Rendőr, orvos, polgármester - Ön kit kent meg? Zsebpénzek a közügyekben

Az Átlátszó.hu közpénzügyi oknyomozó hírportál november közepén indította útjára a kenőpénz-figyelő oldalának nyilvános tesztidőszakát. Az átláthatóság oldja a korrupciót, ez a szerkesztők feltételezése, és ebben aligha tévednek. A Fizettem.hu-ra olyan történeteket várnak, amikor valaki, valahol, valamiért, valamennyi csúszópénzt fizetett, esetleg fizettettek  vele. Érdekesek a visszautasítások is, amikor valaki nem fogadott el vagy nem fogadtak el tőle hálapénzt. A történeteket moderálják, és ellenőrzik a névtelenségüket, hiszen itt nem a tényfeltárás, hanem a társadalom, s egyes szektorainak a működése a lényeges.



Somogyból eddig négy esetet küldtek be. Mindegyik az egészségügyi korrupcióval, vagyis a hálapénzzel függ össze. A legnagyobb értékű zsebben kikötött fizetség összesen 80 ezer forint volt. Egy nagymama lépműtétje után kapott az orvos húszezer forintot, s ugyanennyit azért, hogy a lábadozó elhelyezése kedvezőbb legyen. Az ápolók a pelenkázásáért, mosdatásért, gimnasztikáért és az általános jóindulatért kettő-ötezer forint körül kaptak hetente néhányszor. „Megéri többet fizetni, mert a mentalitás és a beteghez való kedvesség a tarifával erősen korrelál”, jegyezte meg az adatküldő, hozzátéve: „egyik alkalmazott sem mondta, hogy pénzt kér tőlünk, egyszerűen ismerjük a rendszert, és egy családtag élete fontosabb volt az elveknél.” Egy másik történetben a lábtörés és a műtét közötti fájdalomcsillapítás került összesen négyezerbe. A harmadikban egy alkalmazott volt „megdöbbentően kedves”, a hálapénzfizetőnek (1500 forint) nem származott előnye. „A minimál fizetés mellett az éljen jobban, aki elvárás nélkül is aranyos, kedves, és segítőkész tud lenni”, írta. „Nem kértek, nem adtam”, így a negyedik eset leírója, „de éreztették velem, hogy kellett volna…”

Nem volt ilyen szívbajos egy borsodi EU-s pályázatnál egy polgármester, aki az „És mi ezen az én hasznom?”  kérdéssel tette félreérthetetlenné, csak úgy ír alá, ha kézbe kap félmillió forintot. Az aláírás nélkül a teljes projekt bukott volna, így mindenkik megkapta, amit akart, de a pénz egy intézmény fenntartásából, a bérfejlesztésből hiányzott. Még ennél is többet kasszírozott egy Komárom-esztergomi cégnek a beszerzési felelőse, aki két éven át minden alkatrész, gépelem, kereskedelmi áru értékének a legkevesebb tíz százalékát kérte el. Budapesten egy építési engedélyre vártak a 60 napos határidő helyett hat hónapja, 50 ezer forinttal sikerült megolajozni az államigazgatási gépezetet 2008-ban.
Az egészségügy országszerte aranybánya a pénzben kifejezett hála megörökítésére.

A leírások alapján 120 ezer forintba került Budapesten egy tervezhető, vagyis elektív császármetszés, a nyolc órán belüli egyágyas elhelyezéssel. Egy másik szülésért mindösszesen 105 ezret fizettek ugyancsak a fővárosban, 70-35 ezres megoszlással az orvos és a szülésznő között, némi ajándékkal szépítve a gesztust. „Első gyerekünk született, az ember nem kockáztat… csak azt sajnáltam, hogy a borítékozás elég megalázó az orvosok számára. Jobb lenne egy kulturáltabb rendszer!”, érzékelteti az aggályokat egy szülő. Szívműtét 170 ezerért ért a gazdájának, egy mellrák-operáció 50 ezret.

Az összegek szóródása jelentős, érzékeltetve, nem az összeg teszi a korrupciót, de azt is, hogy a hazai borítékipar mer nagyot álmodni. Kétszázezret ért egy nyolcmilliós munkaügyi bírság helyén kezelése, ugyancsak Budapesten. Speciális eset, nem sokan találkoznak vele, de a disszertációvédés opponensi értékelése sem mindig csak szavakból áll, van, akinek 360 ezer forintba – ahogy divatosan mondják – fájt az ügy előmozdítása. Elszenvedőjének tényleg fájt, a pénzzel gazdagodó értelmiségit törli a térképről, ha ezen túl lesz – tehát folyamatban lévő történetről van szó.
Az egyik legnagyobb összeg kétmilliós, és egy élet hálája van benne. „Fizettem szinte mindenhol, ahol bármi ügyet intéztem,” írja a már külföldön élő esetleíró, aki szerint azért van ez így, mert szokás, és mert senki nincs megfizetve a politikusokon és azok udvarán kívül tisztességesen.

A „nem fizetők” történetei is tanulságosak, mert nem feltétlenül elvekről, hanem számításokról szólnak. Nem érte meg a zsebkiadás. Vidékfejlesztési uniós támogatásból így 23,5 millióból kétmilliót kellett volna visszafizetni. Egy fővárosi beruházásban a tényleges munka értéke bruttó 1,5 millió lett volna, de az ajánlatot bruttó nyolcról kellett beadni, 5,5 millió lett volna a zsebpénz az ügyintézőnek, nokiás dobozban. „Őszintén? Nem hiszem hogy bármilyen komolyabb üzletet össze lehet hozni kenőpénz nélkül ma Magyarországon! Az emberek vérében van… Viszont ez nem a valódi értékeket képviselő valóban innovatív cégeket helyezi előnybe, hanem azokat akik szintén hajlamosak a korrupcióra, a tisztán üzleti szemléletű szélhámosokat!”, összegez a cégvezető a dolgok sűrűjéből…