Marcali

2017.07.31. 07:00

Önkéntesek újítják fel a gyalogos turistautakat

Az utóbbi években Marcali környékén is fellendült a gyalogos turizmus. Ez elsősorban a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület önzetlen tevékenységének köszönhető.

Kiss Kálmán

A rendszeresen szervezett gyalogtúráik eredményeként a Marcali Természetjárók Baráti Körének tagjai, Szaka Zsolt útjelző-vezető irányításával, szívesen bekapcsolódtak a túraútvonalak felújításába. A Magyar Természetjáró Szövetség támogatásának köszönhetően a kaposvári székhelyű Zöldpont Életmódklubbal együttműködve közel 20 kilométer útvonal rendbetételét vállalták az önkéntesek. Az új szabályoknak megfelelően dupla fehér alapozással időtállóbb jelzéseket festenek fel az aktivisták a különböző felületekre az utak mentén. A felújításokat csak képzett útjelző-vezető jelenlétében és irányításával szabad megtervezni és végrehajtani. Mint azt Szaka Zsolt lapunknak elmondta: a jelzések tartósságával nem lesz gond, viszont az utak tulajdonosai, illetve kezelői is sokat tehetnének azért, hogy azok minden időszakban legalább gyalogosan járhatók legyenek. – Sajnos ez napjainkban nem mindenhol van így, de szerencsére azért vannak ellenkező példák is – mondta Szaka Zsolt

Marcaliban a közelmúltban a zöld háromszög és zöld kereszt, továbbá a Zuhogóhoz vezető piros sáv jelzés felújítását kezdték meg. A városon átvezető zöld sáv jelzésű útvonal legrosszabb állapotú szakaszai Marcalitól távolabb várják a karbantartást. A Kezesfától a Csillagvárig és Gadány-Illancsmajortól a Bernát-kútig a cserjeszinten elburjánzott aljnövényzet jelenti a legnagyobb kihívást az önkéntesek számára. A Zöldpont által szervezett felújításoknak köszönhetően a gyalogos turisták, ezek után akár már térkép nélkül is könnyedén eljuthatnak a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalról a Balaton partjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!