miniatűr

2017.07.31. 18:58

Huszonöt év – jubilált a Szín-Folt Galéria

Napra pontosan 25 évvel ezelőtt nyílt meg a Szín-Folt Galéria: az eltelt negyed évszázad során több mint 200 kiállításnak adott otthont, s a határokon túl is jól ismert miniatűr tárlat tovább növelte népszerűségét.

Harsányi Miklós

– Remélem, hogy sok embernek sikerült örömet szerezni a rendezvényeinkkel, számos neves művész alkotását tekinthette meg a közönség – mondta Szabó Károly Attila, a Szín-Folt Galéria vezetője. Felidézte: 1992. július 31-én Szász Endre nyitotta meg bemutatóhelyüket, amely az elmúlt időszakban a város több pontján működött. Színvonalas, sokakat érdeklő tárlatokkal, kulturális összejövetelekkel akartak kedveskedni a vendégeknek, s időről időre igyekeztek új ötletekkel színesíteni a rendezvényeket. Szabó Károly Attila az elhunyt alkotók emlékére egy szál gyertyát gyújtott.

Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte az ünnepelteket, a jubileum kapcsán egy emlékplakettet adott át, Bíró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke a Szabó-Kimmel házaspár erőfeszítéseit méltatta, s egy üveg megyebort adott, s Szászné Hajdú Katalin is köszöntötte az ünneplőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!