Horthy és Rákosi is ösztöndíjjal jutalmazta a legidősebb erdőmérnököt

Vasdiplomát kapott Somogy legidősebb erdőmérnöke, akit Horthy Miklós és Rákosi Mátyás is ösztöndíjjal tüntetett ki, később az ő munkája nyomán erdősült a megye.

Kis Lajos Csurgón végezte a gimnáziumot, a tanulmányai első nyolc évét kitűnő eredménnyel zárta. Ezért Horthy Miklós-ösztöndíjban részesült, amellyel 200 pengő járt. Mindig erdőmérnök szeretett volna lenni, mert falusi gyerek volt, édesapja Somogyaszalóban volt tanító, a négy testvérével ott nőtt fel.
A falu környékén a herceg Esterházy családnak volt erdőbirtoka, tőlük kapott ösztöndíjat az egyetemre. A József Nádor Műszaki Egyetem soproni erdőmérnöki karára vették fel. Közben azonban fordult a történelem kereke, és Rákosi ösztöndíjjal diplomázott.

– A második világháború végén voltam első éves, de egy évig szünetelt a tanítás, mert az első-másodikos évfolyam bevonult a Hunyadi páncélgránátosokhoz, de én közben hazajöttem Somogyba. Mielőtt visszaindulhattam volna, december 6-án már benyomultak a szovjetek Somogyaszaló környékére, így megmenekültem attól, hogy harcolnom kelljen. 116-an voltunk elsősök, ebből csupán 16-an tértek vissza a harcokból, a többiek elestek vagy fogságba kerültek – mondta Kis Lajos.

Kis Lajos, vasdiplomás erdőmérnök



Az egyetem befejezése után Somogyban maradt, az első munkahelye Somogyszob-Kaszópusztán volt, egy honvédségi erdő főmérnöke volt. Rokoni kapcsolatban állt Nagy Imrével, és amikor miniszterként Kaposváron járt, felkereste a családot. A beszélgetés után Kis Lajos a minisztériumba került, Nagy Imre titkárságára. Itt a káderek levelezését kellett ellenőriznie, ez volt a munkája, de hamarosan kérte az áthelyezését. Bejött ugyanis hozzá egy elvtárs, és azt mondta neki: nem bánja, ha stilisztikailag átnézik a leveleit, de a helyesírási hibáit hagyják benne, hogy a levelezőpartnerei lássák, itt proletárdiktatúra van.
– Ezután a zamárdi, majd a kaposvári erdőgazdasághoz helyeztek. Amit papírokkal igazolni tudok, összesen 3417 hektár erdőt létesítettem a munkám során. Ez volt a szívügyem, új erdőket telepíteni. A kedvenc fám a bükk, és mindig arra törekedtem, hogy őshonos somogyi fákkal, tölggyel, bükkel, zselici hárssal népesítsem be a tájat. Ennek szenteltem az életem. A munkám utolsó tíz évében Budapesten minisztériumi főosztályvezetőként bíráltam el az egész országban nevelt facsemetéket. A feleségem, akit három éve veszítettem el, nem volt hajlandó végleg eljönni Kaposvárról, ezért nyugdíj után visszatértünk, hogy itt öregedjünk meg – mondta a legidősebb somogyi erdőmérnök.

A vasdiplomát Nyugat-magyarországi Egyetemtől kapta, mert az egyetemi tanulmányai után 65 év telt el. Kis Lajos még 90 évesen is teljesen egészséges, bár nehezen jár, mert középkorúként egy motorbalesetben lábsérülést szenvedett. Emiatt már nemigen tud kirándulni, csak az emlékeiben őrzi a somogyi erdőket.

