Közélet

2016.11.25. 07:42

Jönnek a kínaiak a jó minőségű magyar tejért

Akár Kínába is indulhatnak magyar tej és tejtermék-szállítmányok a jövő év elején, a következő hetekben pedig kínai szakemberek érkeznek hazánkba és a megyébe, hogy megvizsgálják a tejipari vállalkozásokat, melyektől jó eséllyel importálni fognak. A jó minőségű magyar tejért és tejtermékekért akár kétszeres árat is fizethet a kínai felvásárlópiac.

Gyeszát Zsolt

– Az elkövetkező hetekben kínai szakemberek érkeznek hazánkba, akik megvizsgálják (auditálják) és átvilágítják a tejipari vállalkozásokat és a tejfeldolgozókat, hogy milyen technológiát alkalmaznak, milyen az általános higiéniai állapotuk az üzemeknek, s átnézik a gyártási folyamatokat, hogy eldöntsék, melyik cég felel meg a kínai import feltételeinek – mondta el lapunknak Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. elnöke. – Kína UHT tejet, s prémium tejtermékeket is importál, például joghurtszerű készítményeket. A hatalmas kínai felvevőpiac közel dupla annyit fizet ugyanazért a termékért, mint amit az Európai Unióban el lehet érni. Ugyan a távolság jelentős, de a kedvező ár még mindig lehetővé teszi az exportot.
– Mélyponton volt a tejár itthon, év elején 60 forintra is leesett a felvásárlási ára, amely mostanra egyre inkább javuló tendenciát mutat – tette hozzá. – A közeljövőt tekintve abban reménykedünk, hogy ez az ár felfelé kúszik.



Pásztohy András szerint az Agrária Zrt.-nek is fontos az új piaci nyitás. – Egy hajóban evezünk a tejiparral, amennyiben pedig az piacképes árut tud előállítani, vagyis nem csak UHT tejet exportál, hanem feldolgozott formában, magasabb hozzáadott értéket tud produkálni, melynek kiváló lehetőséget biztosít a kínai keresleti piac, akkor tartósan tud magasabb, elfogadhatóbb árat fizetni a termelőknek – emelte ki. – Mivel Kínában javul a fizetőképes kereslet, ezért nő a tejtermékek fogyasztása, illetve a nagyobb hozzáadott értékkel bíró egyéb termékek importja.

A kaposvári Fino-Food Kft. is részt vesz a kínai szakemberek vizsgálatában, erről tájékoztatott Egyed Linda, a cég ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, az új piac építéséhez először is engedély kell, de a cég is exportálná a termékeit Kínába, elsősorban sajtokat, hiszen van kereslet a prémium termékek iránt. Jó lehetőséget látnak a piaci nyitásban, másokkal együtt pedig azt remélik, hogy a hozzáadott értéket képviselő termékeket magasabb áron tudják eladni, ezzel biztosítva a nyerstej stabilabb árát, mely a teljes magyar tejipar közös érdeke, annak jövedelmezőségét és a hosszú távú fenntartását fogja biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!