Közélet

2016.06.07. 07:57

Nyáron dolgozó diákok - 13 munkanap után jár a szabadság

Diákmunkára vadásznak a fiatalok, sláger a Balaton-part. A vendéglátóhelyeken kívül, ipari üzemekben vagy agrárcégeknél próbálnak elhelyezkedni. Buli, fesztivál, tandíj, hozzájárulás a családi kasszához: rendszerint erre költik keresetüket a kamaszok. A szerencsésebbek százezer forint körüli összeget kapnak, de átlag felett díjazzák a tolmácsokat.

Harsányi Miklós

– Somogyban júniustól augusztus végéig legalább 2000-2500 fiatal szeretne dolgozni – mondta Dakó Roland, a Meló Diák kaposvári kirendeltségvezetője. – Továbbra is vonzó a Balaton-part, ahol éttermekben, szállodákban, kempingekben is dolgozhatnak a diákok, s egyre gyakrabban szállást biztosít számukra a munkáltató, ezzel is vonzóbbá próbálják tenni a vállalkozást.
Ami érthető, hiszen egyre nagyobb gondot jelent a balatoni munkaerőhiány. Nemcsak térségünkben élő, hanem az ország távolabbi megyéiből is egyre több fiatal próbál szerencsét a déli parton. Van, aki Bács-Kiskunból jelentkezett, s a diákmunkások változatos munkaköröket töltenek be: felszolgálóként, konyhai kisegítőként, recepciósként vagy szobalányként foglalkoztatják őket. A szabályok értelmében csak 16 éven felüliek dolgozhatnak, éjszakai alkalmazásra nincs lehetőség. Újdonság: szeptembertől valamennyi 13 munkában töltött nap után egy nap szabadságot kapnak a diákok. Somogyban nemcsak a Balatonnál, hanem a megye többi városában is egyre sűrűbben próbálkoznak munkahelykereséssel a középiskolások, főiskolások és egyetemisták: van, ahol tárt karokkal várják őket.



Nagyjából ezer diák dolgozhat az önkormányzatoknál

2014-ben nagyjából 450, tavaly már csaknem 670 fiatal vett részt a Nyári diákmunka programban, s az idén előreláthatólag ezer diák foglalkoztatására lesz lehetőség a megyében a valamivel több mint 45 milliós forrásból. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdette programját 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel.

– 2014-ben maximum két hónapos időtartamban történt a foglalkoztatás, de zömében az egy hónapos, 6 órás diákmunka volt a jellemző – tudtuk meg a Somogy Megyei Kormányhivataltól. – Somogyban 449 diákot foglalkoztattunk jellemzően adminisztrátor, adatrögzítő, hivatalsegéd, kézbesítő munkakörökben, 132 munkáltató részvételével. A munkáltató 100 százalékos bérköltség-támogatásban részesült. 2015-ben aztán annak érdekében, hogy minél több diák élhessen a program biztosította munka- és pénzkereseti lehetőséggel, részmunkaidős, 1 hónapos foglakoztatást határoztunk meg, megyei szinten 669 diák dolgozott az előző évihez hasonló munkakörökben, ám már 163 munkáltató részvételével. Az idén két hónapra igényelhetnek támogatást az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények július 1. és augusztus 31. közötti időszakra, a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok foglalkoztatásához legfeljebb napi 6 órában. Támogatásként a munkabér 100 százaléka téríthető meg, amely azonban nem lehet magasabb, mint a minimálbér, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben a garantált bérminimum időarányos hányada, vagyis 83 ezer 250, illetve 96 ezer 750 forint. Somogyban összesen 45 millió 787 ezer 500 forint áll rendelkezésre.

Annak érdekében, hogy minél több diák élhessen a program biztosította munka- és pénzkereseti lehetőséggel, a kormányhivatal Somogyban az idén is részmunkaidős, egy hónapos foglakoztatásra biztosít lehetőséget. – Azoknak a fiataloknak, akik részt kívánnak venni a programban, a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell közvetítést kérőként kérniük nyilvántartásba vételüket – közölték –, majd a munkáltatótól beérkezett munkaerő-igényre kitöltött közvetítő lappal kell jelentkezniük az adott munkáltatónál. A jelentkezők közül a munkáltató dönt, hogy kikkel köt munkaszerződést.

Márkus Kata– A nyáron várhatóan 20-40 diákmunkást foglalkoztatunk – tájékoztatott Sebestyén Mónika, a Kaposvári Villamossági Gyár hr-vezetője. – Iskolaszövetkezeten keresztül jönnek hozzánk, s gépkezelői, illetve szerelői munkakörben alkalmazzuk őket.
Gerber András, a Kaposvári Videoton igazgatója elégedett a diákmunkások hozzáállásával. Két telephelyükön – a megyeszékhelyen és Marcaliban – folyamatosan 50-80 fiatalnak nyújtanak munkalehetőséget, ám a nyáron minden bizonnyal tovább nő a létszámuk. Az ifjak többnyire betanított munkát végeznek az összeszerelő üzemben.
Néhány középiskolás, illetve felsőfokú tanulmányait folytató diák munkájára számít a barcsi Avermann-Horváth Kft. Horváth Péter ügyvezető elmondta: tervek szerint 4-6 hetet töltenek el cégnél. Szívesen jönnek, a gyakorlat során szerzett tapasztalatokat tanulmányaik után is kamatoztathatják.

