Sport

2009.07.15. 18:06

Kényszerű barát Csurgón a medicinlabda

Kánikulai hőségben kezdte a felkészülést szerdán a 2009/2010-es szezonra a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapata.

Kun Zoltán

Július 15., szerda. A nyár eddigi legmelegebb napja. A hőmérő higanyszála reggel még lassan, de biztosan kúszik felfelé, s egyre vészesebb közelségbe ér a 30-as számhoz. Délelőtt tíz óra előtt néhány perccel, már szinte elviselhetetlen a hőség a csurgói városi sportcsarnoknál. A játékosok átöltözve várják Buday Ferenc vezetőedzőt, aki még a tréning előtt készségesen válaszol kérdéseinkre. Pontban tíz órakor aztán megbeszéléssel kezdődik az NB I-es gárda edzése.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Elkezdődött a felkészülés Csurgón
[/caption]


Elsőként a „létszámellenőrzés” következik. A csapatból Császár Ferenc igazoltan van távol, hiszen a tajvani világjátékokon a magyar strandkézilabda válogatottban szerepel. Persze ne higgyük, hogy aranyélete van, a meccsek mellett az előírt futó-, és erősítőprogramot neki is teljesítenie kell. Ugyancsak igazoltan hiányzik Dömös Tibor, aki mézesheteit tölti, s jövő kedden kapcsolódik be a csapat felkészülésébe.
Vállműtéte miatt szintén nem lehet társai között Szöllősi Szabolcs sem, aki hónapokra kiesett.

Az új szezonra készülő csapatból biztosan hiányozni fog Tóth József, akivel az elhúzódó tárgyalássorozat végén nem sikerült megegyezni a folytatásról, így távozott Csurgóról. A jelenlévők között hamar előbukkan az első probléma. Akad ugyanis néhány túlsúllyal érkező játékos, aki láthatóan már az első tréningen tenni akar a fogyás érdekében. Ők ugyanis melegítőben (!) végzik majd a feladatokat. Ahogy Buday fogalmaz: csak a saját dolgukat nehezítették. Később látjuk, a trénernek igaza van...
Az általános bemelegítés után némi teremfoci a program. Egymást követik a gyors letámadások mindkét oldalon. Pergő az iram, egy perc megállás sincs.



Percek alatt patakban folyik az izzadtság mindenkiről, pedig a komolyabb fázis csak most következik. A zsámolyok mellett előkerülnek a medicinlabdák. Nyilván a súlyosabb fajtából. Valamennyi játékos komoly energiákat mozgósít a párban végzett gyakorlatok során.
– Ne dobáld el a labdát, mert folytatjuk – hangzik Buday edző pattogós intelme, hiszen csak egy ivásnyi szünetet engedélyez. Már dél felé közelít az idő, amikor a lelátón ülve is izzadni kezdünk. A pályán ekkor már csavarni lehet a nedvességet a mezekből és nadrágokból. Rövid nyújtás még a végére, s következhet az ebéd. Lefelé jövet elcsípek egy mondatfoszlányt; „pacalt, vagy egy jó lecsót”. Hiába, az elégő kalóriákat pótolni is kell.


Egyre nehezebb edzések várnak a csapat tagjaira. A terem mellett többször a  szabadban is dolgoznak a játékosok.
Buday Ferenc az elmúlt szezon közben vette át a csapat vezetőedzői posztját, így az első alapozást kezdhette meg az együttessel. – A célok – melyeket a munka megkezdése előtt egyeztettünk Varga János elnök úrral – előre és felfelé mutatnak – mondta a kezdettel kapcsolatban Buday Ferenc. – Meghatározóként az első nyolc közé kerülést jelöltük meg. Innen külön premizálási rendszerrel szeretnénk minél előrébb kerülni. Mivel az élvonalban a játékerő átrendeződni látszik előzetesen nehéz megmondani, hogy mire leszünk majd képesek. Annyi biztos, hogy törekvők vagyunk és munkán, valamint a hozzáálláson nem fog múlni az előrejutásunk. Tavaly november óta potensebb lett a játékoskeretünk és folyamatosan léptünk előre az igazolások terén.

Ezt szolgálta korábban Frey és Józsa, majd az újonnan érkezők, Buday Dániel és Dömös Tibor idehozatala. Nagyon fontos továbbá, hogy hitvallásunkként kicsit a magyar agráriumot – az itt élő, állattartással foglalkozó, vagy a földeken dolgozó embereket – is kívánjuk képviselni az NB I-es pontvadászatban. Ami a felkészülést illeti a napi tréningek és az edzőtábor után július 30-án játsszuk az első előkészületi mérkőzést a Balatonfüred ellen idegenben. Augusztus 1-én Tatabányán egy I. osztályú dán csapattal mérkőzünk. A hazai közönség augusztus 8-9-én láthatja az együttest amikor az R-csoport Kupa nemzetközi előkészületi tornát rendezzük Csurgón.

A szlovák Tatran Presov, a horvát Varasdin és a Tatabánya lesz az ellenfél. Augusztus 14-16-án kelet-ausztriai mérkőzések várnak ránk a Fivers Margareten csapatával Bécs környékén csapunk össze a tervek szerint több alkalommal. Augusztus 21-23-án a Balaton kupa zárja a felkészülési meccsek sorát. A bajnokság első fordulójában szabadnapos lesz a Csurgó, a második körben a pontvadászatban vendégként szereplő szlovák Tatran Presov otthonába látogatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!