Sport

2010.10.13. 11:04

Az Eiffel-toronytól Dakarig, mi is ott vagyunk a Pajerón

Többek között a Dakar-ralinak köszönhetően az elmúlt években elképesztő népszerűségre tett szert világszerte a tereprali, egyre többen akarják magukat kipróbálni a különböző viadalokon.

Vas András

A csúcsot továbbra is a sivatag leküzdése jelenti, hiszen egyszer az életben meg kell tapasztalni, milyen átvágni a homokóceánon, a naplemente a tengerparton, vagy vacsorázni egy csillagos éjszaka a homokdűnék között. Erre ad lehetőséget a Heroes Legend, azaz a Legendás Hősök elnevezésű viadal.

Az idei verseny szombaton indul a párizsi Eiffel-torony lábától, a mezőnyben nyolc magyar csapat méreti meg magát, közöttük a kaposvári Lukics János és a sántosi Horváth Csaba alkotta páros.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Végigkövetjük a somogyi páros kalandjait
[/caption]
– Eredetileg a Budapest–Bamakón akartam rajthoz állni – mondta Horváth Csaba –, ám akivel startoltam volna, visszalépett. Jánossal viszont sokat beszélgettem a versenyről, hiszen ő Gavora Péterrel már teljesített egy Bamakót. Márciusban aztán összeültünk egy éjszakai kalandrali versenyre, s ott került szóba, mi lenne, ha beneveznénk a Dakarra.

– Komolyabb kihívásra vágytam a Bamakónál – vette át a szót Lukics János. – Visszavágytam Afrikába, ám egyúttal embert próbálóbb feladatot kerestem.

Nekiláttak tehát a szervezésnek, felszerelték és átalakították a kocsit – igaz, az utolsó pillanatban készült csak el a Bamakót is megjárt Pajero –, s kedden megpróbálták bepréselni a három heti felszerelést az autóba.



– Jánosnak könnyebb dolga van, hiszen tudja, mi vár ránk – állította Horváth Csaba. – Engem viszont rengetegen elláttak jó tanácsokkal, hiszen még sohasem jártam Afrikában. Tudom, csak palackos vizet szabad inni, evés előtt és után pálinkával vagy csípős Piros Arannyal kell fertőtleníteni, rengeteget kell orrot fújni. Az elsődleges célunk, hogy végigmenjünk, a többi csak ráadás.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kaposvári legendás hősök
[/caption]
– A homoktól tartok kissé – ismerte el az öreg sivatagi rókák tapasztalatával Lukics János. – Négy homokvas és két ásó lesz nálunk. És persze ágyak, csajkák, poharak, speciális ruha, bakancs. No és rengeteg pálinka. Hogy vigyázzunk az egészségünkre...

Eltévedt egy autóversenyen, megszervezte a Dakart

A történet egy fiatal milliárdossal, Thierry Sabine-nel kezdődött. Eltévedt egy autóversenyen a sivatagban, s bár a kaland majdnem az életébe került, amikor végül is haza tudott térni Franciaországba, elhatározta, másokkal is megosztja az élményt. Harminckét esztendővel ezelőtt, 1978-ban indult útjára először a Dakar mezőnye, igaz, ekkor még csak túrakocsikázásról volt szó az Atlaszon és a Szaharán át. Eredetileg Párizsból a szenegáli fővárosba vezetett a mezőny útja, aztán politikai és gazdasági tényezők miatt többször is változott az útvonal.

A klasszikus etapon utoljára 2001-ben haladhatott a mezőny, míg 2007 óta már nem Európa és Afrika a házigazdája a világ legismertebb terepralis versenyének: Dél-Amerikában, az Andokban és az argentin pampákon száguldozik a mezőny.

Holland üzletember indította a Legendás Hősöket

Az ötletgazda Roel den Braven, a holland üzletember a Szahara és a klasszikus Párizs–Dakar szerelmeseként korábban szponzorként segített versenyzőket. Hosszú évek során gyűjtött tapasztalatai alapján azonban rádöbbent, a verseny már nem arról szól, amiért anno az alapítók kitalálták. Öt évvel ezelőtt aztán egy baráti beszélgetés során határozta el, létre kell hozni egy másfajta, az eredeti szellemiség alapján szervezett versenyt, s az ideának megnyerte Stéphane Peterhanselt, aki kilencszer – hatszor motorral, háromszor autóval – nyerte meg a klasszikus Dakart.

Megszervezték tehát a Heroes Legendet: a versenyzők öt ország – Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Szenegál – érintésével, 6500 kilométer megtétele után érhetnek célba, a dakari Rózsaszín-tó (Lac Rosé) partjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!