Kultúra

2016.07.19. 13:09

Fába álmodja a kincseit a népi fafaragó

A fiatal nő vonásai szépen rajzolódnak ki az akácból, Varga Károly népi fafaragó évtizedek óta alázattal, mély átéléssel dolgozik.

Harsányi Miklós

A minap Igalban nyílt kiállítás Varga Károly műveiből, ahol az elmúlt időszak termését tekinthetik meg az érdeklődők. Portrék, kopjafák, fokosnyelek, fali tükrök, tálcák és tányérok sokasága jelzik pályafutása gazdagságát, dísz és használati tárgyakat álmodott fába, munkáit Párizsban és Lyonban is láthatták. Összegzésként tekint a mostani bemutatóra az alkotó, aki július 23-án ünnepli 75. születésnapját és még sok terve van.
– Szerencsés ember vagyok, bőven volt miből válogatni a bemutatóra – mondta vitéz Varga Károly. –  Két szakember segített, úgy érzem, hogy változatos anyagot sikerült összeállítani. Még egy darabokban lévő padot is el akartak vinni a tárlatra, ám végül itthon maradt.



– Milyen a visszajelzés?
– Rendszerint nagyon jó, örömmel tölt el, amikor a vendégkönyvben kedvesen méltatják a munkáimat – felelte Varga Károly. – Sokat dolgoztam, a fafaragás szenvedély, hatalmas örömforrás. Családtagjaimtól, ismerőseimtől is gyakran kapok biztatást, egy-egy munka kapcsán a szakmabeliek is szoktak gratulálni. Ez különösen jól esik.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A fafaragás szenvedély, hatalmas örömforrás
[/caption]
– Előfordult izgalmas felkérés is?
– Még katona voltam és a szlovén hadsereg küldöttsége érkezett Kaposvárra. Előtte felkértek egy tárlat megrendezésére, akkor is igyekeztem változatos kollekciót összeválogatni. Sikerült, ahogy hallottam, elismerésüket fejezték ki a szlovénok. Izgalmas perceket is átéltem már kiállításon: a honvédségnél első díjat nyertem 1986-os balatonkenesei rendezvényen. A terem tele volt magas rangú katonai vezetőkkel, beremegett a lábam, amikor átvettem a kétezer forintos elismerést.

Varga Károly

1941-ben született a horvátországi Budakovacon.

Csokonyvisontán töltötte gyermekkorát, mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett.

1961-től 1996-ig a honvédségnél dolgozott, főtörzszászlósként vonult nyugdíjba.

2000 óta a Somogyi Huszárok tagja, a vitézi rendtől tíz éve a vitéz címet kapta meg.

Családos, három gyermekük van.

– Több mint négy évtizede népi fafaragó, tárlatok sokaságán találkozhattak műveivel az érdeklődők. Mi ad erőt, kitartást az alkotáshoz?
– Úgy érzem, ajándékot kaptam. Szerintem nagy felelőssége van az alkotónak, legyen szó akár fafaragóról, festőről vagy szobrászról. Kezdetek óta lényegesnek éreztem, hogy nevelő hatása is legyen a műveknek. Gondolkodtassák el a nézőt, s aki megnéz egy munkát, fejlődésen megy át: a mű által nyújtott élmények hatására talán egy kicsit megváltozik.

– Megnyugtatja vagy felpörgeti a fafaragás?
– Kikapcsol, méghozzá látványosan és gyorsan. Egy dolgot hamar az agyamba véstem: idegesen, rossz hangulatban nem szabad belevágni a munkába. S ha belendülök, könnyedén dolgozom, mivel ismerem a mű megoldóképletét. Azt szokták mondani: a felesleget leszedi a fáról az ember, s a lényeg kitárul. Általában natúr, szimmetrikus dolgokat szeretem, az elvont témák nem foglalkoztatnak. A gyümölcsfákat kedvelem igazán, s a munkához bőséges adagnyi kreativitásra, érzelemre is szükség van, de azt nem tudom, hogy mennyire változik még a stílusom. Nem látok a jövőbe.

– Jó lenne?
– Nem nagyon tervezgetek, spontán jönnek az ötletek. Végeredményben minden munka új feladat, ám azt tudom: adódnak olykor érdekes ötletek, ami kalandozásra adhatnak lehetőséget. Alapvetően azt vallom: a suszter maradjon a kaptafánál vagyis az alkotó ne kapkodjon jobbra, balra, mert akkor már nem a saját stílusvilágát, motívum kincsét örökíti meg. Egy faragót könnyű beazonosítani munkáiról. A szépségre, nevelő hatásra törekszem, vallási témájú munkáim is bőven vannak, nagyjából 50 kopjafát készítettem, amire különösen büszke vagyok, hat darab Erdélyben található.

– Mi a legnagyobb sikere?
– Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Mindegyik mű a sajátom, a szülő is egyformán szereti gyermekeit.

– Bukás?
– Úgy érzem, hogy nem volt, de a közelmúltban egy zenész kért fel egy hegedűnyak kifaragására. Nem vállaltam a munkát. Képes lettem volna rá, de éreztem, ez nem a stílusom.

– Intenzíven 1972 óta farag, közel 40 kiállítása volt, néhány nap múlva ünnepli 75. születésnapját. Mire készül?
– Nincsenek vágyálmaim, mint egy színésznek. Amikor az anyag adja magát, és olyan témát kapok, ami közel áll a szívemhez. Rögtön a műhelybe vonulok és faragni kezdek. A világ egyik legfelemelőbb érzése, remélem, még lesz erőm, egészségem. Tizenkét éve megműtöttek a szívemmel, a hidegfrontot nem kedvelem, ám ebben a bolondos júliusban sem akarok tétlenkedni. Várnak a fáim...

Csokonyvisontán töltötte gyermekkorát, mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett.

1961-től 1996-ig a honvédségnél dolgozott, főtörzszászlósként vonult nyugdíjba.

2000 óta a Somogyi Huszárok tagja, a vitézi rendtől tíz éve a vitéz címet kapta meg.

Családos, három gyermekük van. Fába álmodja a kincseit a népi fafaragó A fafaragás szenvedély, hatalmas örömforrás -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!