Sport

2009.01.05. 20:20

Malackodás egy jobb év reményében

Hagyományosan ezúttal is disznóvágással kezdték az évet a BFC Siófok labdarúgói, akik ezúttal egy kétszáz kilós malaccal „melegítettek” az előttük álló tavaszra.

Keszthelyi Zoltán

Nehéz időszak előtt áll a klub, hisz tíz pontos hátrányt kell ledolgozni, hogy megőrizze első osztályú tagságát. Aczél Zoltán, a csapat trénre a reggeli tojásrántotta után Keszei Ferenc, Hagymási Zoltán edzőpáros társaságában mégis optimistán beszélt a jövőről. Igaz, nem is vállalta volna a feladatot, ha nem látna reményt a bentmaradásra.



– Huszonkét mezőnyjátékos és a kapusok alkotják majd a keretet, amin szeretnénk frissíteni, így további távozók is lesznek – mondta a tréner. – Az első három hétben eldől, kik azok, akire nem tartunk igényt. A próbajátékosok közül a jobb oldali védőként bemutatkozó Wilfred visszatér, de vannak más kiszemeltjeink is. Nagyon szerettük volna az újpesti, legutóbb Győrben játszó Kovács Zoltánt leigazolni, ám úgy döntött felhagy a játékkal, amit nagyon sajnálok. Bárányos Zsolttal is kapcsolatban álltunk, de nem sikerült megállapodni. Egy biztos: támadót kell igazolnunk. Azt szeretném, ha ebben a csapatrészben négy minőségi játékosom lenne. A játékrendszerünk is változni fog, néhányat begyakorolunk a télen. Az már biztos, hogy február elején egyhetes porecsi edzőtáborozáson veszünk részt, ahol három edzőmérkőzést játszunk.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Malackodás egy jobb év reményében
[/caption]

Milinte: új év, új remények

A Kaposvári Rákóczitól nyáron érkezett kapus, Milinte Árpád az egyetlen olyan siófoki játékos, aki minden bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett. A holtszezonban is igazolta tehetségét, hisz az év végi, székesfehérvári VOK csarnokban, a Videoton Baráti Kör által rendezett teremtorna legjobb kapusának választották. A disznóvágáson asztaliteniszbeli jártasságát is bemutató csapatkapitány szerint igazi sportemberként fognak küzdeni a szezon hátralévő időszakában. – Új év, új remények, új lehetőségek – mondta két parti közt. – Soha nem szabad feladni, mi is ezt fogjuk tenni és megpróbáljuk ledolgozni a hátrányunkat. Ha netán nem sikerülne, akkor maradok-e Siófokon? Miért is ne?

Az igazolásokkal kapcsolatban Nemes Ferenccel tulajdonos sem mondott többet, ám annyit elárult, hogy tehetséges, külföldi, hazája válogatottjában is szerepelt fiatal labdarúgók érkeznek, ám szerinte korai még erről beszélni.

A disznóvágás egyik központi figurája Hegedűs Lajos volt, akitől mindenki csak azt kérdezte: mi lesz veled Lajos? A pletykák szerint nem véletlenül, hisz debreceni és győri ajánlata is van.
– Szerződésem Siófokhoz köt, ennél többet nem mondhatok – tette hozzá szűkszavúan a kapus, aki Milinte Árpád mögött bizony kevés lehetőséget kapott.
Takács Marcell is a figyelem középpontjába volt, hisz a német Werder Bremen együttesénél járt próbajátékon. – Minden jól ment, de egyelőre semmit nem tudok, majd értesítenek – mondta a támadó.

A malackodásra eljött László András is, aki a térdműtétje után végre mankó nélkül közlekedett. Fülöp Zoltán is örömmel újságolta, hogy rendben van, ma már együtt edz a többiekkel. Habi Rolanddal más a helyzet, még a rehabilitációt sem kezdte meg, így vélhetően kihagyja az egész tavaszi szezont. Öröm az ürömben, hogy örök hűséget esküdött párjának, csak úgy, mint a védő Köntös Dániel. Újabb két taggal gyarapodott tehát a télen a nősek csapata. Az utóbbit erősíti Kanta Szabolcs is, aki apai örömök elé néz, akinek várhatóan öt hét múlva kislánya születik. A bajnoki eredmények ellenére azért van bőven örömre is ok a siófoki csapat háza táján...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!