Közélet

2017.05.14. 07:44

Tragédiák sújtották Somogy legidősebb gyógyszerészének életét

A 90. életévébe lépett Piatsek Mária, Somogy legidősebb gyógyszerésze. Anyai nagyapja, Szaplonczay Manó alapította Bélatelepet és a marcali kórházat, és 25 éven át volt Somogy vármegye tisztifőorvosa. A neves család leszármazottai sok megpróbáltatáson mentek keresztül, tragédiák sora sújtotta a családot.

Kovács Gábor

Piatsek Mária 1927. május 13-án, pénteken született Kaposváron. Édesapja Piatsek Gyula gyógyszerészé volt az Igazság gyógyszertár a Fő utcán. Édesanyja Szaplonczay Irén, Szaplonczay Manó leánya, aki Bélatelepet alapította, és akiről elnevezték az általa alapított marcali kórházat. Piatsek Mária kislány kora óta készült a gyógyszerészi pályára, édesapja nagyon örült, hogy a legkisebb választja az ő hivatását a három gyermeke közül. A legfiatalabb lány mindig a patikában volt az apja mellett. Gimnázium után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett, diplomát 1950-ben kapott. A család saját patikájában állt munkába, de nem sokáig, mert még abban az évben, júniusban államosították a gyógyszertárat.



Elvették a patikát és a lakást is

– Minden nyarat Bélatelepen töltöttem, de bejöttem Kaposvárra fogorvoshoz. Emlékszem, éppen a gyógyszertárban voltam, amikor belépett két férfi. Egyszerűen elvették a patikát, és a hozzá tartozó családi lakást is – mondta Piatsek Mária. – Ezután az Arany Oroszlán patikában dolgoztam rövid ideig, mint állami gyógyszerész, onnan a kórházi gyógyszertárba kerültem Töpfler Lajos főgyógyszerész mellé. 1952-ben azonban kitelepítették a Piatsek családot Kaposfőre, hogy miért azt a mai napig nem tudom.
A kitelepítés után másfél évvel elhunyt az édesapja, akit megviselt a meghurcoltatás. Kaposfőn egy kis patika volt, de a munka sok, Mária néni szolgálati lakást is kapott. 1952-től 63-ig élt Kaposfőn, majd 63-tól 89-ig Ádándon dolgozott, onnan ment nyugdíjba gyógyszertárvezetőként.


Alapítvány az elhunyt fiú emlékére

1956-ban a forradalom előtt házasodott, a kaposvári Matolcsy Gusztáv vette el, egy Ludovikát végzett katonatiszt. Azonban az ő családjukat is kitelepítették. A tősgyökeres kaposvári család Lengyeltótiba került. A férfi karrierje kettétört, fát fűrészelt, olajkutat fúrt Zalában, a boglári szőlőhegyen dolgozott. Fizikai munkát végzett, Ádándon a siófoki kőolajvezeték vállalattól ment nyugdíjba. 1957-ben egyetlen fiúk született, ifj. Matolcsy Gusztáv. Fia házasságából Piatsek Máriának két fiú unokája lett.
– A Táncsics gimnáziumban érettségiztek mindketten, azonban egy nagy tragédia sújtott bennünket – vette át a szót Matolcsy Gusztáv. – A nagyobbik fiam az ELTE negyedéves joghallgatója volt, de meghalt Barcelonában 2010-ben. Alapítványt hoztam létre az emlékére. A gimnáziumban azóta minden évben odaítélik a díjat egy arra érdemes diáknak, az idén a ballagáskor adták át. A kisebbik fiam 27 éves, Budapesten él, a Corvinus Egyetemet végezte el.   
Matolcsy Gusztáv sokat segít az idős édesanyjának, pedig alig lát. A férfinél 1997-ben kezdődött a glaukóma. A zöldhályog miatt 2002-ben már nem tudott autót vezetni, nehezen olvasott, de ennek ellenére 2013-ig dolgozott.

Landshutban vészelte át a háborút sok kaposvári család

Piatsek Mária elmesélte: a nővére Pesten volt férjnél, a bátyja jogászként dolgozott. A második világháború alatt a kaposvári katonaságnál alkalmazott Piatsek Gyula, mint a honvéd kórház főgyógyszerésze kikerült bajorországi Landshutba. A családját is magával vitte, vele ment felesége Szaplonczay Irén, és legkisebb lánya, Mária, mint gyógyszerész gyakornok. Tizenegy hónapot töltöttek Landshutban, 1944 karácsonyára jöttek vissza Magyarországra. Ezalatt Mária megtanult németül, és sok kaposvári ismerős katonatiszti családdal találkozott Landshutban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!