„Te cigány vagy?” Apró ügyekből nagy elismerések

Takács László a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüstkeresztjét vette át a nemzeti ünnepen. Több mint negyven év táncpedagógusi múlt adja a kérdéseket, melyeket alább mindig történetek követnek. És választ adnak a megkérdezhetetlenre is.

– Évtizedek óta napi hat órát táncol. Sosem érezte, hogy fáradtság felhúzni a mefisztót, a csizmát? – kérdezem nem titkoltan egykori somogyosként Takács Lászlótól.
– A Somogyban én is 8-10 évig táncoltam. Volt öt-hat év, amikor száz Balassa Tamásnak tanítottam meg a nyírségi csapást azért, hogy eltáncolhassa a Neuwirth Annamária Ritka tempó és haidauját. Sok tésztát megeszik az embert azért a kis mákért, ahogy a nagymamám mondta. Van ebben kötelességtudat, de mindig van valami, amiért azt mondom: de jó, hogy mégis itt voltam, pedig lestrapálva jöttem be…

– Profizmus?
– Annál elvetemültebbnek kell lenni. A profi addig tolja, amíg fizetik. Az elvetemültebb addig, amíg van benne lélek.

– Nem csak a lépést kell tudni, hanem hogy hová visz, egy tájegységre mondjuk?
– Fontos, mi van a színpadon, de fontosabb, szeretnek-e. Tyúkanyókarakter. Két erő tarthat össze egy csapatot: jó cimborák, szeretik egymást vagy fontos történik velük a színpadon. Nagy dolgok akkor születnek, ha a kettő együtt van. Néha összekeverik azt, hogy „csak tiszta forrásból” azzal, hogy „csak tiszta forrást”. Az utóbbi a múzeum dolga. Nem csak tematikus számokat lehet eltáncolni, de ha egy gyimesi kettős jártatóban nem érzem a fenyő illatát, vagy hogy ott nincs megesett lány, mert fölneveli a falu zokszó nélkül – ha ezt nem táncolják el, nem csináltak semmit.

– E tudást kitől kapta? Egy élet vagy elmondták a legelején?
– Jókor születtem. Foltin Jolán B-kategóriás diplomamunkáját táncoltam a Balatonföldvári Folklórfesztiválon. Dudanóta.

– Megvolt.
Novák Ferenc, táncházmozgalom, Tímár. Kricskovics. Nagy tisztelője voltam Györgyfalvay Katalinnak. A Közép-Európa Táncszínházban Szögi Csabáék kezdték az út-keresést, Zsuráfszky Balladát táncolt.

Takács László szerint elvetemültség kell a tánchoz



– Otthonról mit hozott?
– A családom sem százas: édesapám huszonegy évesen már szabómester volt. Édesanyám szokta mesélni: Tudjátok gyerekek, apátok nem azért varrt ám, hogy nekünk pénzünk legyen, hanem hogy másnak ruhája. Hobbijával kereste a kenyerét, hetvenévesen még kijárt két műszakban a ruhagyárba. Egyszerre volt tűzoltóparancsnok, kultúrház-igazgató és kántor.

– Ez mindent megmagyaráz.
– (Nevet.) Genetikailag is elég nagyok a problémáim. Egyszer Szép Elemér iskolájában egy külföldről érkezett ifjú titán új táncokat tanított. Aztán rámutatott egy-két gyerekre, csütörtök este hat, Fegyveres Erők Klubja, nézzük, jól tudtok-e táncolni. Ő volt Csikvár József.

– Somogy Novák Ference.
– Szüleim nem beszélnek a Kossuth-díjasokról, csak Csikvár Jóskáról: „ha a Jóska nincs, akkor rendes ember lennél”. Az öreg Opellel faluról falura, koszorúcskáról koszorúcskára jártunk. Meghatározó volt. Bartók Kontrasztokjában tizenhatszor kellett a bot fölött átugranom. Az NDK-ba készülve népi táncot kértek tőlünk, akkor tudtam meg, milyen az, amikor csapásnál megpattan egy ér a kézben.

