Nomádia

2017.10.16. 10:26

Elítélték a szülőket, akik beszélni sem tanították meg a gyermeküket

Annyira elhanyagolta gyermekeit egy Nagyatád környéki faluban élő házaspár, hogy a kisebbet még beszélni sem tanították meg. A megdöbbentő ügyet a Kaposvári Törvényszék tárgyalta.

K.G.

A vád szerint a szegényes körülmények között élő 35 éves anya és a 27 éves apa a kiskorú gyermekeikkel egyáltalán nem foglalkozott. A higiéniájukkal nem törődtek, a testi fejlődésüket is veszélyeztették. A gyermekeket nem mosdatták, nem fésülték, védőnőhöz illetve gyermekorvoshoz ritkán vitték el. Nem tanították meg mosakodni, evőeszközzel enni, sőt a legkisebb gyermeket még beszélni sem. A szülőket emiatt felelősségre vonták, és első fokon a Nagyatádi Járásbíróság az anyát 1 év 4 hónap, az apát pedig 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény miatt.

A kiskorú gyermekeik vonatkozásában a szülői felügyeleti jogukat megszüntette. A nem jogerős ítéletet vizsgálták felül a Kaposvári Törvényszéken, ahol nem született döntés, mert részbizonyítást rendeltek el: igazságügyi elmeorvos szakértőkkel készíttetnek új szakvéleményt a párról. Ilyet korábban már írtak az anyáról, azonban ezt nem veheti figyelembe a törvényszék, mert csupán egyetlen szakértő készítette, holott kettőnek kellett volna eljárnia a törvény szerint. Ezt most bepótolják. A tárgyaláson kiderült, hogy a házaspár azóta Somogyból Dunaújvárosba költözött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában