váratlan veszély

2018.01.04. 14:00

Figyelem! Ezek a legveszélyesebb útszakaszok a megyében

Már az év szinte mindegyik időszakában gyakoriak a vad-gépjármű ütközések Somogyban. Évente több száz vadat ütnek el az autósok.

Stanics Adrienn

Van olyan útszakasz ahol hetente minimum egy vad az áldozat. A vadgazdák és a vadászati érdekképviseletek nem győznek figyelmeztetni, hogy ahol vadveszélyt jelző tábla van, fokozott óvatosságra és körültekintésre van szükség, főleg éjszaka.

Most zajlik a vadászati főszezon, hamarosan pedig az illegális agancsgyűjtők zavarják meg a vad mozgását, így egyre gyakrabban lehet majd találkozni a somogyi utakon szarvasokkal. Magyarországon évente több mint ötezer olyan vad-gépjármű ütközés történik, ahol a rendőrség és a hivatásos vadász intézkedik. Azonban legalább ennyi esetben nem értesítik a hatóságokat, pedig ez törvényi kötelességük lenne.

– 2015-ben visszaállt a korábbi jogi szabályozás és gyakorlat, eszerint a közlekedés mellett a vadgazdálkodás is veszélyes üzemnek minősül, így mindegyik félnek azaz a sofőrnek és a

vadászatra jogosult társaságnak is kötelessége megtenni mindent, hogy elkerülje a baleseteket. Így ha a vadgazda saját költségén kihelyezte a vadveszélyre figyelmeztető táblákat és a sofőr is ennek megfelelően vezetett, de ennek ellenére bekövetkezett a baleset, akkor mindenki a saját maga kárát viseli. Ilyenkor a gépjárműben nem ritka a milliós károk, de a nagyvadban keletkezett kár is jelentős, akár szintén milliós tétel is lehet. A kötelező biztosítás nem fizet a vadelütésre, a casco viszont igen – magyarázza a vadbalesetek törvényi hátterét Kemenszky Péter az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének titkára.

Ha például egyebek mellett nincs kint a vadveszélyre figyelmeztető tábla, vagy nem az út és látási viszonyoknak megfelelően hajt az autós, az felróható tényező a felekre nézve. Az is előfordulhat, hogy társas hajtóvadászat zajlik a közút közelében, ilyenkor ideiglenes sebességkorlátozó táblákat helyeztet ki a vadásztársaság. A vad útját ugyanis képtelenség szabályozni. Mivel közúti balesetnek minősül a vad elütése, mindenképpen rendőri intézkedés szükséges. A terület hivatásos vadásza gondoskodik ilyenkor a vad tetemének az elszállításáról is, a vad egyéb módon történő elvitele ugyanis lopásnak számít.

Éjjel a legnagyobb az esély a vadbalesetre

Ma már az év szinte bármely szakában találkozhatunk vaddal az utakon. Vannak azonban kiemelten veszélyes időszakok. Ilyen például az őzek üzekedése nyár közepén, az őszi vonulás, a téli nagyvad vadászatok, vagy tavasszal, amikor az illegális agancsozók hajtják át a vadat az egyik területről a másikra. Ilyenkor a főleg szürkületkor és hajnalban fokozott óvatosság napközbeni időszakra is ki kell terjedjen. Főleg Somogyban, hiszen itt az egyik leggazdagabb a vadállomány országos viszonylatban.

Kiemelten vadveszélyes szakaszok Somogyban

Évente több száz szarvast, őzet, dámvadat ütnek el Somogyban. De természetesen a rókák, a borzok, a nyestek, fácánok is gyakori áldozatai az autósoknak.

Itt vannak a kiemelten vadban gazdag területek, ahol fokozott óvatosságra van szükség:

  • a 67. számú főút M7-es és Somogybabod közötti gyorsforgalmi útszakasza
  • 68. számú főút Marcali környékén, majd egészen le Barcsig
  • Nagyatád-Kaszó környéke
  • Kadarkút-Mike közötti útszakasz
  • 6. számú főút Barcs- Szigetvár közötti szakasza
  • 67. számú főút Simonfa-Bőszénfa környéke.
  •  

    Nem ritka a több tucat vadból álló rudli az utakon

    Ha észleljük a vadat az út szélén, azonnal le kell lassítani és megállni, akár vészfékezni. A szarvasokat ugyanis egy idősebb tehén, a vezértehén vezeti. Ha az megindul, a többi szarvas feltétel nélkül követi. Így, ha átmegy egy szarvas az úton, számítani kell a következőre vagy a rudlira. – Sokszor előfordul, hogy az autósok nem számítanak a többi állatra, így elindulnak és pont ezáltal kerülnek be a szarvasok útvonalába, akik nem kerülik ki a járművet, hanem egyszerűen átugrálnak rajta. Mindenképpen meg kell győződni mielőtt tovább indulnánk, hogy mindegyik állat átért-e az úttesten- tette hozzá a Kemenszky Péter, fővadász. A vadbalesetek egyébként évente több 10 millió forintos kárt jelentenek a somogyi vadászatra jogosult társaságoknak.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!