Reuma-kúra

2017.08.13. 15:12

Eldobták a járókeretet, majd jöhetett a lepedő akrobatika

A megye nyugdíjasai hetedik alkalommal hajíthattak rönköt, sodrófát a Reuma-kúrán.

Varga László

– Nem olimpián vagyunk, ezért ne a minden áron való győzni akarás legyen a jellemző – mondta Stikel János elnök a megyei nyugdíjas szövetség által hetedik alkalommal megrendezett sportnapon szombaton Kaposmérőben. – Sokkal fontosabb, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat, és nem mellesleg átmozgassuk az izmainkat is. A megnyitót követően Pukner Gábor mérői polgármesterrel jelképesen eldobták a járókeretet és a kampósbotot, amikhez a rendezvény végéig tilos volt hozzányúlni.

A program sporttal kapcsolatos totó kitöltésével indult, a versenyszámok pedig a részvevőkhöz igazodtak: volt lepedő akrobatika, kockakirakó, gyepsítalp, vak vezet világtalant, de azért sor került erőkifejtést igénylő feladatokra is: ilyen volt a rönkhajítás, de a sodrófa is előkerült, amit ezúttal jó messzire el kellett hajítani. A jó hangulatú eseményen egyébként 20 csapat, az egyéni versenyzőkkel együtt közel 300 szépkorú vett részt. A nap végén kihirdették a győzteseket és sor került a díjak átadására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!