Sport

2010.05.18. 16:24

Hendlein Roland Székesfehérváron edz

Dzunics Braniszlav irányításával egyéni képzésben részesül Hendlein Roland. A Kaposvári KK volt játékosa Székesfehérváron többek közt a válogatott Európa-bajnoki selejtezős erőpróbáira készül.

Kun Zoltán

Térdsérülése miatt jóformán az egész tavaszi szezont kihagyta Hendlein Roland, aki távozik a Kaposvári KK NB I/A-csoportos együttesétől. A játékos ugyan a bajnokság utolsó szakaszában már újra pályára lépett csapatában, ám láthatóan nem tudott teljes értékű teljesítményt nyújtani.

A közelgő válogatott erőpróbák előtt a nemzeti együttes edzője, Dzunics Braniszlav a keret több tagjával – többek közt Farkas Attilával és Hanga Ádámmal – amolyan felkészítő tréningeket végez, amíg a hivatalos program el nem kezdődik. A székesfehérvári foglalkozásokon Hendlein Roland a Kaposvári KK engedélyével vehet részt, miután május 31-ig még a somogyi megyeszékhelyen kellene edzenie.

Közben persze nagy a találgatás, hogy a Kaposvárról távozó két saját nevelésű válogatott kosárlabdázó, Hendlein Roland és Vojvoda Dávid hol folytatja pályafutását. A különböző internetes szurkolói fórumokon a jól értesültek mindkettő céljaként az épp a székesfehérvári Albacomp csapatát jelölték meg, amelynek szintén meg nem erősített információk szerint épp egykori edzőjük Dzunics Braniszlav lesz a trénere a 2010 őszén induló szezonban. Természetesen az érintettek még hivatalosan nem nyilatkoztak, ráadásul Vojvoda Dávid neve a Szolnoki Olaj és az Atomerőmű SE kapcsán is felmerült...

Pénteken közgyűlés

Pénteken új elnököt és elnökséget is választ a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Információink szerint ezt követően döntenek arról is, hogy a 2010/2011-es bajnokságban csapatonként egy mérkőzésen hány külföldi játékos szerepeltethető. Annyi bizonyos, hogy az élvonalbeli klubokat tömörítő tagozat a versenykiírással kapcsolatban korábban 6:4 arányban (két klub képviselői nem voltak jelen) elfogadott egy tervezetet, amely három légióst engedélyezne.



Úgy tudjuk, hogy időközben több első osztályú klub is változtatott álláspontján és inkább visszatérnének a négy légiósos változathoz. Erre már csak úgy lehet esély, ha a versenykiírás tervezetét a – tisztújító közgyűlést követően – nem fogadják el a végső döntést hozó illetékesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!