21°
31°
19°

Apám hitte... - nehéz örökség a családi vállalkozás

Apáról-fiúra száll a cégirányítás felelőssége; a generációváltás komoly fejtörést jelent a somogyi kis- és közepes méretű vállalkozások számára.

Miközben a GDP 70-90 százalékát szinte mindenütt a családi vállalkozások adják, a rendszerváltás után alapított családi cégek mostanában szembesülnek az utódlás problémájával, amely akár végveszélybe is sodorhatja őket, derült ki a Business Network International tájékoztatójából. A ”90-es évek elején alakult családi vállalkozások alapítói ebben az évtizedben érik el azt a kort, amely miatt már vállalkozásuk átadását kell megszervezniük. Az azonban már korántsem biztos, hogy megfelelő örököst találnak.
– A családban eleve adott az irányvonal – hangsúlyozta Tallián Attila, a segesdi Ferrokov Kft. 63 éves ügyvezető igazgatója. – Mindkét fiamat érdekelte az ipar és a kereskedelem, s már a középiskola kiválasztásakor is a későbbi pályafutásukra gondoltak.

A két fiú – a 41 éves Szabolcs és a tíz esztendővel fiatalabb Bálint – időben elleste a szakmai tudnivalókat. Már diákként dolgoztak a cégnél, Tallián Attila először bő tíz éve gondolt a majdani generációváltásra. Melynél – egyebek mellett – különösen fontos a kapcsolati tőke, az együttműködés készségének tovább fejlesztése. Kiemelte: döntő, hogy az üzleti partnerekben továbbra is megmaradjon a bizalom, s a hosszú évek kemény munkájával felépített közel 250 fős vállalkozás gond nélkül működjön.
– Hatvanöt éves koromig aktívan tovább szeretnék dolgozni – mondta. – Tudom, az idő múlik, így a hatás- és feladatkörök átadása zajlik. Tervek szerint Bálint lesz a cég másik ügyvezetője, erről várhatóan a társaság májusi taggyűlésén döntünk.
Mindig többet várok el a fiaimtól, mint mástól. Ez azonban nem okoz konfliktust, a fiúk tudomásul veszik, hogy nagy felelősség hárul a döntéshozókra.



Ezzel egyetért Septe József, a nagybajomi Európa Pék Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója is. Első generációs vállalkozását 1992-ben alapította, melyet később is biztos kezekben szeretne tudni. Leánya, a 25 éves Zsófi az IBS-en szerzett diplomát, s két felsőfokú nyelvvizsgát is tett, Péter fia közgazdász hallgató, Pécsen tanul.
– A lányom már a cégnél dolgozik, s lelkesen tanulja az üzleti élettel kapcsolatos szerteágazó napi, gyakorlati feladatokat – tudtuk meg. – Mivel a gazdasági életben alapvető fontosságú a kapcsolat, azon belül is a személyes ismeretség, ezért egyre több tárgyaláson vesz részt. Elsősorban a régióban található sütőipari szakboltok nyitása, fejlesztése lesz a fő feladata, emellett a munkafolyamatok ellenőrzésén kívül elemzéssel is foglalkozik. Péter előreláthatóan a komplett termelésirányításért és a logisztikai feladatokért felel majd.

