Nincs kőbe vésve, hogy színészként kell érvényesülnöm

Első szín
Színházáról messze földön elhíresült vidéki város a kilencvenes években. A díszlet hátterében a legendás teátrumépület képe, egyik oldalon a lakótelep szívében épült gimnáziumé, másikon egy otthonos lakás konyhája. Az előtérben a későbbi Kossuth-díjas színésznő, Pogány Judit és az amatőr színitársulat-szervező Török Tamás.

Egres Katinka sorsa vélhetően tízévesen dőlt el, amikor a kilencvenes évek közepén Polenyka szerepében színpadra léphetett a Csiky Gergely Színházban a Bezerédi Zoltán rendezte Bűn és bűnhődésben, többek között a kaposvári legenda, Pogány Judit oldalán. Persze nem a véletlen sodorta a színházba, kisgyerekként is imádott szerepelni, a családi legendárium szerint a konyhában egy hokedlin állva énekelte az István, a királyt – egyszerre volt István és Koppány. Édesanyja irányította a zenei általánosba, mely után egy pillanatig aztán elbizonytalanodott, mivel hatéves kora óta lovagolt, szóba került, hogy egy belovagló iskolában folytatja tanulmányait, ám végül mégis a drámatagozatos gimnázium mellett döntött.

– Toldisként csatlakoztam a Déryné Vándorszíntársulathoz – emlékszik vissza pályafutása következő mérföldkövére az idén 28 esztendős színésznő –, s azt hiszem, Török Tamás irányításával tanultam meg a színművészet alapjait: hogyan kell a különböző egyéniségekből közösséget kovácsolni, s hogy a színház nem a magamutogatásról, a nagy kinyilatkoztatásokról szól, hanem a gondolatközvetítésről. Ő inspirált arra is, keressem mindig azt a formát, mellyel ez a gondolatiság a legtisztábban juthat el a nézőkig.
És persze megtanult mozogni, játszani a színpadon, az évi vagy másfélszáz előadás – kastélyszállóktól az iskolai és állami ünnepségeken át a hajléktalanszállóig mindenütt felléptek – kitűnő iskolának bizonyult, főként, hogy ellentétben a profi társulatokkal, a Dérynében rendre súgó és profi technikai és színpadi háttér nélkül kellett bizonyítani. Talán nem véletlen, hogy az országban vélhetően egyedülálló módon megannyi ismert színész – Karalyos Gábor, Bartsch Kata, Balla Eszter, Szabó Kimmel Tamás – került ki a társulatból.

Második szín
A színművészeti egyetem Vas utcai épülete a fővárosban az ezredforduló után, majd a Debreceni Csokonai színház sziluettje. A színpadon fáradt-rezignált színinövendékek és művészek, akik reggeltől estig próbálnak, játszanak egyre fásultabban.
Bár az ominózus Bűn és bűnhődés után édesapja megpróbálta megígértetni vele, hogy nem lesz színésznő, érettségi után Katinka a színművészetire jelentkezett, ahová azonnal fel is vették. Lukács Andor és Jordán Tamás osztályába került, két egykori kaposvári legenda gardírozta tehát az egyetemi évek alatt.

– Vidékről, a családi fészekből kerültem a fővárosba, de szerencsére nem alakult át az értékrendem – állítja. – Viszont nem biztos, hogy még egyszer kibírnám az egyetemi éveket, kicsit olyan volt, mint a katonaságnál, bekerültek a naiv ifjak, s koravén, meggyötört felnőttek távoztak. Ráadásul az ember nehezen viseli, ha olyan tanárok tanítják, akik szakmailag ugyan garantálják a minőséget, életmódjukat tekintve viszont nem feltétlenül hiteles példaképek. Negyedévben az Örkény Színházba kerültem gyakorlatra: remek társulatba csöppentem Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Pogány Judit, Gálffi László, Für Anikó mellé. Olyan közösségbe, ahol el tudnám képzelni, hogy állandó tag vagyok.

Merthogy utóbbi mindössze egyetlen évad erejéig adatott meg számára: diplomázás után ugyan Debrecenbe szerződött, ám hiába kapott Vidnyánszky Attilától országosan is irigyelt kezdőfizetést, egy esztendő múltán távozott, s azóta sem kötelezte el magát egyetlen társulathoz sem.
– Olyan volt, mintha folytatódott volna az egyetem – magyarázza –, nem volt két egymást követő szabadnapunk, a bemutatókat azonnal próbafolyamatok követték, s nem minden színész képes naponta színpadra vinni az érzéseit. Számomra jelentős belső munka minden fellépés előtt eljutni Egres Katinkától a színészig, aki megszólal az előadásban. Valamint szerintem egy valódi alkotófolyamathoz elengedhetetlen valami féle művészi szabadság és az élettapasztalat, utóbbit viszont ilyen feltételrendszerben lehetetlenség megszerezni. Az egyetemen Szigety Gábor professzorom mondta mindig: egy művész életében elengedhetetlen a művészi semmittevés, ugyanis először meg kell figyelnünk az élet apró rezdüléseit, hogy aztán megjeleníthessük őket.