– Kiválasztja, akinek Ön lehet Csikvár József?
– Kiválasztódnak. Tóth Tibor a lengyeltóti Ördöngösből tizenegy évesen kezdett nálam, s nemrég az ő tanítványa kezdett táncot tanítani. Nagyon jó! Tóth Tibor tíz éve az első Együd-versenyen megvert engem. Nagyon jó! Czigány Tamás, Csárli (egykor a Somogy, ma a szennai Tótágas kiválósága. A szerző) hol vette észre, hogy van lába? A szennai kultúrházában. Nem volt már Csepinszky Mária, de volt Szendefy-család, Zóka Évike és még sokan. A saját örömünkre táncoltunk. Nem tudom, akkor pecsételődött-e meg Csárli sorsa, de talán kis szikra volt.

– Minek köszönhetők a váltások az együttesek között? A tánc vitte vagy vitte a táncot?
– Egyszer Orbán Csaba azt mondja, nem akarsz elvállalni egy együttest? Gyenge táncosok, borzalmas kultúrház-igazgató, elvállalod? El! Mit tudok kezdeni huszonévesen gyenge csapattal, rossz igazgatóval? Innen nézve mintha tudatosan készültem volna erre az egész kócerájra (nevet.) Göllei jegyző unokatestvérem mondja egyszer, a KISZ-esek „népitánccsoportot” szeretnének. Már rossz! Karácsony és szilveszter között tartsunk egy próbát. Még rosszabb. A kocsmahelyiségben a cementlapon. Odamegyek, ott van tizenkét ember. Már gyanús. Na, adok én ezeknek! Holnap föl sem tudnak állni, aztán majd nem viccelnek velem. Széki sűrű tempóval kezdtem, s biztos voltam benne, a következő próbán lesz három ember, kártyázunk, megisszuk a sört, hazamegyünk. Erre ott volt tizennyolc! Gyerekek, ami történt, felejtsük el, kezdjünk el valamit csinálni. Fél év múlva kétórás műsort adtak. Magnónk se volt, úgy fütyültem végig a próbát. Tizenegyig nyomtuk, és akkor még rimánkodtak, a kónyi verbunkot még járjuk el!



– A lassú tempót nem ismeri…
– Egyszer Dombóváron nem mi csináltuk a Május elsejét. Kimentünk, sokan egy fűzfa alá, családostul, napsütésben. Fél óra múlva fészkelődtem. Nem tudok pihenni, pedig kellene.
 
– Az Ön korában már recepteket cserélgetnek az emberek.
– Egy huszonnyolc éves „öreg” vízilabdázó mondta: mindent ugyanúgy csinálok, csak többet kell utána pihennem. Ezzel én pont így vagyok.

– Mi jelenti az elismerést?
– Amikor Kadarkúton tanítottam, a táncosokat meghívták egy falusi bálba. Bent a beatzenekar játszott, az előtérben a szájbőgős, kanalas cigányok. Három somogyis fiú, nehogy már ne álljunk be! A végén odajön hozzám egy öreg cigány: te cigány vagy? Hasonlítsuk ezt össze egy magas állami díjjal! Sok apró ügyet nagy elismerésnek tudok megélni, mert valami miatt ez jobban számít a lelkemnek jobban. De ahogy a Bodrogi Gyula mondta: amikor megkaptam, azért az jólesett.

– Közelítő elismerés, hogy a gyerekek táncművészek?
– Ha orvos dinasztiák nőnek föl, az azért szerencsés, mert a kétéves már az intubálást hallja. Ezen nő föl. Takács Lackó öthónaposan anya hasában délszlávot táncolt, én meg vártam, mikor pottyan ki, mert a délszláv azért az ott van. Aggódom értük, hogy nincs más esélyük, mint ez a pálya, ami nem olyan, a kultúra sem olyan, mint 75-ben volt. Vigasztal, hogy mindig volt, aki összefirkálja a falat a barlangban. A művészet, amint a szerelem is, konstrukcionális hibája az embernek. Abban bízom, hogy a két gyerekem táncos lesz, bár nehéz körülmények között kell megtalálniuk a saját életüket. Jó esetben nem kell Amerikába mennünk családlátogatóba.