Az 54 éves Septe szerint a végleges átadásig még minden bizonnyal hosszabb idő eltelik, de akárcsak más téren, az üzletben is a tudatos tervezés, a gondos előrelátás vezérli. Osztrák, német és olasz példákra hivatkozva arról is szólt: számos előnye van annak, ha egy családi vállalkozás akár 8-10 generáció óta működik.
Szabó Ferenc, a kaposvári Szabó Fogaskerékgyártó Kft. ügyvezető igazgatója szerint magától értetődő, hogy a jövőre és a cégirányítás átadására időben fel kell készülni. A 39 éves Krisztián gazdasági vezető, s  bár korábban néhány évig több nagy multi cégnél dolgozott, s Németországban egy műszaki tanácsadó vállalkozás is foglalkoztatta, lassan nyolc éve újra a közel 60 főt foglalkoztató családi vállalkozás alkalmazottja. A 34 éves Gergő biológus, egy nagy gyógyszergyártó cég munkatársa.
– Amíg kellő erőt és energiát érzek magamban, folytatni akarom a munkát – így a 68 éves tulajdonos, aki 1976-ban egyéni vállalkozóként kezdte pályafutását. A ”80-as évek elején már néhány dolgozót alkalmazott, s később ebből nőtte ki magát a hazai piacon közismert fogaskerékgyártó kft. A nemzedékváltás kérdése először 15 éve vetődött fel, s utólag visszagondolva úgy érzi, helyesen cselekedett. Így fia fokozatosan ismerhette meg a gyártás összes folyamatát, s bővíthette a meglévő széles kapcsolatrendszerüket.

– Amióta Krisztián visszajött, nagyon sokat fejlődött a cégünk – mondta Szabó Ferenc. – A termelés optimalizálásán kívül kiépült a vállalatirányítási rendszer, s több fontos beruházást hajtottunk végre. A 2008-as gazdasági világválság után új területeken eredményesen próbáltuk ki magunkat.
Felvetésünkre apa és fia elismeri: a napi munkában óhatatlanul adódnak nézeteltérések, ám szinte minden vitás kérdésben megtalálják a választ. S hogyan képzelik el a jövőt középtávon? Szabó Krisztián abban bízik: a mostaninál még több munkájuk lesz, feltétlenül folytatni kívánják a technikai-technológiai korszerűsítést, s ezzel új munkahelyek teremtését. A bővítés a nemzetközi együttműködést is érintheti: a 39 éves szakember tagja volt a kazahsztáni üzleti küldöttségnek, korábban Dél-Koreában, Kínában is járt. Nem tartja kizártnak, ha terveik valóra válnak, 4-5 év múlva akár 80-100 dolgozónak is biztos megélhetést adhat cégük.

Kifizetődik a kapcsolati tőke

– A heti rendszerességgel üzleti találkozókat szervező, profi üzleti közösséget és jutalékmentes ajánlásokat generáló Business Network International nem csak az utódlás problémájával szembenéző családi vállalkozások számára kínál kiváló terepet a fejlődéshez, tudtuk meg. – Az “Aki ad, az nyer!” üzleti modell a kis- és középvállalkozások számára jelentős árbevétel-növekedés és széleskörű kapcsolatépítési lehetőségeket kínál.

