Kultúra

2016.03.15. 17:01

Benépesült az újvárfalvi Noszlopy-kúria

Felpezsdült az élet az újvárfalvi Noszlopy-kúriában, ahol eredetileg még 1981-ben alakítottak ki múzeumi kiállítóhelyet Noszlopy Gáspár 1849-es somogyi, majd dél-dunántúli kormánybiztos egykori szülőházában.

K. G.

A település az idei évre forrást nyert el arra, hogy szakmai programokat valósítson meg a Rippl-Rónai Múzeum segítségével. A műemlék jellegű épület a XIX. század első felében nyerte el mai külsejét, a kiállítás Somogy a reformkorban és az 1848-49-es szabadságharc idején betöltött emlékeit mutatja be. A tárlat azonban csak előzetes bejelentkezés után látogatható. Most azonban ismét sokan, főként gyerekek töltötték meg a termeit.



Varga Máté, a megyei múzeum munkatársa, és az önkormányzat kulturális referense szervezőként irányította a megújulást. Somogysárdon, mindössze három kilométerre lakik a kúriától. Személyes kötődése is van az épülethez, hiszen gyerekként sokat kirándult erre, itt szerette meg a történelmet.   
– Fél éven keresztül három-három múzeumpedagógiai foglalkozást és hadtörténeti előadást tartunk a Kubinyi Ágoston Program keretében – mondta Varga Máté. – A gyerekek és a családok a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai segítségével betekintést nyerhetnek a régészek és állatpreparátorok munkájába, valamint egy néprajzi foglalkozás során az egykori népi kultúrával ismerkedhetnek meg. A hadtörténeti előadások részben kapcsolódnak Noszlopy Gáspár Somogy megyei 1848-49-es szabadságharcos munkásságához.

Hermann Róbert történész a Dél-Dunántúlon történt hadmozdulatokról, a nemzetőrség megszervezéséről beszélt az érdeklődőknek. Süli Attila Noszlopy Gáspár népfelkelési biztosságáráról, míg Németh Balázs a szabadságharc kézi lőfegyvereiről fog majd előadást tartani.
Újvárfalván örülnek a kezdeményezésnek, azt remélik, hogy újabb turistákat vonz majd a településre, amely az országos Kék Túra útvonalán fekszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!