Gazdaság

2017.03.02. 07:00

Márciustól februárig közel négyezren állnak munkába Somogyban

Málna- és paradicsomtermesztés, uborka savanyítás, útkarbantartás valamint ültetvénytelepítés: változatos célok, szerteágazó feladatok jellemzik a közfoglalkoztatási programot. Mely március és jövő február között 3948 személyt érint, s melyre több mint 4,9 milliárd forint támogatást biztosít a Belügyminisztérium.

Harsányi Miklós

A Belügyminisztérium megyénkben a járási startmunka minta/ráépülő közfoglalkoztatási program keretében 150 közfoglalkoztató – települési önkormányzat, önkormányzati társulás valamint önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság – összesen 298, míg az országos közfoglalkoztatási programban öt somogyi székhelyű közfoglalkoztató – állami erdészet, rendvédelmi-, illetve katasztrófavédelmi szerv, vízgazdálkodási társulat – projektjeinek megvalósítását javasolta.
Március elseje és 2018. február 28. között 3948 személy közfoglalkoztatása valósul meg.

E nélkül nehezen helyezkednének el helyben

– Tizenöten kezdték el a közmunkát – mondta Gyurik Attila, Fiad polgármestere. – Az agrárprogramban tojótyúk-, illetve sertéstartással is foglalkoznak, jelenleg 330 baromfiról gondoskodnak a projekt résztvevői. A takarmány előállításán kívül konyhakertben gazdálkodnak, ahol krumpli, hagyma és paprika termesztésével is foglalkoznak a közmunkások.
Zömében alacsony iskolai végzettségű dolgozókat foglalkoztatnak a Start-programban, az idősebbek közül akad olyan, aki egy-két év múlva nyugdíjba megy. A polgármester szerint fontos a közmunka, enélkül nehezen helyezkednének el helyben.

Megbecsülik, hogy van munkájuk

Nágocson is elkészült a szakmai terv: földi epret és málnát termeszt majd a tíz közmunkás, s egy háromezer négyzetméteres alma-, illetve körteültetvényt is telepítenek. A második ütemben 18-an állnak majd munkában: ők a többi közt utak, hidak, padkák karbantartásával foglalkoznak majd. Kiss Szilveszter hangsúlyozta: értéket teremtenek a dolgozók, megbecsülik, hogy van munkájuk.
– Elégedettek vagyunk a közmunkások hozzáállásával – emelte ki Vizvári Attila, Szántód polgármestere. – A közterületek karbantartásában fontos szerep hárul a csapatra: a fametszéstől a fűnyíráson át a kisebb-nagyobb felújításig sok mindent megoldanak.

Hosszabb távra is terveznek

– A járási startmunka minta/ráépülő program keretében a közfoglalkoztatók főként az előző évi programok tevékenységét folytatják – közölte a megyei kormányhivatal. – A mezőgazdasági tevékenységen (növénytermesztés, állattenyésztés) kívül szociális jellegű (többi közt belvízelvezető rendszerek, mezőgazdasági utak karbantartása, brikett- és biomassza-előállítás) feladatokat végeznek, s ingatlan felújítási munkálatokat terveznek.
Március elsejével indulnak a más megyei székhellyel rendelkező, de somogyi helyszínű országos közfoglalkoztatók programjai, illetve a hagyományos hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok.



Közfoglalkoztatásból a versenyszférába

A közfoglalkoztatottak elhelyezkedését segítő "Közfoglalkoztatásból a versenyszférába" program tavaly több mint száz személynek nyújtott támogatási lehetőséget Somogyban: többnyire a feldolgozóipar, az építőipar és a kereskedelem, valamint a gépjárműjavítás területén, tudtuk meg a megyei kormányhivataltól. A program úgy ösztönözte a versenyszférában az elhelyezkedésüket, hogy a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejártát megelőzően történő elhelyezkedés esetén, elhelyezkedési juttatásban részesültek. Március elsejétől december 31-ig ismét beadhatóak a kérelmek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!