– Ilyen sem volt még itt – mutat rá a plakátra a középkorú hölgy a bodrogi buszmegállóban. – Veszprémbe, meg Csongrádba vinnének munkásokat, innen? Költői a kérdés, nincs is rá válaszom, egyelőre. Buszra várunk, dolgozni indulunk mi is. Közös csodálkozásunkat két figyelemfelhívó, laminált lapon található szöveg váltotta ki: húsipariba betanított csomagolót anyagmozgatót keresnek, a másikon azt látjuk, ugyanezen kvalitások mellett műanyag gyártó céghez vinné a munkaerőt 150 kilométerrel távolabbra. Ahogy halad a busz, Csombárd, Hetes, Juta irányába, virítanak az ablakból a feliratok, minden egyes településen találkozunk a plakátokkal.
– Sajnos nem áll módomban felfedni Önnek a megbízóikat – foglalja össze röviden a szegedi székhelyű munkaközvetítő cég munkatársa, akit a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával értem el.
– Nagyon sok embert keresnek, s ezeknek a relatíve nagyobb cégeknek nem számít ekkora távolság – mutat rá az igényekre, de hiába kérlelem, nem adja ki a cégneveket, pedig nem a hirdetését akarnám lenyúlni. Nem hiszi, annyit még kibök, azért választotta ezt a kissé régimódi, de annál hatékonyabb faliújságos módszert, mert olyan embereket keres, akik a környékbeli, elsősorban kaposvári gyárakban már dolgoztak, de ott már nem szeretnének, esetleg megunták a helyben jellemző körülményeket, fizetésüket, s vállalják a váltást. Magyarán a fiatalabb, kalandvágyóbb munkaerő elszipkázására tesz kísérletet – gondolom magamban, de nem mondom, hallhatóan így is ijesztően hatottam.
A hirdetésben olvasott paraméterek alapján nem nehéz kideríteni, melyik két cég keres munkaerőt Somogyban a távoli Veszprémből és a több mint 300 kilométerre lévő csongrádi városból, de egyikükkel sincs szerencsém olyan téren, hogy névvel vállalják nyilatkozatukat. – Mi egy nagy vállalat vagyunk, komoly gyártókapacitással, s körülbelül 1400 fő fizikai dolgozóval, akiknél értelemszerűen nagy a fluktuáció, de a termelékenységünkben gondokat jelent, hogy alig van olyan ember, aki hajlandó lenne egyáltalán dolgozni, ezért keresünk munkaerőt az ország több pontján is – mutat rá a csongrádi húsfeldolgozó gazdasági igazgatója mégis. Az Ormánságból már vannak náluk dolgozók, de például de Magyarország észak-keleti részéből is alkalmaztuk embereket. – Kéthetente hozzuk-visszük őket a lakhelyükre, 120 ezer forintos nettó bért, munkaruhát, egy kis étkezési utalványt tudunk biztosítani, de ehhez két műszak kemény, fizikai munkát várunk el, ahol pont ugyanúgy kell a szalag mellett állni a tizedik órában is, ahogyan az elsőben – nem könnyű munka, avat be végül. Elmondja azt is, hogy hetente húsz-húsz dolgozót tudnának felvenni, de alig bírják „összelasszózni” az embereket. Szerbiából, Romániából, de már Kárpátaljáról sem tudnak ugyanakkor betanított munkára embert magukhoz csábítani, mert a románok már régen nyugatabbra járnak, míg a szláv nyelvet bírók inkább Krakkóba és más lengyel nagyvárosokba, vagy Pozsonyba, Prágába mennek a külföldi autógyárak beszállítóihoz, ahol a magyar átlagfizetésnél harminc százalékkal többet kereshetnek. – Fegyelmet igényel ez a munka, igazodni kell a szalagsebességhez, s hamar kikopnak az emberek – mutat rá, száz kilométeres körzetből napi szinten buszoztatjuk a dolgozókat, a többieknek szállást biztosítunk. Kiderül, most talán könnyebbséget ad a cég számára, hogy kevesebb akadályt gördítenek a külföldiek alkalmazására, így azon gondolkodnak, mi van Bulgáriában, onnan lehetne-e dolgozókat ide csábítani. – Nagy a munkaerőhiány, s nem tudunk Nyugat-Magyarországhoz hasonló attraktív béreket adni, ráadásul a közmunka is elszívja az embereket a munkából, aztán ha meg valaki onnan vissza akarna állni, kiderül, hogy eltunyultak, s nem bírják ezt a megterhelést.