műholdas adatok
Az északi-sarkvidéki tengeri jég eddigi legkisebb októberi kiterjedését mérték idén
covid-19 / 1 órája
Az Európai Bizottság 220 millió eurót mozgósít a betegek határon átnyúló szállítására
Az unió egészségügyi rendszerét veszélyezteti, ha a tagállamok nem hangolják össze a járvány elleni védekezésüket.
Gyász
"Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellet indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VISNYEI FERENCNÉ volt Téglagyári dolgozó 83 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászmisét aznap 10 órakor tartunk a kaposvári Jézus szíve templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom, De a szívemet örökre nálatok hagyom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI JÁNOS nyugalmazott mozdonyvezető volt kaposvári lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése november 5-én, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ gyöngyöspusztai, volt kiskorpádi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése november 3-án, a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a kiskorpádi temetőben. Fia és családja
„Nem múlnak el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.” Mély részvéttel és tisztelettel búcsúzik Nemesdéd Község Önkormányzatának Képviselőtestülete, a falu lakossága, egykori kollégái, volt tanítványai BÖRÖCZ OTTÓ Nemesdéd község díszpolgárától, nyugalmazott iskolaigazgatótól, a Kertbarát Kör megalapítójától és vezetőjétől. Köszönjük az egész életén át tartó faluért végzett áldozatos munkáját.
CSAJKÁS ZOLTÁNNÉ Pusztai Erzsébet életének 83. évében elhunyt. Temetése november 10-én, 14 órakor lesz a Marcali temetőben.
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a családi szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SEBŐK JÓZSEF ráksi lakos életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója október 30-án, pénteken a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a ráksi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LANDEK JÓZSEFNÉ Molnár Margit 64 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Gyászoló családja
"Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és örökre itt marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapám SZŐKE ANDRÁS a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium majd a Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskola nyugalmazott tanára október 22-én, 90 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TINUSZ MIKLÓS ISTVÁN kaposvári lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kérjük tiszteletüket, egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HILT ISTVÁN rácegresi lakos életének 67. évében elhunyt. Utolsó útjára november 3-án, kedden, 15 órakor kísérjük a rácegresi temetőben. Gyászolja szerető családja és rokonsága
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY IMRÉNÉ Billege Katalin Cseri úti lakos, 82 éves korában fáradt szíve örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 30-án, pénteken 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
A hétfői újságban jelent meg FÖLDINÉ HORVÁTH MAGDOLNA gyászjelentése. Az október 29-én 10 órára közzétett temetése betegség miatt elmarad. A temetés időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást. Szíves megértésüket kérjük! Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISGYURA ISTVÁNNÉ somogyszobi lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése október 28-án, szerdán 12 órakor lesz a somogyszobi temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKÓ ANDRÁSNÉ Gál Erzsébet a Vérellátó szolgálat volt dolgozója, életének 83. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: fia és unokái
„Elmenni oly nehéz, itt hagyni Titeket, De ne fájjon most már a fájó szívetek. Mert én boldog vagyok, az álom szép, Fényes felhőkön túl, találkozunk még." Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH FERENCNÉ Jucika volt ÁFÉSZ elnök, főkönyvelő súlyos betegség után 83 éves korában elhunyt. Végső búcsút október 30-án, pénteken, 13 órakor veszünk tőle a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik végső búcsút vesznek tőle és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARTA LÁSZLÓNÉ Ági Kozmetikus toponári lakos, 71 éves korában elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken, 12 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDINÉ HORVÁTH MAGDOLNA 67 éves korában elhunyt. Temetése október 29-én, csütörtökön, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük nyugovóra tér.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy PÁVEL JÓZSEFNÉ Csima Mária Mária néni Kaposvár, Pázmány Péter utcai, volt böhönyei lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja és a rokonság
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk TÓTH SÁNDORNÉ Makk Margit kaposvári, volt gamási lakos elhunyt. Temetése október 29-én a 10 órai gyászmisét követően lesz a gamási temetőben. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy PAP LAJOSNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése október 28-án 11 órakor lesz a szabási temetőben. A gyászoló család
tovasuhanó évtizedek / 4 órája
Csonka szárnyú angyalhaddal menekülhet el a világ zajától
Lőrincz Sándor
Videokonferencia / 5 órája
V4-csúcson és az Európai Tanács ülésén vett részt Orbán Viktor
finanszírozás / 5 órája
November 30-áig lehet igényelni az egyházak közösségi célú programjainak támogatását
kézilabda / 6 órája
Három játékosától is elköszönt a Siófok KC
Molnár Gábor
Vízilabda / 6 órája
Gólgazdag KVK siker
Klein Péter
81.720 üveg / 6 órája
Béres Cseppel támogatják a pedagógusok egészségét