szponzorált tartalom
Hosszabbítás: június 30-ig lehet nevezni a Fölszállott a páva gyerekévadába
napfénylexikon
Erre figyeljen a napozásnál, hogy gondtalan legyen a nyaralás
"Nekünk is kijár" / 3 órája
Imaláncot alkottak a nagyváradi magyarok Szent László főtéri szobráért
A város magyar alapítójának nincs mementója a városközpontban, míg a románok négy emlékművet is állíthattak már.
Gyász
"Mosolyod emléke megcsillan szemünkben, Mélyen őrzünk Téged szívünkben s lelkünkben, Nem mentél el igazán, csak tovább álltál, De szívünkben mégis óriási űrt hagytál. Most már odafentről vigyázol mireánk, Érezni fogjuk, amíg világ a világ, S mindig szeretettel gondolunk majd Rád." Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KÁLI ISTVÁN szőlőskislaki lakost utolsó útjára elkísérték, a sírjára a szeretet virágait helyezték. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FALKA FERENC a VOLÁN volt dolgozója 74 éves korában elhunyt. Temetése június 29-én, szombaton 10 órakor lesz a somogyaszalói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy BELLAI SÁNDOR kaposszerdahelyi lakos tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 6-án, 10 órakor lesz a kaposszerdahelyi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára kísérik és kérjük ezt egy szál rózsával tegyék. A gyászoló család
„Hosszú volt az út, mely véget ért, Beteg szíve örök pihenőre tért.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ LAJOS kaposfüredi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése június 28-án, pénteken, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
"Elköltöztél nem vagy többé, Nekünk mégis élsz örökké." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BICZÓ JÓZSEFNÉ Balázs Erzsébet Kaposvár Pécsi utcai lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése július 1-jén, hétfőn, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Amilyen szép volt az élet veled, Olyan rossz lesz most nélküled.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP MIKLÓS Mező utcai lakos életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 28-án, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki azoknak akik, utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FORRÓ ISTVÁN kaposfüredi lakos 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 28-án, pénteken, a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Üres az udvar, a ház, hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt egy élet, csak az emlék maradt, szívünkben érted fájó könny fakad. Emléked örökre szívünkben marad." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk VARGA ISTVÁN (Kaposvár, Kanizsai u. 111.) halálának első évfordulóján. Örökké bánatos családja
"Soha nem feledünk, Mindig velünk maradsz. Halálod, míg élünk, Fájó emlék marad." Fájó szívvel emlékezünk BÉRES TIBOR volt hetesi lakos halálának 10. évfordulóján. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatom, hogy DAMÁSDI MÁRIA életének 58. évében átadta lelkét a Mindenható Istennek. Temetése Pécsen 2019. június 28-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pécs-belvárosi) templomból. Sancta Maria, ora pro nobis! Szerető fia
"Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk De a szíved melege itt maradt közöttünk. Hirtelen halálod megtörte szívünket Örökre őrizzük drága emlékedet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága fiúnkra VARGA ZSOLTRA halálának 20. évfordulóján. Szerettei
"Elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom, De a szívemet örökre nálatok hagyom." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOS Jákó néhai polgármestere volt jákói lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése június 26-án, a 16 órai gyászmisét követően lesz a jákói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben csillagok közt, hol nincs már fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEFNÉ Klári néni szakácsnő 92. életévében csendesen elhunyt. Evangélikus szertartás szerinti búcsúztatása június 26-án, szerdán, 16 órakor lesz a szentbalázsi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fiai, testvérei, unokái, dédunokái, ükunokái
"Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." Fájdalommal emlékezünk KURUCZ ISTVÁN halálának első évfordulójára. Szerető felesége, fia, menye, unokája, nászasszonya és násza
"Minden évben eljön az a nap, Amely számomra fájó emlék marad." Fájdalommal emlékezem ÁDÁMFI JÁNOS halálának 4. évfordulján. Szerető felesége
Fájdalommal tudatjuk, hogy KÜCSÖN LAJOS Kaposvár, Kisgát utcai /volt belegi/ lakos 93 évesen elhunyt. Temetése június 24-én, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, és az emlékeket. Bennünk él egy arc, s végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled.” Fájó szívvel emlékezünk ID. BODÓ LÁSZLÓ volt lengyeltóti lakos, halálának első évfordulóján. Gyászoló családja
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, kisfiam, öcsém IFJ. MERICS KÁROLY MIKLÓS 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 24-én, hétfőn, 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Együttérzésüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Nyugodjék békében! Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAUF JÓZSEFNÉ György Rózsa somogyvári lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése június 22-én, szombaton, a 9 órai gyászmisét követően, a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BENCSIK TIBOR a csurgói Nagyváthy Szakközépiskola Tangazdaságának volt vezetője 67 éves korában elhunyt. Hamvait a csurgói József Attila utcai temetőben június 24-én 15.30 órakor helyezzük végső nyugalomba. Kérjük, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
kormány / 4 órája
Orbán Viktor Varga Juditot jelöli az igazságügyi tárca élére
Gátlástalan cimkézés / 5 órája
A Google nácinak bélyegez több neves jobboldali értelmiségit
hagyományőrzés / 6 órája
Gyermeknéptánc-találkozót tartottak Oromhegyesen
az élet folytonossága / 6 órája
Teljes életet élnek szervátültetettként is
Góz Lilla
videó! / 6 órája
Az ország legjobb egyleteivel is felveszi a versenyt a Dynamic SE
Klein Péter
Űrkutatás / 6 órája
Veszélyesen közel kerülhet a Földhöz egy aszteroida