Sport

2009.11.20. 09:27

Látta a rablást a kikötőben, de az öt busa elmenekült

Iszapon és kemény talajon sem mozgott a hal. De a haver utolsó dobásra fogott egy háromkilós fogast.

Tóth László

A Kapásjelző a sonline.hu blogja nem csak horgászoknak. Várjuk a kalandokról szóló sztorikat; hol érdemes lógatni, fenekezni. Mi nem hisszük, hogy a pecás nagyotmondó; küldjön fotót az óriás halról! Addig is: görbüljön!

Nagyon csípős hajnalra ébredtünk, bepakoltuk a cuccokat az autóba. A toponári kikötőben van a csónakunk, miközben pakoltunk be, láttuk már hogy van rablás a kikötőben.



Rögtön rá is próbálkoztunk, de sok dobás után még csak rávágásunk sem volt. Tovább indultunk a Répási öböl felé, közben vontattunk is de semmi sem történt. Tövéről hegyire végigdobáltunk mindent. Közben sokszor leakadtunk, kiakasztottuk, de mentünk tovább délnek, s közben számos akadót átnéztünk.

S mit ad isten, az egyik akadón a sok közül első lemártásra fogtam egy egykilós süllőt. Tovább próbálkoztunk, de még csak koppintásunk sem volt. Iszapon és kemény talajon sem találtunk semmit, egészen a horgászat befejeztéig. Akkor öt darab busába akadtunk bele, de egyet sem tudtunk megfogni!

Kijöttünk, kipakoltunk és nagy meglepetésemre azt olvastam a kiszögellésen a haltelepítési kiíráson, hogy idén kevesebb lesz a tilalmi időszak mint tavaly és tavalyelőtt. Ami jó benne, hogy előbb lehet a ragadozó halra horgászni a Répási öböl déli csücskétől északra, s nagyobb esély van süllőt, csukát fogni.

Bár most későbbi időszakra került a haltelepítés, ennek előnye hogy hidegebb vízben jobban lehet a halat áttelepíteni. Hátránya ugyanakkor, hogy a lehűltebb vízben nehezebb pontyot és egyéb halat fogni. És még örüljünk, hogy nálunk a sok tiltás ellenére nincs évi korlátozás nemes halban, sem súlyban, sem darabszámban. Míg például a húskombinát-tavon, ahol sok ismerősöm horgászik, évi 30 darab ponty fogható+utánváltás engedély.

Még annyit tennék hozzá, hogy a legutolsó pillanatig sem szabad feladni, mert az egyik barátom, akit közben hívtam telefonon hogy mi újság, s mondta hogy koppintása sem volt, az utolsó dobásra fogott egy háromkilós fogast. Sok szerencsét mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!