Közélet

2017.03.10. 08:34

Meglőtt vadak nyomába eredtek a vérebek

Az idén nyolc kutya és gazdája mérte össze tudását az immár hagyományos Kaszó Kupa Országos Véreb Fővizsgán, mely egyben a szakma találkozója is volt.

Sonline

– Az eseményen bajorhegyi és hannoveri vérebek keresték a sebzett vadat, s öt kutya meg is találta – tájékoztatott Pukánszki Zoltán, a Magyar Véreb Egylet tenyésztési vezetője. – Természetesen előfordul, hogy a vadászaton nem kerül elő a meglőtt példány, ugyanis vannak olyan körülmények, melyeket nem lehet kiküszöbölni, ilyen például az emberi tényező.



A fővizsga nemcsak a vadkeresésről, hanem az ebek mustrájáról is szól. – Elődeink több mint százötven éve elkezdtek egy céltudatos munkát, melyet mi is folytatunk, így az unokáinknak is meg tudjuk őrizni ezt szép hagyományt, mely jogszabályi és erkölcsi kötelességünk is – hangsúlyozta Pukánszki Zoltán. – Azt, hogy a tenyésszemlén, milyen elvárásoknak kell megfelelniük a vérebeknek, azt a FCI fajtasztenderd és a nemzetközi szövetség szabályzata rögzíti. Természetesen az előírást hazánkra szabtuk, de az irányelvek megmaradtak. A kutya, akkor tudja tökéletesen ellátni a feladatát, ha funkcionálisan egészséges, rendelkezik minden olyan külső és belső tulajdonsággal amelyek segítségével az utánkeresések során felmerülő legnehezebb akadályokat is leküzdhetik. A külföldi kollégákkal is folyamatos kapcsolatban vagyunk, így közösen tudunk dolgozni a vérebekért.

A fővizsgán az első díjat Klinkó Nándor és kutyája nyerte el, míg a második Perjési Balázs, a harmadik pedig Pál János lett.

Címkék#Kaszó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!