Közélet

2016.07.10. 20:28

Erdei Norbert lett Bodrog polgármestere

Időközi polgármester-választást tartottak vasárnap Bodrogon, négyen indultak a tisztségért, közülük hárman függetlenként, a munkáspárti indulóra senki sem szavazott.

Sz. T.

Lukács Zoltán jegyző arról tájékoztatta lapunkat a választást követően, hogy a 345 választói névjegyzékbe vett bodrogi közül 226 járultak urnákhoz, ez több, mint 65 százalékos részvételi arányt jelent, ketten érvénytelenül adták le voksukat. A négy jelölt közül a legtöbb voksot Erdei Norbert gyűjtötte, rá 130-an szavaztak. A második Szentgróti József, a kis somogyi települése jelenlegi alpolgármestere lett 89 szavazattal. Kovács Balázs Józsefre öten voksoltak, míg Fehérvári Zsoltra, a Munkáspárt jelöltjére senki sem szavazott.



Sütő Ervinné, a falu a 2014-ben és korábban 2010-ben is megválasztott polgármestere azért mondott le településvezetői tisztségéről, mert a helyi, baptista gyülekezet által fenntartott iskolában eddigi pedagógusi munkája mellé vezetői feladatokkal is megbízták, s inkább ez utóbbira kívánt teljesértékűen koncentrálni.

 

Címkék#Bodrog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!