Sport

2009.04.19. 10:47

Hétvégi sportbalhék: dühöngő edző, verekedő kosaras

A szombat nem csak a vereségek miatt lesz emlékezetes a somogyi sportbarátok számára. A Rákóczi–Újpest labdarúgómeccsen a vendégek vezetőedzője rácsapott a játékvezető kezére, a Kaposvári KK–Dombóvár kosárrangadón pedig a tolnaiak amerikai légiósa verekedett össze a nézőkkel.

Molnár Gábor

Az események sorát az Újpest kaposvári vendégjátéka nyitotta. Hatalmas meglepetésre a Rákóczi kétgólos előnybe került, és ezt a lilák ultrái igen nehezen viselték és kórusban szidták a Kassai Viktor játékvezetőt. Szentes Lázár jelezte neki, ne foglalkozzon a szurkolói rigmusokkal.

Ezt Kassai félre értelmezte és a kispad felé indult, a fővárosiak vezetőedző elébe sietett, azaz berohant a játéktérre, ami már magában is kiállítást ér. A tréner azonban még ennél is továbbment, a hevesen gesztikuláló spori kezére rácsapott, Kassai azonnal kizavarta Szentest.



Az eset érdekessége, hogy az összecsapás után – információink szerint – azt nyilatkozta, direkt balhézott, mert ezzel akarta feltüzelni a csapatát. Ha tényleg ez volt a szándéka, akkora beletrafált, hiszen a bajnoki cím elsőszámú várományosa fordított és nyert Prukner László legénysége ellen. A mester pedig a páholyból tapsolhatott együttese sikerének.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szentes Lázárt Kassai Viktor kiállította
[/caption]
A következő balhé a városi sportcsarnokban történt, ahol a kaposvári kosarasok az ősi rivális, Dombóvárral csaptak össze. Néhány hazai szurkoló folyamatosan szidta a tolnaiak amerikai játékosait, sőt úgy tudjuk, le is köpték a színesbőrű idegenlégiósukat.

Egyiküknél a találkozó huszonötödik percében elszakadt a cérna: Ben Adams a szurkolók felé vette az irányt és ököllel vett elégtételt az őt ért sérelmekért. A verekedő játékost kiállították, ennek ellenére a Dombóvár diadalmaskodott.

Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a kiesés szempontjából létfontosságú alsóházi rangadón a BFC Siófok labdarúgócsapata Tusori öngóljával került hátrányba, s végül szánalmas teljesítményt nyújtva kikapott, akkor bátran kijelenthetjük: ez a szombat nem a somogy élvonalbeli klubokról szólt, hanem a balhékról...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!