Meglepetésünkre négyen üldögélnek a könyvtárban. Illetve ez már csak a második meglepetés, az első, hogy egyáltalán nyitva a bibliotéka, hiszen nem feltétlenül szokványos, hogy egy alig több mint háromszáz lakosú településen, mint Újvárfalva hétköznap délben be lehet jutni egy ilyesféle intézménybe. Utóbb kiderül, a könyvtár egyben teleház is, így az érdeklődés elsősorban a számítógépeknek, egészen pontosan, ahogy közelebbről megnézzük a monitorokat, az egyik közösségi oldalnak szól, ám a komputeres időkben a könyvkölcsönzés sansza is adott. S több mint kéttucatnyian, azaz a Boronka-melléki falu lakosságának csaknem tizede ki is használja a lehetőséget. – A krimiket és a romantikus könyveket viszik elsősorban – avat be a helyi olvasási szokásokba Vers Mónika, a könyvár és teleház vezetője. – És persze a gyerekkönyveket.
A reklámokban ilyenkor szokott belépni egy fizetett statiszta, hogy igazolja az állítást, a faluközepi épületbe viszont mindenféle szervezés nélkül érkezik egy nagymama az unokával, s kezd válogatni a mesekönyvek között.
– Lassan nem lesz hová tenni a könyveket – vezet körbe az apró könyvtárhelyiségben Vers Mónika, ugyanis arra is fény derül, az újvárfalvai bibliotéka rendre újabb és újabb kötetekkel bővül a megyei könyvtár mozgókönyvtár állományának köszönhetően.
Mint ahogy nem sokkal később az is kiderül, a falu legismertebb szülöttéről – egészen pontosan a három településrész, Nadalos, Korotna és Vrácsik közül az utóbbiban világra jött –, Noszlopy Gáspárról, az 1848–49-es szabadságharc alatt szabadcsapatot szervező megyei szolgabíróról – aki a világosi fegyverletétel után sem adta fel a küzdelmet, s csak 1852-ben tudták elfogni a császáriak, s végezték ki a következő esztendőben – egyetlen sornyi sincs.
– Pedig vannak, akik direkt miatta jönnek a faluba – jegyzi meg némi polcellenőrzést követően – hátha… – Vers Mónika.
Másokat az Országos Rockenbauer Kéktúra hoz ide, hiszen a zsákfalu az egyik hivatalos bélyegzési állomás. Ám jelenleg csak pecsételni tudnának, a szabadságharcos életéről vajmi keveset tudnának meg, ugyanis az emlékháznak kialakított Noszlopy-kúria kapuján hatalmas lakat éktelenkedik. Pedig a nyitva tartást jelző tábla szerint vendégváró időben érkezünk. Így aztán, akit érdekel a somogysárdi iskolanévadó, vélhetően a könyvtárban próbálkozik…
Vagy a vegyesboltban, ahogyan mi is tesszük. S kiderül, úgy negyven év lehet a tájékozottsági korhatár ezügyben: a korosabbak ugyanis szépen nekiállnak mesélni, a fiatalabbak viszont szégyenlősen mosolyogva csak a vállukat vonogatják.
– Pedig abba az iskolába jártatok Sárdon – dorgálja meg őket egy sörös üveggel a kezében Simon István.
Simora György eközben szép szakszerűen mesélni kezd a Jellasics horvát bán ellen csapatot szervező későbbi kormánybiztosról, s hogy tájékozottságát nyomatékosítsa, hozzáteszi: – Formailag ritka ronda ember volt, a kúriánál az a szobor kicsit idealizált…
Vélhetően még folytatná az eszmefuttatást, ám ekkor valaki eltereli a figyelmét: megkérdezi, mi a helyzet Villámtapsival.
Merthogy nevezett, ha a falu határain kívül nem is oly ismert, mint a szabadságharc mártírja, helyben viszont hónapok óta izgalomban tartja az újvárfalvaiakat.
– Minden oké – nyugtatja meg a kérdezőt Simora György, majd elmeséli a mind híresebbé váló nyúl történetét. – Az unokaöcsémnek ígértem két nyuszit a tavasszal, hogy el tudja őket indítani a somogysárdi szilveszteri nyúlhajtóversenyen. Elvittem hozzájuk egy dobozban, ám míg az áldomást ittuk az apjával, a kölyök felborította a ládát, s az egyik meglépett.
A fél környék a szökevény tapsifülest kereste, s végül sikerült is birtokon belülre terelni, ám megfogni azóta sem tudták. Pedig állítólag kutyával is próbálták elkapatni, s önjelölt kerítőként egy róka is meghajtotta, ám a Villámtapsi névre keresztelt nyuszi eddig mindenkit le- vagy átrázott.
– Legalább formában lesz december végére – bizakodik Simora György, ám erre már a többieknek is van egy-két szavuk. Merthogy a többség régi nyúlhajtó családból származik, így persze mindenki jobban tudja, miként kell „edzeni” egy ugrifülest. Ám hogy kinek van igaza, majd csak szilveszterkor derül ki…
Noszlopy Gáspár
A középiskoláit Csurgón és Kaposváron végző, majd ügyvédi vizsgát Pápán szerző vrácsiki születésű ifjú huszonhat évesen, 1846-ban lett a marcali járás szolgabírája. Két évvel később előbb lovas nemzetőr, majd szabadcsapatot szervezve a népfölkelők parancsnoka, aztán Kossuth Lajos kormánymegbízottjaként 1849-ben felszabadította Somogyot, s a világosi fegyverletétel után sem tette le a fegyvert. Elfogták, de sikerült megszöknie, a békési Kondoroson húzta meg magát, s szabadcsapatokat szervezett, hogy elfogja Ferenc József császárt. Terve kitudódott, ám sokáig hiába üldözték a császáriak, csak akkor sikerült elkapniuk, amikor elfogták feleségét és kisgyerekét, ő pedig megpróbálta kiszabadítani őket. Harminchárom esztendősen, 1853-ban felakasztották.
Nadalosra csak benézünk, igazából Korotnán és Vrácsikon időzünk – kevesen tudják még Somogyban is, hogy Újvárfalvát jelenti a három településrész.
