Közélet

2016.12.13. 18:08

„Kaposvárott oskolák álléttassanak”

Hogy Kaposvárott oskolák álléttassanak: Fejezetek a város három évszázados neveléstörténetéből címmel írt könyvet Nagy Zoltán, melynek bemutatóját kedden este tartották a városháza dísztermében.

Harsányi M.

– A 300 év is bebizonyította: voltak jó tanítók és tanárok, akik fontosnak tartották, hogy átadják a tudást, s elmeséljék mindazt, amit ők tapasztaltak – hangsúlyozta köszöntőjében Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Aki kapta a tudást, az építette, fejlesztette ezt a várost. Hiszem, hogy az elkövetkező esztendők, évtizedek is csak erről szólnak. Kaposvár további fejlődésének záloga az oktatáson múlik.



Egy éves kutató munka, 520 fejezet és három évszázad: 1715-től van szervezett és folyamatos oktatás Kaposváron, s a mű nemcsak az oktatásról, hanem a neveléshez szorosan kapcsolódó témákról is szól. Nagy Zoltán fotókkal gazdagon illusztrált könyvében emléket állít a híres tanáregyéniségeknek, portréiban feleleveníti példaértékű munkásságukat, s számos emlékezetes történetet is találunk.
– Sok segítséget kaptam a levéltártól – mondta Nagy Zoltán. – Hosszan tanulmányoztam a korabeli sajtót, s közel 500 könyvet használtam fel forrásként.
Katona József lektorálta a könyvet, melyből valamennyi kaposvári iskola kap egy-egy példányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!