Siófok: kilátó lesz, s talán mozi is

Digitális mozi lesz a leendő siófoki plázában – tett ígéretet a beruházó képviselője. S a legfrissebb: szálloda is épül a közelben, sőt, megújul a víztorony is.

Lehet, hogy mégsem lesz mozi az épülő plázában – terjedt el a hír a városban. A közvéleményt a jelek szerint ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a beruházással kapcsolatban. Kiss Balázs, a Sió Invest Kft. ügyvezetője azt mondta, nem kérdés, hogy a bevásárlóközpontnak minél többféle szolgáltatást kell tudni nyújtani ahhoz, hogy a pláza kellő forgalmat tudjon bonyolítani, ugyanakkor úgy véli: ha valóban akkora lenne az igény Siófokon, és piaci körülmények között működni is tudna egy mozi a városban, akkor vélhetően már lenne.

Megújul a víztorony is


– Bíztunk benne, hogy egy kéttermes mozira azért találunk majd működtetőt, de nem így történt, pedig több moziüzemeltetővel is tárgyaltam. A Magyarországon működő két nagy mozihálózat 60 ezernél kisebb lélekszámú településre nem megy – magyarázta Kiss Balázs. – A legfrissebb, első körös filmeket vetítő multiplex mozik működésénél ráadásul kitétel, hogy legalább négy teremben játsszák a filmeket, erre pedig a Sió Pláza esetében nem lenne lehetőség, hiszen akkor az egész bevásárlóközpont nem lenne más mint egy nagy mozi.

A négycsillagos szálloda tervei is készen állnak


Jelenleg egy digitális mozigép beszerzéséről folynak a tárgyalások, amelynek az ára mintegy 80 ezer euróba kerül. Ezt az összeget, illetve a majdani üzemeltetési költségeket is a Sió Plázának kell majd kitermelnie.
– A lényeg, hogy első körös filmeket tudjunk vetíteni, amire egyetlen megoldás maradt: a digitális mozi létesítése. Ez a legkorszerűbb mozitechnika, ami tökéletes élményt nyújt, ráadásul a géppel háromdimenziós filmek is vetíthetők – hangsúlyozta Kiss Balázs, aki arról is beszélt: jövőre koordinációs irodát nyitnak Siófokon azért, hogy a leendő bérlőkkel és az üzletek iránt érdeklődőkkel zökkenőmentesen tudják tartani a kapcsolatot. Lakossági panasziroda, sőt, korábban lakossági fórum lehetősége is felvetődött. Nos, panasziroda  végül nem lesz, hiszen az ügyvezető kiemelte: a kivitelezők elérhetőségeit kitáblázták, azon bármikor, bárki elérheti az építőket.

A központtal együtt megújul a jelkép is

A városközponttal együtt Siófok jelképe, a víztorony is megújul. A belvárosban magasodó ipari műemlék felújítása már évekkel ezelőtt is felmerült, akkor üvegliftet is álmodtak rá.
A látványlift a mostani tervekben is szerepel, amivel a torony glóbuszában kialakításra kerülő kilátóba juthatnak majd fel a látogatók.
Az 1912-ben épült víztorony felújítási terveit Pápay György dolgozta ki, aki az építményről készült régi fotók alapján újra nagyobb ablakokat tervezett a glóbuszra.

A Sió Áruház bontási munkálatai időközben befejeződtek, ami azt jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a mélyépítés a belvárosban. Sümegi Renáta, a kivitelező cég projektvezetője arról számolt be, hogy a mélygarázs építését jövő héttől a palánkok mögött kezdik meg, így az elkövetkező hónapokban még nem kell azzal számolni, hogy lezárják a Fő utca víztorony előtti szakaszát.

A plázaépítéssel egyidőben egy másik beruházás is elkezdődik Siófok központjában. A Szabadság téren akár már jövő januárban megkezdődhet a katolikus templom melletti két étterem bontása, amelyek helyére négycsillagos szállodát tervez az ingatlanok tulajdonosa.
A Balaton Coop Zrt. azért döntött az elavult épületek lebontásáról, mert jelenlegi állapotukban nem illenek a megújuló városközpontba. A tervezett negyvenszobás szállodakomplexum előreláthatólag egy éven belül már állni fog.

