Sport

2010.08.14. 20:10

Gáspár Réka sporttörténelmet írt Nagyatádon

A férfiaknál – immár egymás után hatodszor – a győri Major József, míg a hölgyeknél Halász Annamária nyerte a Nagyatádon és környékén rendezett 20. jubileumi Ironmant. Mivel azonban Halász svájci színekben versenyez, így a mögötte célba érkezett atádi Gáspár Réka nyerte az országos bajnokságot, s ezzel beírta magát a somogyi sporttörténelem szereplői közé.

Fenyő Gábor

Nemcsak a jubileum – ez volt sorrendben a 20. pénzdíjas eXtreme Man országos hosszútávú triatlonbajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny –, hanem a rekordok miatt is emlékezetes marad az idei nagyatádi erőpróba. Merthogy – mind az egyéni versenyzők, mind a váltók, mind az Ironmanók (nem is jutott mindegyiknek érem...), mind pedig az érdeklődők számát tekintve – alaposan megdőlt minden korábbi csúcs.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A férfiaknál hatodszor nyert Major József
[/caption]

Több mint 400-an indultak, a váltók száma megközelítette a 200-at, ami azt jelentette, hogy ezernél is többen rajtoltak el két részletben.
Már kora reggel is nagy tömeg vette körbe a gyékényesi Kotrónál kijelölt úszópályát. Látni ugyan nem nagyon láttunk a köd miatt, az ágyúlövést viszont – ami a rajtot jelentette – már annál jobban hallottuk. Az első etapot, a 3,8 km úszást Németh Ádám (Vital Club SC, Székesfehérvár) nyerte; másodikként Flander Márton (Mogyi SE Baja), harmadikként pedig a cseh Tomas Bednar ért partot. Az esélyesek közé sorolt Kis Gyula (BEAC-Polythlon, Budapest) a 14., a toronymagas favorit Major József (Győri Széchenyi ESE) pedig a 15. volt még az első szám után. A nőknél a várakozásnak megfelelően a többszörös Európa-bajnok, illetve Eb-csúcstartó uszonyos és búvárúszó, a kaposvári Lábodi Laura – akinek többek között Somogy első felnőtt női világbajnoka, Kovács Zsófia, valamint a junior vb-aranyérmes Wirtz Melinda szorított – szelte a leggyorsabban a habokat.



A második a házigazda Tri-Atád SE reménysége, a tavalyi viadalt súlyos sérülése miatt kihagyó  Gáspár Réka volt, míg harmadikként Pálmaffy Marianna (BEAC-ELTE Polythlon, Budapest) zárta az úszást; a svájci színekben versenyző Halász Annamária a hatodik legjobb úszóeredményt érte el.

A második etap, a 180 km kerékpározás alaposan átírta a mezőnyt. Kis Gyula és Major József is egymás után előzte meg az előtte állókat, majd 130 km-nél Major az élre állt. Végül aztán megnyugtatónak tűnő, több perces előnnyel kezdhetett futni; másodikként Kis, harmadikként Flander, negyedikként pedig a kaposvári Bozsó Zoltán futott ki a depóból. A nőknél annyi változás történt, hogy Halász Annamária átvette a vezetést, Gáspár Réka viszont ellentmondást nem tűrően tartotta a második pozícióját, míg a jászberényi Sápi Csilla feltornászta magát a harmadik helyre.

– Pár perc, és a depóban leszek! – jött Rékától a rövid telefonüzenet édesanyjának, ami újfent megerősített bennünket abban, hogy a nagyatádi kiválóság remek formában van. Sőt, futás közben míg a legtöbben már látványosan szenvedtek, ő még mosolyt is tudott az arcára varázsolni, ha a nézők között ismerőst fedezett fel...

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A nézők is kitikkadtak a verseny alatt
[/caption]

A befejező szám, azaz a maratoni, 42,2 km-es futás újabb meglepetést hozott. Az utcahosszal vezető Major József már önmaga ellen versenyzett, s ha végül nem is sokkal, de elmaradt a pályacsúcstól. Mindettől függetlenül rendkívüli boldogság sugárzott az arcáról. Érthető, hiszen egymás után hatodszor avatták bajnokká Nagyatádon. Kis Gyula viszont látványosan elkészült az erejével; így a nagyot hajrázó Vatai Miklósnak jutott az ezüst, Flander Mártonnak a bronz, a legjobb senior versenyző, Bozsó Zoltán pedig az előkelő negyedik helyet szerezte meg.

A nőknél Halász Annamária érkezett be elsőként a célba. A második az atádi Gáspár Réka – a két évvel ezelőtti idején vagy egy órát (!) faragott –, s a bajnoki cím is őt illeti; Halász ugyanis svájci színekben versenyez. Gáspár Réka viszont – aki szombat óta immár nemcsak Somogy legfiatalabb, hanem a legjobb női somogyi Ironmanje is – sporttörténelmet írt. Igaz, hogy korábban már Ferenci Kornél és Zsódér Zsolt is győzött atádi színekben, ám ők fővárosi versenyzők.

Gáspár Réka viszont ízig-vérig nagyatádi, s az Ironman 20 éve íródó történetében még sohasem fordult elő, hogy az abszolút versenyben somogyi versenyző is dobogóra állhatott volna. Egészen mostanáig...
– Hogy lesz-e 21? Erről most egy hónapig nem beszélünk. Ha egyedül dönthetnék, akkor a válaszom egyértelműen igen. Ám ez nem csak rajtam múlik... – mondta amolyan zárszóként dr. Herr Gyula főrendező, egykori 13-szoros (ebből hetet Nagyatádon teljesített) Ironman-versenyző.


A végeredmény

Férfiak: 1. Major József (Győri Széchenyi ESE) 8,21:54, 2. Vatai Miklós (Vasemberek Klubja, Budapest) 8,54:39, 3. Flander Márton (Mogyi SE, Baja) 8,56:23, 4. Bozsó Zoltán (MG Produkt Kaposvári AC) 9:16,41, ... 11. Janota Zoltán (Tri-Atád SE) 9:53,47.
Nők: 1. Halász Annamária (Svájc) 10,24:37, 2. Gáspár Réka (Tri-Atád SE) 11:09,38, 3. Szörfi Diána (egyesületen kívüli, Kaskantyú) 11:47,20.


Bajnokok Klubja
A jubileum alkalmából több egykori nagyatádi bajnok is tiszteletét tette a jeles napon a Dél-somogyi kisvárosban. Így találkoztunk Kropkó Péterrel, Varga Józseffel, Zsódér Zsolttal, Kindl Gáborral, valamint Brassay Rékával is. Ami az esélyeket illette, ugyanaz volt a véleményük: Major József hatodszor is...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!