Sport

2008.07.24. 13:08

A középmezőnyt célozza a Csurgó

Megkezdte a felkészülést Somogy megye első számú kézilabdacsapata. A Csurgói KK edzőtáborokkal és előkészületi mérkőzésekkel hangol az NB I-es bajnoki rajtra.

Tóth Tihamér

A keret két játékoson kívül teljes volt, de a hiányzóknak is akadt „igazolása”. A Veszprémből igazolt Szőllősi Szabolcs a junior-válogatottal a romániai világbajnokságon szerepel, így ő majd csak ezt követően tud csatlakozni. A másik hiányzó, a Szerbiából igazolt Nebosja Niko-lic kapus vízumproblémák miatt nem tudott a felkészülés kezdetéig megérkezni.
Mindenki egészséges, így Zsigmond György vezetőedző teljes munkát tud vezényelni az alaposan megerősített keretnek. Kíváncsiak voltunk, az újoncok milyen tervekkel vágnak neki a csurgói éveiknek, illetve mi ösztönözte őket, hogy ide jöjjenek.
– Négy évet töltöttem Komlón. Szerettem ott lenni, sikeres időszakon vagyok túl, de úgy éreztem, a fejlődésem érdekében váltanom kell. Nem volt ismeretlen számomra Csurgó, tetszenek a komoly célok, a kiegyensúlyozott háttér, ezért döntöttem a költözésről - mondta Cifra Tibor.
<kep77506
Az elmúlt szezon nem volt túl sikeres Császár Ferencnek, hiszen sérülések nehezítették a játékát.
– Hál’ istennek ez már a múl- té, teljesen egészséges vagyok – kezdte mondandóját a villámgyors szélső. – Nagy ambícióval érkeztem egy remek társaságba, Úgy érzem, minden feltétel adott, erős a keret, így nem lehet akadálya a sikeres szereplésnek és a célok elérésének.

Az első előkészületi meccset a Dunaferrel vívják

A héten napi két edzéssel készülnek a csurgóiak. Csütörtökön délelőtt, illetve délután megmérkőznek a Dunaferr csapatával a városi sportcsarnokban. Az első előkészületi találkozó 11 órakor, míg a második összecsapás 16 órakor kezdődik. Jövő héten edzőtáborba vonulnak a somogyiak, ahol napi három tréninget vezényel nekik az edző. Tizennégy felkészülési mérkőzés szerepel a programban. Augusztus végén felkészülési tornát is rendeznek Csurgón.

Az egyesület hivatalos elvárása az alapszakaszban az első nyolcban végezni, hogy a rájátszásban az esetleges kiesés már ne merülhessen föl. Az idei kiírás érdekessége, hogy az alapszakasz után három-négyes csoportba osztják a csapatokat 1-4., 5-8., 9-12. elért helyezések alapján. Az alapszakasz 13., 14. helyezettje automatikusan kiesik, míg a 9-12. helyig lévő csoport rájátszásának 11., 12. helyezettje jövőre szintén a másodosztályban folytathatja. Ebből is látszik, hogy milyen fontos, hogy egy csapat bekerüljön az alapszakasz legjobb nyolc csapata közé.

Oláh Gábor talán a legnagyobb név a keretben, az elmúlt két szezon gólkirálya Békésről jött Somogyba.
– Több csapat is hívott, többek között a Dunaferr is, de én Zsigmond Gyuri személyes invitálását fogadtam el – nyilatkozta Oláh Gábor. – Nagyon szeretnék itt is sikeresen szerepelni, de a személyes sikernél nekem fontosabb a csapat sikere. Nem nagyon követtem figyelemmel az átigazolási híreket, de érzem olyan erősnek a keretet, hogy akár még az első hatba is beférjünk. Hazai pályán hozni kell a közvetlen versenytársak elleni meccseket. Úgy tudom, a szurkolóink is sokat segítenek a csapatnak. Az idegenbeli bravúrpontok fogják eldönteni a helyezéseket. Ha egységes, jól motivált igazi csapattá tudunk válni, akkor nem fogunk csalódást okozni - zárta szavait a bal kezes játékos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!