Sport

2008.08.11. 20:22

Több érem már nem jut az úszóknak

Azt mondják, 1988-ban Szöulban csupán egyetlen ember akadt volna, aki 200 m mellen képes megfogni az olimpiai bajnok Szabó Joe-t. A '87-es világranglistát vezető kaposvári Szabó Péter azonban a nyári ötkarikás játékok előtt egy évvel súlyos balesetet szenvedett. A hosszú ideig tartó felépülése után alig fél éve maradt, hogy úgy-ahogy összekapja magát az olimpiára, ahol végül a nyolcadik lett.

Fenyő Gábor

– Én örülnék a legjobban, ha rossz jósnak bizonyulnék, de úgy érzem, nem lesz több érmünk a Vizes Kockában; nem pesszimista vagyok, hanem egyszerűen ez a realitás – mondta Szabó Péter.  – Több mint 30 versenyzőből álló úszócsapat utazott Pekingbe, s a nagyrészük tanulni, tapasztalatot szerezni ment ki. Gyurta Dániel – aki négy éve ezüstérmes volt  Athénban 200 m mellen – most nem tud dobogóra kerülni; szerintem az ötödik, hatodik helyre lesz jó.

Ha Cseh László 200 m vegyesen megcsípné a bronzot, az nagyon nagy szó lenne. Az úszóversenyeken ontják a világcsúcsokat, nem is nagyon lehet másképp olimpiai bajnoki címet szerezni. Ami az amerikaiak csodaúszóját, Michael Phelpsszet illeti: benne van a pakliba, hogy megdöntse a legendás Mark Spitz csúcsát. Nyolc számban indul, s kettő aranyat már begyűjtött. Azt viszont ne kérdezze tőlem, hogy ember hogy képes ilyen emberfeletti teljesítményre...

Szabó Péter tippje a magyar olimpiai csapat össz-éremterméséről: öt arany mellett négy ezüst és ugyanennyi bronz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!