Takács László

Szabómester fiaként Büssüben született, az első szobában. Édesapja a közösségi élet motorja volt, feleségével első díjakkal jöttek haza a SZOT-beutalós táncversenyekről. Élete meghatározó évei Barcshoz kötik. Az instrukciói alapján édesapja által varrt féllábszárig érő bőrkabátban – hátul sliccelve tizenhárom gombbal, Nalóleon gallérral – 25 évesen bement a gimnáziumba táncosokat toborozni. Húszan követték. A kisvároshoz köti első házassága Békési Margit táncpedagógussal, a napokban készülnek a Boróka 35 éves jubileumára.

Szennán él, fia és lánya szintén a táncművész pályára állt. A Roxínház egyesület elnöke, a csapat produkcióban az egész család, védőnő felesége, Semsei Tünde is részt vesz. Periódusai nagyjából tíz-tizenkét évesek, azt mondja, egy idő után nincs hová lépni, s bár nehéz túlélni, tudomásul venni: van közös plafon. Dombóvár, Somogyjád, Hetes után Bu-zsákon, s régóta Szulokban tanít néptáncot. Mikében is ragaszkodnak hozzá. Főállásban a Toldi gimnázium tanára, s a színházi tanszék színészeit is megtáncoltatja.

Lassítani nemigen tud, bár próbálkozik. Harminc éve azt mondta: na gyerekek, ekkorát és ennyit! Húsz éve azt: ekkorát! Most megkér egy táncost, mutassa meg: mekkorát, meséli mosolyogva. De ezt nem kell elhinni neki. Az övén harminc éve ugyanaz az egy lyuk van, és ha színpadon áll, ma is ugyanakkorát, ugyanannyit tud. Az áprilisi Toldi-esten a Don Quijote címszerepét táncolja, fekete mefisztó fél lábszárig, mezítláb, mezítelen felsőtest, mellény. S ha szerencséje van a közönségnek, akkor a pedagógusnapi műsorban a sportcsarnokban is láthatja a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüstkeresztjének tulajdonosát, amint megmutatja, mekkorát és mennyit.

