Szita Károly: itt nem lehet éhező gyerek!

A kaposvári Stikl Gábor elismerve, hogy természetesen mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, nem kevesebbet állított, mint hogy vannak Kaposváron olyan gyerekek, akik gyakorlatilag éheznek. – Akik nem jutnak megfelelő mennyiségű élelmiszerhez – mondta Stikl Gábor. – Például a Körtönyebükk utcában is van egy család, akiket támogatok élelmiszerrel. Olyan körülmények közt laknak, hogy én ilyet még nem is láttam. Pedig nem isznak, nem dohányoznak. Fűtés csak egy szobában van, ráadásul rendszeresen betörnek hozzájuk, ahogy kiteszik a lábukat a házból. S a tél elején az egyetlen kályhájukat is ellopták, összefogással kaptak másikat. Én csak élelmiszerekkel tudom őket segíteni, a problémájukat nem tudom megoldani.

Pedig úgy tudnak csak iskolába járni a nagy sár miatt a gyerekek, hogy amikor kiérnek az utcájukból, le kell cserélniük a cipőjüket. S mivel élelmiszerüzleteim vannak, azt is hallom heti rendszerességgel, hogy bizony vannak más gyerekek is, akik nem jutnak megfelelő mennyiségű élelmiszerhez Kaposváron, majdnem hogy éheznek. És mivel sajnos nem tudunk mindenkin segíteni, az önkormányzat esetleg körbe tudna nézni az óvodákban, bölcsődékben. Meg kellene kérni egy-egy óvónőt, nézzen körül, melyik az a család, ahol nem jut megfelelő mennyiségű élelmiszerhez a gyerek. Mert nem csak olyan szülők gyerekeiről van szó, ahol mondjuk a szülők alkoholisták.



A hallgatóság tapsát követően Szita Károly polgármester az előbbieket hallva, a korábbi szokásokat felrúgva, azonnal válaszolt a felvetésre: tudom, hogy van, de ilyen nem lehet! – Nem csupán azért nem engedhetjük meg, hogy ebben a városban ilyen legyen, mert egymilliárd forintot költünk szociális támogatásra 2013-ban Kaposváron – mondta határozottan Szita Károly –, hanem azért sem, mert a XXI. században nem lehet egyetlen olyan gyerek se ebben a városban, aki a szülei anyagi helyzete miatt nem tud reggelizni vagy vacsorázni. Ám tudnunk kell róla, hogy kik azok! S ebben leginkább Önök segíthetnek. Kérem, hogy a pedagógusok is jelezzék, ha ilyet tapasztalnak! Ugyanis mindent e mögé sorolok. Akkor nem lesz járdaépítés, nem fogjuk felújítani az utakat, mert ez elsőbbséget élvez.

A polgármester emelt hangját Kemenczei Róbert felszólalása váltotta ki, aki először arról érdeklődött: mi várható az idei évben a közfoglalkoztatásban? – Ugyanis 2010-ben még ezer fő közcélú munkás volt jelen a városban – mondta. – Ám tudomásom szerint az idén nagyon kevés ember kerülhet be a közmunkaprogramba, illetve úgy tudom, hogy csak 197 fő lesz az, aki intézményes közfoglalkoztatás keretében vállalhat munkát. Azt szeretném tudni, hány embert vonnak be a közfoglalkoztatásba az idén Kaposváron? S ezeket az embereket hat- vagy nyolcórában fogják-e foglalkoztatni?
Erre még nyugodtan úgy válaszolt Szita Károly: annyi közfoglalkoztatott lesz Kaposváron, amennyire lehetőséget kapunk. Nálunk ennek pénzügyi akadálya nem lesz. Ha kétezer emberre kapunk lehetőséget, hogy közfoglalkoztatásban alkalmazzuk, akkor annyian lesznek – mondta a polgármester.

Ám ami „kiverte a biztosítékot” a polgármesternél, az a közmunka bérezése és az ezzel összefüggésbe hozott munkamorál. – Ha 37 ezer forintot keres egy közmunkás hatórás munkáért, kérdés, hogy ezért vállalja-e, hogy rendesen végezze a munkáját?  – tette föl a kérdést Kemenczei Róbert.
– Az számomra nem elfogadható, hogy ha valaki kevésnek tartja a fizetését, az kevesebbet is dolgozik – kezdte magyarázni álláspontját Szita Károly. – Ilyen nincs a Földön. Kevés a fizetése nem csak a közfoglalkoztatásban dolgozóknak, hanem a Videotonnál, a Kométánál, a villamossági gyárban dolgozóknak és az én kollégáimnak is – mondta egyre hangosabban. – De erre nem az a válasz, hogy ha kevésnek tartom a fizetésemet, akkor nem dolgozom. Ugyanakkor meg azt hallom kaposváriaktól, miért tűrjük el, hogy a közmunkások egy része munkaidejének jelentős részét a lapátnyél támasztásával tölti? Aki a mi közfoglalkoztatottunk lesz, az igenis dolgozzon meg a béréért. Aki pedig nem ezt teszi, azt el fogjuk bocsátani.