Az állandó stressz és megterhelés pedig őt viselte meg, a West Side Story egyik előadásán rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá, s két jelenet között folyamatosan vizsgálták. A diagnózis: kimerültség.
– A rosszullétem komoly jelzés volt – teszi hozzá –, főként, hogy nem sokkal előtte kiment a bokám, s a fáma úgy tartja, a lábsérülés mindig azt jelzi, rossz úton jár az ember. Egyértelmű volt, hogy változtatnom kell…

Harmadik szín
Forgatási helyszínek szerte az országban, a fehérvári Vörösmarty színház, a fővárosi Játékszín, az Örkény épülete, a Nemzeti Táncszínház színpada. Kamerák, instruáló rendezők, premierelőadások és -vetítések, folyamatos castingok.

Mindössze egyetlen debreceni évad után tehát úgy döntött, a szabadúszók független, ám megannyi kihívással, kérdőjellel, bizonytalansággal járó életét választja. Két szerepre Fehérvárra szerződött, ahová már két évvel korábban is hívták, s játszott több fővárosi színházban is. Sokféle szerepet elvállalt a prózától a musicalig, de mindig csak olyanokat, melyekben meglátta a gondolatközvetítés lehetőségét.
– Sokan hüledeztek, amikor feladtam a biztos megélhetést – mondja –, de bíztam magamban. Úgy gondoltam, ha van tehetségem a pályához, biztosan sikerül megoldanom ezt a helyzetet is, ha pedig nem tudok így megélni, váltanom kell. Mert nincs kőbe vésve, hogy nekem színészként kell érvényesülnöm: minden gondolatunkkal és cselekedetünkkel vagy elveszünk vagy hozzáadunk a világhoz, nem tudunk semlegesek maradni. Ha találok olyat, mellyel esetleg többet tudok nyújtani, azt fogom csinálni.
Ez a veszély persze nem fenyegette, megtalálták a szerepek, s nemcsak a színpadon, de a filmen is. Játszott a Liberté ”56-ban, a Régimódi történetben, aztán Pogány Judit felhívta a figyelmét a Megy a gőzös castingjára. Elment az első meghallgatásra, melyet még öt követett, mire megkapta Böske szerepét, s ezzel együtt az országos hírnév is utolérte. Sokak számára még ma is az elhíresült fürdőzős jelentből ismerős Egres Katinka.
A film sikerét azonnal követte a következő forgatás, a 9 és 1/2 randiban is lehetőséghez jutott, majd a Pirkadatban és a Cinka Pannában kapott szerepet. Emellett négy színházban játszott folyamatosan, ám kiderült, élete legnagyobb szerepét még csak ezután osztja rá az Élet.

Negyedik szín
Szikrázó tenger, napfény, a Kék Barlang az ódon hangulatú Máltán, aztán feltűnik a Tower Bridge, a Trafalgar Square, a Piccadilly Circus, a Temze, a Buckingham-palota, a nyüzsgő megapolisz, London. Az utolsó kép pedig ismét a vidéki város, a természet hívogató közelsége.

Három éve egy egyetemi ösztöndíj vitte Máltára nyelvet tanulni, s megérkezéskor megmutatta filmes anyagát egy helyi castingszervezőnek, akinek megtetszettek a látottak. Eleinte reklámfilmekbe hívták szerepelni, majd egyre nagyobb feladatokat kapott: szerepelt A Vatikán ügynöke német sorozatban, játszott egy olasz-amerikai produkcióban. Közben pedig megismerkedett élete párjával, s amikor éppen azon kezdtek gondolkodni, hogyan működik majd távkapcsolatuk, kiderült, babájuk lesz.
– Haza kellett volna jönnöm a szerepeim miatt, ám természetesen ez a hír mindent megváltoztatott – árulja el. – A következő három esztendőben a kislányom játszotta a főszerepet az életemben, s éppen akkor találtak meg az új szerepek, amikor elég nagy lett hozzá, hogy dolgozni tudjak mellette.
A norvég megaprodukcióban, a Kon-Tikiben ajánlottak neki szerepet, majd Brad Pitt World War Z című filmjébe ajánlották be, s az angol sorozatban, a Sinbadban is lehetőséget kapott. Bár Málta filmforgatás szempontjából ideális hely, hiszen rengeteg produkció választja helyszínül, mégis Londonba költöztek, ahol elmondhatta magáról, saját ügynöke egyengeti az útját. Nemcsak a szakma vonzotta azonban Britanniába, önkéntesként különböző ökoközösségekben is dolgozott párjával, ahogyan Olaszországban is – utóbbiról leforgatta élete első dokumentumfilmjét. A színészet ugyanis némiképp másodlagos lett számára, a rousseau-i vissza a természethez elvet vallva egy természettel összhangban működő, fenntartható életforma propagálását tűzte ki céljául, s dolgoztak ki erre egy projektet, mely az élhető környezet megteremtését, a természet és az ember együttélését, kapcsolatának elmélyítését teszi lehetővé.
– Az ökoközösségek általunk megismert külföldi modellje, korunk legtöbb problémájára tálcán kínálja a megoldást, s ezt kötelességem eljuttatni az emberekhez – mondja –, így olyan darabokkal, zenével, és további filmes alkotásokkal készülök, melyekben a legtöbbet tudom nyújtani a nézőknek. Mert az életünk energiája adott, s óriási felelősség, mire fordítjuk. Ehhez keresem a lehetőséget és a formát színházban, filmben, életformában. Aztán remélhetőleg összeállnak a dolgok: ahogy egy bemutatón, úgy az életben is…