Változó Csokonai-képünk

2020.01.30. 09:00

Rendhagyó irodalomóra a poeta doctus életéről

Változó Csokonai-képünk címmel rendhagyó irodalomórának adott otthont kedd délután a KSZC Noszlopy Gáspár közgazdasági szakgimnázium: több mint negyven érdeklődő látogatott el a találkozóra, amelyet a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság szervezett.

Harsányi Miklós

– Csokonai Vitéz Mihály apja az egyetlen diplomával rendelkező seborvos volt annak idején Debrecenben – hallhatta a közönség. Violáné Bakonyi Ibolya, a csurgói Csokonai Református Gimnázium könyvtáros tanárának előadásában Csokonai családi körülményeit és pályafutásának főbb állomásait vázolta fel.

A magyar irodalom egyik legjelentősebb költője napra pontosan 215 éve halt meg Debrecenben. Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték.

Hegedűs Györgyné, a közgazdasági középiskola magyar tanára azt mondta: lényeges, hogy a kamaszok az iskolai tananyagon kívül minél több új ismerettel gyarapítsák tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!