Balatonlelle

2017.07.30. 16:06

Díjnyertes borokat kóstoltatnak a negyed évszázados rendezvényen

A borhét a Borvidéki Borverseny díjátadó ünnepségével kezdődött, melyen összesen 40 gazda 167 nedűje vett részt a mustrán.

Turbéki Bernadett

– Minőségi borokhoz minőségi felszolgálás illik. Idén már minden bort üvegpohárból kínálunk – mondta az ünnepélyes megnyitón Pócz József, a lellei hegyközség elnöke, aki már 25 évvel ezelőtti első borfesztivál aktív szervezője is volt. – Az ország legidősebb boros rendezvénye a lellei. A budapesti borfesztivál is csupán egy évvel idősebb a miénknél.

Bíró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke köszöntő beszédében a borok végigkóstolására biztatta az érdeklődőket. – Már három megyei borfesztiválon kóstoltam meg a borokat, de még nem sikerült hibásat találni közöttük. Ez annak is köszönhető, hogy egyedülálló a borvidék – mondta.

Kenéz István, Balatonlelle polgármestere szombaton este hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, amely a Borvidéki Borverseny díjátadó ünnepségével kezdődött.

Összesen 40 gazda 167 fajta bort vitt el a mustrára, 28 arany- és 116 ezüstminősítést osztottak ki közöttük. Az aranyérmes borokra 13 borászat lehet büszke az idén. Közülük legeredményesebbnek a Bujdosó, a Garamvári és az IKON pincészetek bizonyultak. Bemutatták Somogy megye borát, amely a Pócz pincészet kakashegyi Chardonnay-ja, és a Somogyi Hírlap borát, amelyet a Hujber pincészet készített és nem más, mint egy frizante gyöngyöző bor.

A Dél-balatoni borok a Keszthelyen rendezett borversenyen is kiválóan szerepeltek legutóbb, a Balatoni borok versenyében a díjak egyharmadát ez a régió kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!