– A Virágfürdő közbeszerzési eljárás keretében foglalkoztat a nyáron diákmunkásokat – közölte Katona József, a Kapos Holding kommunikációs és marketing igazgatója. – A pályáztatást a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet nyerte. Ennek értelmében június 4-től a strand teljes nyitvatartása alatt minden nap reggel kilenctől este kilenc óráig vagyis napi 12 órában dolgoznak ott. Uszodamester, csúszdafelügyelő, medenceőr és öltözőkezelő munkaköröket látnak el. Minden nap 14-en vigyáznak a fürdőzők épségére, s ügyelnek a fürdőzés és a csúszdázás közbeni balesetek megelőzésére, baleset esetén kimentik a vendéget, illetve felelnek az öltöző- és a mosdóhelyiségek rendjéért, tisztaságáért. Ők a kormányrendeletben meghatározott minimálbért fogják kapni vagyis 753 forintos óradíjat. Az uszodamestereknek ennél több jár, mert komplexebb feladatot látnak el, amihez magasabb képzettségi szint szükséges.

Orbán István, a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának elnöke lényegesnek nevezte, hogy minél több somogyi fiatal jusson álláshoz. Ez több szempontból is hasznos: tapasztalatot szereznek és a munka kedvezően befolyásolja személyiségfejlődésüket. S a keményen megdolgozott pénzt valószínűleg  jobban megbecsülik, mintha csak ajándéka kapták volna a szülőktől, nagyszülőktől.
– Fontos, hogy értelmes feladatot kapjanak a diákmunkások – mondta. – A napi rendszerességgel végzett munka fegyelmet, kitartást követel, ami különösen ebben az életkorban döntő. A tétlenség könnyen rossz útra viheti a fiatalokat, ám ha dolgoznak, pénzt keresnek, könnyebben megvalósíthatják tervüket.
Sok, szegény somogyi családban különösen fontos a kisebbek munkája, így ők is hozzájárulnak a családi kiadásokhoz.

Számos somogyi cégnél azonban hiába kilincselnek a tinédzserek. Tajnafői István, a Kapos Járműgyártó és Javító Zrt. elnöke úgy fogalmazott: vállalatuknál nem olyan munkát végeznek, hogy abba könnyen bekapcsolódhatnak a fiatalok. Dévai Tibor, a közel 100 főt foglalkoztató Lamello bútorgyártó vállalkozás ügyvezető igazgatója azt mondta: két hetes leállásuk lesz, akkor tart szünetet a német partner cégük is, a nyári menetrendet ehhez igazítják. Nem számolnak diákdolgozók felvételével, fiatalok legutóbb három éve segítettek néhány hetet.

Segítség a vállalkozóknak

– Az iskolaszövetkezetek segítségével elhelyezkedő, bejelentett, s hivatalos keretek között foglalkoztatott diákmunkások biztonságban érezhetik magukat – hangsúlyozta Dakó Roland. Hozzátette: határidőre megkapják a bérüket, ellenőrzött munkahelyen dolgoznak, s ez nemcsak a fiatalok, hanem a szülők számára is megnyugtató lehet.
Kertész Rezső, a Kisosz megyei társelnöke azt mondta: a kiszámíthatóság minden téren lényeges, így a nyári foglalkoztatásban is. Szakmai szervezetük fontosnak ítéli a vállalkozók felkészítését, gazdasági-munkaügyi kérdésekben is segítséget nyújtanak számukra.

– 2014-ben maximum két hónapos időtartamban történt a foglalkoztatás, de zömében az egy hónapos, 6 órás diákmunka volt a jellemző – tudtuk meg a Somogy Megyei Kormányhivataltól. – Somogyban 449 diákot foglalkoztattunk jellemzően adminisztrátor, adatrögzítő, hivatalsegéd, kézbesítő munkakörökben, 132 munkáltató részvételével. A munkáltató 100 százalékos bérköltség-támogatásban részesült. 2015-ben aztán annak érdekében, hogy minél több diák élhessen a program biztosította munka- és pénzkereseti lehetőséggel, részmunkaidős, 1 hónapos foglakoztatást határoztunk meg, megyei szinten 669 diák dolgozott az előző évihez hasonló munkakörökben, ám már 163 munkáltató részvételével. Az idén két hónapra igényelhetnek támogatást az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények július 1. és augusztus 31. közötti időszakra, a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok foglalkoztatásához legfeljebb napi 6 órában. Támogatásként a munkabér 100 százaléka téríthető meg, amely azonban nem lehet magasabb, mint a minimálbér, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben a garantált bérminimum időarányos hányada, vagyis 83 ezer 250, illetve 96 ezer 750 forint. Somogyban összesen 45 millió 787 ezer 500 forint áll rendelkezésre.

Annak érdekében, hogy minél több diák élhessen a program biztosította munka- és pénzkereseti lehetőséggel, a kormányhivatal Somogyban az idén is részmunkaidős, egy hónapos foglakoztatásra biztosít lehetőséget. – Azoknak a fiataloknak, akik részt kívánnak venni a programban, a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell közvetítést kérőként kérniük nyilvántartásba vételüket – közölték –, majd a munkáltatótól beérkezett munkaerő-igényre kitöltött közvetítő lappal kell jelentkezniük az adott munkáltatónál. A jelentkezők közül a munkáltató dönt, hogy kikkel köt munkaszerződést.

Márkus Kata Munkáért kilincselnek a diákok -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!