Somogyi Hírlap

2017.07.13. 07:43

Régiónként eltérő a népességnövekedés

Az ENSZ legutóbbi becslése szerint július elsején majdnem 7,6 milliárd ember élt a Földön: az 1950-es 2,5 milliárdos népesség napjainkra a háromszorosára gyarapodott. Július 11-én ünnepeltük a Népesedési világnapot.

Harsányi Miklós

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Somogyban január elsején 306 698-an éltek. A megyei népmozgalmi adatok alapján 2016-ban az élve születések száma 2702 volt, míg 4408-an hunytak el, s a múlt évben 1570 házasságkötés történt. Az év első három hónapjában összesen 628 gyermek jött világra, 36-tal kevesebb, mint 2016 azonos időszakában. A halálozások száma – 1376 – eközben 229 fővel haladta meg az egy évvel korábbit.

-A népességnövekedés az egyes földrészeket eltérő módon érinti – áll a KSH tájékoztatójában, amit a Népesedési világnap alkalmából adtak ki. – Az afrikai kontinens népessége 1950 óta 5,5-szeresére nőtt, Latin-Amerikáé és a Karib-szigeteké valamint Ázsiáé és Óceániáé pedig több mint a háromszorosára. Észak-Amerika lakossága mindeközben a duplájára emelkedett. A legkisebb növekedés Európában következett be, mindössze 1,4-szeres gyarapodással.

Az Eurostat adatai szerint az unió 28 tagországának népessége 2016 január elsején 510,3 millió volt, A népességnövekedés 1960 óta töretlen, s összességében az elmúlt több mint fél évszázadban közel 104 millióval – 20 százalékkal – emelkedett az unióban élők száma. A KSH arról is beszámolt, hogy az Eurostat által készített prognózis alapváltozata szerint az unió népessége a 21. század közepéig – lassú ütemben – folyamatosan növekszik: 2045-ben eléri maximumát, 529,1 milliót. Ezt követően a trend lassú csökkenésbe, majd stagnálásba megy át, 2080-ra az unió lakosság 518,8 millióra mérséklődik. 2080-ban – az Eurostat számításai szerint – 82,4 milliós népességével a jelenlegi tagországok közül az Egyesült Királyság lesz a legnépesebb. Magyarország a 8,7 millióra becsült népességnagysága alapján megőrzi a 13. helyét a rangsorban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!