 

jótékonyság
Tízéves a Magyarok Kenyere program
Gyermekvédelem / 1 perce
A pedofília büntetésének szigorítását kérik a nagycsaládosok
Elfogadhatatlan, hogy olyan ember is gyermekek között dolgozhasson, aki ilyen bűncselekményt követett el.
Gyász
„Üres az udvar, a ház, Hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt egy élet, csak az emlék maradt, Szemünkben érted fájó könny fakad. Emléked örökké szívünkben marad.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁTOR ISTVÁN 66 éves korában elhunyt. Temetése július 13-án, hétfőn, 10 órakor lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÁTH ANDRÁS ny. rendőr főtörzsőrmester 66 éves korában elhunyt. Temetése július 14-én, kedden 9.30 órakor lesz a kaposújlaki temetőben. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, anyósom, nagymamánk HORVÁTH JÓZSEFNÉ Schmidt Mária hácsi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése július 11-én, 13 órakor lesz a Hácsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Nem hal meg az , ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STADLER PÉTER építész kaposvár, Zárda utcai lakos 56 éves korában elhunyt. Temetése július 14-én, kedden 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: Édesanyja és Bátyja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁN Király Pityu nagyberki lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése július 10-én, 9 órakor lesz a vadaskerti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HUSZTIK MIHÁLY életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 10-én, pénteken, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Véget ért a szenvedésed,szívedben nyugalom, a miénkben, kik itt maradtunk,el nem múló fájdalom." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HAJCSÁR JÁNOS ordacsehi lakos, 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 10-én, 11 órakor lesz az ordacsehi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POZSEGOVICS BÉLA okleveles villamosmérnök életének 80. évében elhunyt. Július 15-én, szerdán 9 órakor a kaposvári Keleti temetőben veszünk végső búcsút tőle. Gyászolják felesége, lányai, unokái, vejei, húga és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy BEZNICZÁNÉ PERJÉSI EDIT hosszantartó betegség után elhunyt. Végső búcsúztatása július 10-én, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kérünk mindenkit, hogy egy szál virággal búcsúzzanak tőle. "A halállal csak élet szűnik meg, a szeretet nem." Gyászoló családja
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapám RADÁK GYULA somogyudvarhelyi lakos, 75. életévében elhunyt. Temetése július 11-én, szombaton, 16 órakor lesz a somogyudvarhelyi új köztemetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, osztoznak gyászunkban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. HEGEDÜS KÁLMÁNNÉ Dr. Bajzik Erzsébet Éva volt kaposvári lakos életének 87.évében elhunyt. Temetése július 11-én, szombaton 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
„Elfelejteni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled.” HILT FERENCNÉ Besenyei Erzsébet toponári lakos, szerető családja körében június 28-án elhunyt. Temetése július 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a toponári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Szomorúan szól egy kis falu harangja, Mert egy édesanya többé már nem hallja. Istenemhez megyek, mert hívott engemet, Kiket oly nagyon szerettem, búcsúzom tőletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAVLÉNYI ISTVÁNNÉ Horváth Rózsa kaposvári lakos, életének 76. évében csendesen elhunyt. Temetése július 9-én, 11 órakor lesz a patalomi temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYUL PÉTERNÉ Baranyai Ilona 82 éves korában elhunyt. Temetése július 6-án, hétfőn 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEFNÉ Kulcsár Rózsa somogyvári lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése július 6-án, hétfőn, a 16 órai gyászmisét követően a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPA ZOLTÁN volt balatonöszödi lakos 65. évében elhunyt. Temetése július 6-án 10 órakor lesz Kadarkúton a Mike úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYUL PÉTERNÉ Baranyai Ilona 82 éves korában elhunyt. Temetése július 6-án, hétfőn 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZARKA LÁSZLÓ ZOLTÁN Szentgáloskér Lapa pusztai lakos életének 52. évében tragikus körülmények között elhunyt. Búcsúztatása július 5-én, vasárnap, 18 órakor lesz Lapa pusztai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk FONAI JENŐ volt batéi lakos halálának 10. évfordulóján. Gyászoló szerettei
"Pihenj, Te drága szív, megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZADRAVECZ RÓZSA balatonboglári lakos, 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 3-án a 10 órai gyászmisét követően lesz a balatonboglári temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Balatonlellei Mentőállomás és a kaposvári SBC dolgozóinak lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló családja
Követhetjük a leveleinket / 8 perce
Nem kamuzhatnak többé azzal, hogy nem látták az e-mailünket
oktatás / 34 perce
Az elégtelen osztályzatok aránya idén 1% alatt maradt
rendhagyó kikapcsolódás / 47 perce
Látogatók híján két pingvin nézte meg a dinoszaurusz-kiállítást (videó)
Láthatatlan segítők / 1 órája
Átadták az idei Jószolgálat-díjakat
tollas társaság / 1 órája
Mesébe illő házban él a jutai férfi
Góz Lilla
valós veszély / 1 órája
Szijjártó: fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra