Ünnep

2018.01.15. 17:30

Száz éve a város szolgálatában

Méltó módon szeretett volna emléket állítani az intézmény az elmúlt egy évszázadnak és az elődöknek, ezért egy mutatós gránitból készült emlékkövet avattak. Amely a száz évvel ezelőtti hangulatot idézi és ott díszíti a névadó, Munkácsy Mihály aláírása.

Koszorus Rita

Az emlékkövet alkotói ajánlották fel a Török Kft. és Lukács László gondoskodtak a kivitelezésről és az alapanyagról. Diákok éteri tánca és monumentális zene mellett rántották le a leplet a száz éves centenáriumra készült emlékkőről. – Az iskola lelkes pártolói a lehetetlent nem ismerve összefogtak – mondta Gyallai Katalin, igazgató. – Hogy a kő az elképzelésből valósággá váljon.

A Munkácsy Mihály Gimnázium vezetője hozzátette: a hagyományok őrzése a jelenlegi és jövőbeni generációk feladata.

– A Munkácsy jubileuma nem csak az iskola, de a város ünnepe is – fogalmazott ünnepi beszédében Dér Tamás alpolgármester. – Megalapozott, megerősített tudást kapnak az itt végzett diákok, amely egész Kaposvár gyarapodását szolgálja.

A centenáriumi ünnepségen részt vettek az iskola jelenlegi diákjai mellett, egykori tanulók is. Sőt Török Emőke bábkészítő alkotásaiból és Balogh Lászlóné goblein munkáiból nyílt kiállítás az emeleti kis aulában.

Balogh Lászlóné ma is szívesen emlékszik a Gimnáziumban töltött évekre. – Én még a Beloiannisz utcába jártam, nem ebbe az épületbe – mondta a ma 76 éves nyugdíjas pedagógus. – Nekünk, akik faluról kerültünk be nehéz volt az indulás. Én zimányi voltam, ugye ott elsőtől negyedikig összevont osztály volt és mi nem tanultunk még oroszt meg németet. Sokszor nem is értettük, hogy mit mond a tanár. Nagyon sokat kellett tanulnunk, de sokat segítettek a tanáraink.

A kollégium a Zalka Máté utcában volt, amely ma a Baross Gábor utca nevet viseli. Innen jártak fel a diákok a Leánygimnáziumba, a mai Sommsich utcába. Egykor ugyanis itt volt az intézmény épülete, s csak 1963-ban került át a mostani helyére a Kossuth Lajos utcába.

Balogh Lászlóné elmondta: a közösség vidám és összetartó volt, amely a mai napig nem múlt el. Hiszen jelenleg az ötvenhetedik osztálytalálkozót szervezik az egykori munkácsys diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!