Környezetünk

2017.12.05. 17:30

Növelnék a bioalapanyagok felhasználását

A lapunk által megkérdezettek szerint lényeges, hogy teret nyerjenek a bio termékek és élelmiszerek. A földművelésügyi tárca a bioalapanyagok felhasználását növelné többek között az óvodákban és iskolákban.

Gyeszát Zsolt, [email protected]

A Balatonlellei Füles Mackó Bölcsőde munkatársai saját kiskertet művelnek, ahol biotermesztést folytatnak. Számos fűszernövényt termesztenek, ami a magyar konyhán felhasználható – tudtuk meg Szabó Leventéné Renátától, az intézmény vezetőjétől. Így többek között menta, citromfű, lestyán, oregano, bazsalikom, majoránna, petrezselyem és kapor terem a kertben. Ezeket a szüret után az előírt módon szárítják, s tárolják. A bölcsőde vezetője kérdésünkre elmondta: amikor belefogtak a kiskert művelésébe, egyeztettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, hogy a megfelelő előírások mentén illeszthessék a fűszernövényeket a közétkeztetési programba. Ugyanakkor zöldségeket, többek között paradicsomot, paprikát, zellert, karalábét, újhagymát, répát és salátát is termesztenek az intézmény főzőkonyhájára. Az intézmény vezetője szerint a palántázás kiváló lehetőség pedagógiai szempontból is, hiszen ezt felügyeletükkel a bölcsőde nagyobb gyermekei is kipróbálhatják. A kiskertben komposztálják a konyhai zöldhulladékot.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodájának közlése szerint a tárca céljai között szerepel például, hogy a biogazdálkodásba vont terület nagyságát a duplájára, 350 ezer hektárra, a bioalapanyagok felhasználását az óvodák, iskolák és egyéb szociális intézményekben pedig legalább 30 százalékra kívánja növelni. A célok közé tartozik többek között a biotermékek fogyasztásának népszerűsítése is.

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában is fontosnak tartják a bio élelmiszerek terjedését, bár az iskolát érintő gyermekétkeztetésben egyelőre nem használnak bio alapanyagokat – tudtuk meg. Ugyanakkor Szilágyi István főigazgató szerint egyre fontosabbá válnak majd a vegyszermentesen előállított élelmiszerek, különösen az egészség megőrzése szempontjából.

Törő Krisztina, a Nagybajomi Mesevár Óvoda és Bölcsőde vezetője elmondta: egyelőre nem használ az intézményre főző cég konyhája bio alapanyagokat. Ugyanakkor zöld óvodaként fontosnak tartják az egészséges táplálkozást, a gyerekek komplex fejlesztését. Törő Krisztina szerint szemléletformáló hatása lehet az óvodakerteknek, ahol a gyerekek megismerhetik az egyes kultúrnövények termesztésének módszerét, hangsúlyozva a kézi gyomirtás és vegyszerek nélküli ápolás lehetőségeit. Hozzátette: az intézmény udvarán gyümölcsfák ültetésébe fogtak.

Balogh Barna korábban szóját és édesköményt, jelenleg főként búzát és repcét termeszt Somogyaszalóban. A 2009 óta biogazdálkodást folytató termelő próbálkozott zöldség és gyümölcstermesztéssel is, ám ezekre akkoriban nem tapasztalt igazán nagy keresletet Kaposvár környékén. A somogyaszalói gazda termékei egyelőre Németországba mennek egy partnercég révén.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában