Közélet

2014.10.30. 08:09

Per hátán per: kit illet a félmilliárdos szemétpénz?

Ha Siófoknak valóban fizetni kell, akkor a pénz nem az önkormányzatoknak jár vissza, hanem a Zöldfoknak – reagált Szabó Zoltán, a siófoki székhelyű NHSZ Zöldfok Zrt. (korábban AVE Zöldfok Zrt.) vezérigazgatója a tabi városházának arra a lapunkban megjelent közleményére, melyben a tabiak úgy fogalmaztak: „A szemétháború első nagy fejezete, tabi győzelemmel”.

Fónai Imre

Ahogyan megírtuk, Tabnak adott igazat Siófok ellenében jogerősen a Pécsi Ítélőtábla, kimondva: nem tartozik annak a konzorciumnak, amelyet a Dél-balatoni és Sióvölgyi Hulladékgazdálkodási Projekt megvalósítására hozott létre a programban résztvevő 204 önkormányzat. A tabi önkormányzat közleménye szerint a gesztor Siófok a perben olyan Tabra eső költség megfizetését kérte, amely a beruházás kapcsán ténylegesen fel sem merült. Az ítélet indoklása szerint ilyen költség az északi területhez tartozó 103 önkormányzat lakosságát terheli és terhelte, a közszolgáltatási díjba építve. Az a költség, amit Tab 2009 óta vitat, összesen nettó 556 millió forint, melyet a per adatai szerint a beruházással érintett ingatlanok és eszközök üzemeltetője, a siófoki székhelyű AVE Zöldfok Zrt. megfizetett a gesztor Siófok számlájára, ám a konzorciumi önkormányzatokat illető összeggel Siófok önkormányzata a tagok felé nem számolt el. Tab szerint immár valamennyi tagönkormányzat érvényesítheti igényét a gesztor Siófokkal szemben.

– Az általunk befizetett pénzzel ne Siófok és az önkormányzatok számoljanak el, mi szeretnénk ezt megtenni – így Szabó Zoltán, az idő közben állami többségi tulajdonba került Zöldfok vezérigazgatója. – A bírósági ítéletet nem láttuk, de ha valóban arról szól, hogy visszajár a pénz, akkor csak annak járhat vissza, aki eredetileg befizette. Márpedig a Zöldfok kétmilliárd forintot fizetett ki az ISPA-program költségeire a gesztor Siófok által kiállított számlára. Tavaly az uniós fejlesztési programban résztvevő valamennyi önkormányzatot levélben tájékoztattuk: 2013 év végi adatok alapján a díjakban a befizetett pénzünk egy része visszatérült (egyedül csak Tab nem érvényesítette ezt a díjban), de 593 millió forint még nem, ezzel még tartoznak az önkormányzatok. S ráadásul az idéntől már a díjakban sem tudjuk ezt érvényesíttetni.

Szabó Zoltán egy másik pert is szóba hozott, amit éppen a Zöldfok indított a nyugat-balatoni hulladékkezelési társulással szemben (ennek tagja Tab is – a szerző), mert az nem használja az ISPA-rendszer lerakóit, járműveit. – Elmaradt haszon is felmerül a részünkről – folytatta a Zöldfok-vezető. – Áll a gépeink egy része, ami nekünk sem jó, vagy ott a felújított ordacsehi lerakó, ahová nem kerül be szemét, de nekünk így is üzemeltetnünk kell. Ráadásul az, hogy a nyugat-balatoni társulás az uniós ISPA-szerződésben általuk vállaltakkal ellentétben nem használja ezen eszközöket, létesítményeket, szabálytalansági eljárás megindítását is veszélyezteti, ami akár az uniós támogatás egy részének visszafizetésével is járhat.



A vezérigazgató arról is beszélt: a Tab által számolt 556 millió forint már „tárgyalási alap” volna, ha ezt a pénzt visszakapná a cége, onnantól kezdve a járműveket majdnem ingyen, s a lerakókat is kedvező díj fejében használhatnák a nyugat-balatoniak is – e társulás ellenben most Kaposmérőbe hordja a szemetet, Szabó szerint matuzsálemi korú járművekkel. Ami pedig a Tab által folyton szorgalmazott, eddig elmaradt elszámolást illeti: a vezérigazgató tudomása szerint a vagyonfelosztási javaslatot a gesztor Siófok elkészítette, minden önkormányzat hozzájuthat a járművekből és lerakókból, ami megilleti, ám – tette hozzá – a tulajdonnal nemcsak jog, hanem kötelezettség is jár...

Schmidt Jenő: A Zöldfoknak kell elszámolni az önkormányzatok felé

– A Zöldfoknak van elszámolási kötelezettsége az önkormányzatok felé az üzemeltetési szerződés alapján – reagált Schmidt Jenő tabi polgármester, a nyugat-balatoni hulladékkezelési társulás alelnöke. – Ezen elszámolás alapján derül majd ki, ki fizet kinek és mennyit. Ki kell derülnie például annak is, hogy a tulajdonunkat képező lerakók és járművek üzemeltetését a közbeszerzési pályázat szerinti feltételekkel végezte-e a zrt., vagy sem? Arra, hogy nem minden esetben, a Tab pernyertességét hozó bíróság eljárásban merültek fel adatok. Az önkormányzatok persze bíznak abban, hogy a zrt. a jó gazda gondosságával kezelte a vagyont.

Schmidt Jenő szerint kérdés az is: az AVE Zöldfok Zrt., mint közszolgáltató milyen költségelemeket épített a szolgáltatási díjakba, továbbá, hogy ezen költségek érvényesítése jogosan történt-e? S hogy mennyi osztalék került kifizetésre sok éven keresztül és azt milyen eszközállomány termelte meg? A tabi városvezető továbbra is hiányolja, hogy a gesztor Siófok nem számolt el a vagyonnal és a beruházás összes költségelemével, az utóbbi években az üzemeltetésre átvett vagyon használatát a tulajdonosok nem is tudták ellenőrizni. Tulajdonosi jogaikat ezért szintén perben kívánják érvényre juttatni a települések Siófokkal és a Zöldfokkal szemben. Ezzel együtt bíznak abban, hogy peren kívül, egyezséggel is lezárulhat a vita. – Szabó Zoltánnak pedig addig is követelőzés helyett az üzemeltető felelősségével kellene kiállni a tulajdonos önkormányzatok elé – tette hozzá Schmidt Jenő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!