Mesztegnyő

2017.08.12. 14:22

Restaurátor újítja fel a kőkereszteket

Mesztegnyőn megújulhatnak a település kőkeresztjei és szakrális szobrai Várkonyi Csilla különleges tevékenysége nyomán. A napokban kezdte meg annak a munkának az előkészítését, amelyre az önkormányzat kérte fel.

Kovács Gábor

– A keresztény értékek emléke és védelme nagyon fontos számomra, szerencsére szép számmal van olyan épített örökségünk, amely ebbe a kategóriába tartozik – mondta Nagy László Péter, mesztegnyői polgármester. – Van szentháromság szobrunk, és a koleravész emlékére is oszlopot állítottak eleink.

Kilenc szakrális szobor van Mesztegnyőn, amelyekkel a kivitelező már megismerkedett. Ezeket felújítva szebbé változhat a falu képe. A Zalaegerszegen élő Várkonyi Csillát az egész országban hívják hasonló munkákhoz. Az első kőkeresztet, amelyet Mesztegnyőn szemrevételezett, Pájer Márton özvegye, Varga Julianna állította, 1872-ben. A betűk már elmosódtak, de ha kifesti, újra olvasható lesz a felirat.

– A munkafolyamatokba örömmel beavatom az olvasókat – mondta Várkonyi Csilla. – Az első lépés, hogy a keresztet le kell takarítani, mohátlanítani, majd ecettel lemaratni. Találkoztam olyan kereszttel, melyet teljes egészében vörös zuzmó fedett be. A pótlási munkákhoz kültéri fagyálló anyagot használok. A speciális alapozó anyagot nem mindegy, hogy milyen arányban keverjük ki. Ez azért szükséges, hogy a betonon megálljon a kültéri betonfesték. Ha az alapozás megköt, magát a keresztet olyan színnel festem, amelyet a megrendelő kér. Jézus és Szűz Mária színei adottak. Jézus testszíne, fehér köténye, illetve barna haja, valamint a szegek mindig ugyanazok a színek, ahogy Szűz Mária kék-fehér ruhája is.

Várkonyi Csilla szerint ehhez a munkához rengeteg türelem, kitartás szükséges. Akadnak olyanok, akik kontár módon mésszel öntik le a kereszteket felújítás címén. Ez azonban lepattog róla, ezért az igazi felújítás előtt ezeket el kell távolítani.

A munkálatok előtt és után.

– A régi szakrális szobrokhoz nem megfelelő anyaggal hozzányúlni nem a legjobb ötlet – mondta Várkonyi Csilla. – Vannak műemléki védettség alatt álló keresztek, ha azokat elrontják, egy egész restaurátor csapat kell, hogy helyrehozzák. Egy kőkereszt felújításához minimum 4-5 nap szükséges. Változó, hogy a helyieknek mit jelent ez a munka. Volt, ahol virágokat ültettek, és nagyon örültek az új feszületnek. Másutt beszóltak, hogy minek ez? Mesztegnyőn viszont egy kerékpáros hölgy azt mondta, hogy: „Köszönjük, hogy rendbe teszi!”.

A dekorációs falfestéssel is foglalkozó Várkonyi Csilla hét évvel ezelőtt kezdte el a kereszt felújítási munkákat. Úgy történt, hogy egy idős bácsi megkérte, a kertjében lévő keresztet szépítse meg.

– Egészséges hit mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát szívvel-lélekkel lehessen elvégezni – mondta a restaurátornő. – Sok gondolat kavarog az ember fejében munka közben. A végén azonban a legbensőbb kérdéseimre is választ kapok, és magamat is jobbá tudom tenni. Ez meditáció és egy belső utazás is egyben. Legutóbbi munkavégzésem során az egyik kőkereszt előtt volt egy pad, mellette kápolna. Amikor elvégeztem a munkával, leültem a padra, és elsírtam magam...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!