Legolvasottabb

1
Bajban a Balaton-parti települések az elszabadult árak miatt
2
Halálos baleset: teherautó gázolta el a kerékpárost
3
Nógrádi pár lett Az év párja, ők utazhatnak Tirolba
4
Gyermektartásért perelték be a kómában fekvő nőt
5
Árvíz: a nap, amikor a Kapos folyó volt az úr Kaposváron
Hószállingózás
H
-2°
K
Sz
-2°
Cs
-3°
Mesélni akar egy történetet
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Szabó István filmrendező
Zengővárkony / 1 órája
Voksokra vár a hős gesztenyefa
A 2018-as év európai fája lehet egy 300 éves baranyai szelídgesztenye, de ehhez mindenki szavazatára szükség van. Egy háromperces kisfilmből megismerheti e nemes növény kalandos életét.
Gyász
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed. Nem simogathatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed. Nagyon hiányzol, nagyon rossz nélküled." Fájó szívvel emlékezünk MILKOVICS ISTVÁN volt kisbárapáti lakos halálának 10. évfordulóján. Szerető felesége és fiai
"Üres az udvar, a ház, hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt egy élet, csak az emlék maradt, szívünkben érted fájó könny fakad. Emléked örökre szívünkben marad." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ROSTA ISTVÁN halálának első évfordulóján. Feleséged, fiad és családja
"Nekünk ő nem hal meg, csak pihenni tér. A szívünkben és a csillagok között örökké él, majd mi is rátérünk arra az utra, tudjuk jönn elénk, s találkozunk újra." Soha el nem muló fájdalommal emlékezünk, HORVÁTHNÉ KÁRPÁTI BEÁTA volt csökölyi lakos, halálának 2. évfordulóján. Szerető férje, fiai Tamás és Balázs
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VAJDA LÁSZLÓ Lacika nagybajomi, volt csökölyi lakos életének 68. évében elhunyt. Temetése február 21-én, 15.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A gyászoló család
„Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH GYULÁNÉ somogysárdi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése február 21-én, szerdán a 11 órai gyászmisét követően lesz a somogysárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fiai és szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PERGEL PÁL somogyvári lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése február 19-én, hétfőn a 14 órai gyászmisét követően a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Elfeledni téged soha nem lehet, Hisz Te voltál a jóság és a szeretet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LAJOSNÉ László Irén kaposmérői lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése február 21-én a 14 órai gyászmisét követően lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VANCSURA JÓZSEFNÉ Novák Aranka életének 76. évében elhunyt. Temetése március 3-án (szombat) 11.30-kor lesz a csurgói József Attila u. temetőben. Előtte, lelki üdvéért 10.45 órakor szentmise kerül bemutatásra. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. SKÁLÁT SÁNDOR szobafestő mester, életének 76. évében elhunyt. Drága halottunk temetése február 17-én, szombaton 11 órakor lesz a balatonszárszói temetőben. A gyászoló családja
"Elcsitul a szív mely értünk dobogott, pihen a kéz mely értünk dolgozott. Mi utána maradt csak gyász és fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR ISTVÁN rovar-és rágcsálóirtó balatonboglári lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése február 16-án, a 14 órai gyászmisét követően lesz a balatonboglári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"A szeretet nem szűnik meg soha " (Szt. Pál) Fájdalomtól megtört szívvel értesítünk mindenkit, akik ismerték és szerették, hogy MÁTÉ LAJOS földmérő mérnök, igazságügyi szakértő nagyatádi lakos 82 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének.Végső búcsút veszünk tőle február 15-én, csütörtökön 11 órakor a nagyatádi központi temetőben. Előtte lelkiüdvéért engesztelő szentmise a kápolnában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy PALLÓSI FERENC volt terményraktáros attalai, egykor mosdósi lakos életének 57. évében, türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt.Temetése február 17-én, szombaton a 10 órai gyászmisét követően lesz a mosdósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. PÁNOVICS LAJOSNÉ Kertész Teréz segesdi lakos, életének 82. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 15-én, csütörtökön, a 13 órai gyászmisét követően lesz a felső segesdi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy HORVÁTH ISTVÁN Nagyatád, Kápolna utcai lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése február 16-án, a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VAJDA LÁSZLÓ Kaposvár, Könyves Kálmán utcai lakos, életének 68. évében elhunyt. Temetése február 16-án, pénteken 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a simonfai Zselici Vadvirág Óvoda óvónője FERENCZY ÁGNES BORBÁLA 48 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatója február 15-én 16 órakor az óvodában lesz. Óvodafenntartó Társulás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEMES ISTVÁN gyékényesi születésű Berzence, Ady Endre út 2. szám alatti lakos csendesen elhunyt. Temetése február 16-án, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a Berzencei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló felesége és szerettei
"Úgy ment el, ahogyan élt, csendben és szerényen, drága lelke pihenjen békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ANDRÁSNÉ Erzsi néni somogyjádi lakos 94 éves korában csendesen elhunyt. Temetése február 17-én, szombaton 14 órakor a somogyjádi református / Bocskai utcai / temetőben lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, együttérzésükkel fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk BERNÁTH GYULA kaposvári lakos 82 éves korában hosszantartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzatása február 16-án, pénteken 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a barátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik utolsó útjára kísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel köszönetet mondunk mindazoknak, akik FEKETS GÁBOR búcsúztatóján jelen voltak, és virággal búcsúztak el.
Bővítések és fejlesztések / 1 órája
Idén újabb utasforgalmi rekord születhet Ferihegyen
Óriás-műlesiklás / 2 órája
Megvan Hirscher második aranya a téli olimpián
kiváló magyar bor / 2 órája
Garamvári pezsgő is került a Külügyminisztérium borválogatásába
Dalválasztás / 10 órája
Az AWS nyerte A Dal 2018 második elődöntőjét
nem fotelkalandor / 11 órája
A legdélibb és a legészakibb kocsmáig is elautózott
Megtiszteltetés / 12 órája
Tenki Réka a legígéretesebb tehetségek között a Berlinalén