Veszprém környékén több műanyagipari üzem is működik, s rövid nyomozás után sikerült beazonosítanunk a hirdetést feladó vállalatot, amelyik egy nagy magyar cégcsoport részeként keres Somogyból is embereket, nem kívánták kommentálni munkaerőhiányból fakadó problémáikat. Egy másik, jóval kisebb, de annál prosperálóbb magyar tulajdonú családi vállalkozás korábban próbálkozott hasonló munkaerő-kereséssel, de máshogy oldották meg. – Kerestünk embert mi is Somogyból, de nem jutottunk megnyugtató eredményre, ezért az időleges hiányunkat úgy oldottuk meg, hogy kis munkaátszervezés után ideiglenesen visszafoglalkoztatunk nyugdíjas kollégákat – mondja Puskás Miklós, az ugyancsak veszprémi székhelyű Plasticor Kft. üzemvezetője. – Már fiatalok sincsenek, vagy elmentek külföldre, s valamiért a diákmunkával sem sikerült pótolnunk az idén a kieső munkaerőt – mondta. A beszélgetésből kiderül, a fröccsöntéssel és szerszámgyártással foglalkozó cég meglehetősen intenzív fejlődési szakaszt élt meg első tíz évében a sikeres pályázati lehetőségeknek is köszönhetően, négyezer négyzetméteren tudnának termelni, de csak 1500-at használnak ki.
– Megrendelés lenne, de olyan munkaerővel, amelyik még írni-olvasni sem tud, nem nagyon lehet mit kezdeni – emelte ki az üzemvezető. Ám hasonló véleményen van, mint csongrádi kollégája, nem csak a mérnökök – mint kiderült, a felsőfokú végzettségű szakmérnökökre fejpénzt fizetnek a cégek a munkaerőközvetítőknek –, és a gépiparban járatos szakemberek, hanem a kétkezi munkások hiánya is egyre fenyegetőbb a termelékenységben. – Nincs annál rosszabb, ha áll a sokmilliós gép, a gyártósor – foglalja össze az örök igazságot, majd hozzáteszi: dehogynem: ha mindig csak selejtet termelne…
Ki fog itt majd dolgozni?
Már külföldön is felfigyeltek a súlyos magyar munkaerőhiányra – szemlézte a Deutsche Welle külön hazánkról szóló gazdaságelemző riportját a Portfolio.hu Kiemelik, hogy a kormány nem fogad be menekülteket az országba, addig a másik oldalon akar vagy inkább szüksége lenne külföldi munkaerőre az egyre jelentősebb munkaerőhiány miatt. A cikkben külön kiemelnek egy siófoki vállalkozót, hogy a Balaton egyik legnépszerűbb városának központjában található szórakozóhely hiába szárnyal, még sincs elég pincére. A portál beszámolója aláhúzza, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége érzékelve a probléma súlyosságát, előállt saját javaslataival. Ezek között szerepelt egy olyan program kidolgozása, ami bevonná a magyar munkaerőpiacra a kulturálisan beilleszthető szakképzett külföldi munkaerőt. A német lapnak nyilatkozó Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke kifejtette: Magyarországnak szüksége van külföldi képzett munkaerőre is foglalkoztatási célokból. Az ilyen célú bevándorlás nagyon fontos lenne az országnak akár átmenetileg, akár tartósan. Azt is hozzátette, hogy minden évben 40-50 ezer emberrel kevesebb a munkaerő-kínálat a szükségesnél, ami szerinte 10 év múlva oda vezethet, hogy 500 ezer munkavállaló fog hiányozni Magyarországról.
Mohácsra sincs elég ember
Százhúsz ember hiányzik a Csányi Sándor érdekeltségének számító mohácsi vágóhídról – írta a minap a Népszabadság. A napilap úgy értsült, hogy a tulajdonos cégcsoport (Bonafarm Zrt.) szegedi és pécsi vágóhídjáról (Pick Szeged Zrt.) szívesen látnának Mohácson dolgozókat, az alkalmazottaktól és érdekképviseleti személyektől, úgy tudja, hogy a csongrád megyei vágóhídi szakmunkások havi nettó jövedelme – ebben benne van a bér, az étkezési támogatás és még néhány egyéb juttatás – 140–180 ezer forint, miközben Mohácson nettó 210–250 ezer forintot is kereshetnének, ám így sem nagyon akarják vállalni napi kétszer két órás ingázást, vagy a hetelés, hiába biztosítana szállást a munkaadó.
