Sport

2010.10.23. 20:34

Négyet számolt a Haladás a Siófokra

Négygólos vereséget szenvedett a BFC Siófok a Szombathelyi haladás otthonában a labdarúgó NB I 11. fordulójában.

Keszthelyi Zoltán

Szombathelyi Haladás–BFC Siófok 4–0 (1–0)

A Zalaegerszeg elleni hazai vereség után egy helyen változtatott Horváth Károly, a BFC Siófok trénre, aki Novák Alexisz helyett László Andrást jelölte a kezdőcsapatba, a védelem bal oldalára, a Haladás elleni találkozón. A tíz forduló után nyeretlen házigazdák a héten edzőt váltottak, Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán vette át az együttes irányítását, aki a közelmúltban fél évet dolgozott a balatoniakkal is.

Az első percek siófoki fölénnyel teltek, Sowunmi lövése után Rózsának kellett kisebb bravúrt bemutatni az ötödik percben. Ezt követően a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást. A meccs legnagyobb tapsot kiváltó jelente azonban Aczél Zoltán nevéhez fűződött, aki egy kiguruló labdát akart gyorsan visszadobni, ám eközben jókorát esett a kispad előtti salakon. A folytatásban a semmiből szerzett gólt a hazai együttes, miután egy kapu elé lőtt labdába – a játékvezető szerint – annak háttal álló Fehér kézzel ért bele. A büntetőt Kenesei a jobb sarokra rúgta, Molnár jó irányba mozdult, de ha kicsivel is, de lemaradt a labdáról.

A második félidőt is a balatoniak kezdték jobban, amit Sowunmi, és Graszl fejese jelezett. Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban ismét egy bírói ítélet lendített a házigazdákon, amikor Solymosi kiállította Kecskést. A félpályánál ütközött Mogyorósi egy szombathelyi játékossal, az előbbi jelezte, hogy az kézzel vitte el a labdát! A játékvezető – a siófoki ellen megítélt tizenegyessel ellentétben – tovább engedte a játékot, ami után a baloldalon az egy ütemet késő Kecskés ütközött Schimmerrel. A sima üközést sárga lappal honorálta a játékvezető és mivel Kecskésnek már volt egy mehetett zuhanyozni.



Addig sem lehettek vérmes reményei a balatoniaknak, ám ezzel minden esély elszánt a vendégeknek a pontszerzésre. Emberhátrányban László szöglete, majd Graszl fejese után a felső lécre esett a labda. Egyenlítés helyett aztán jött a második hazai találat, amikor Tóth Péter lőtte ki jobbról a bal alsó sarkot. A folytatásban már egymás után alakította ki helyzeteit a házigazda, melyből Nagy Gábor kétszer is bevette Molnár kapuját.

A balatoniak zsinórban második vereségüket szenvedték el, ezeken a találkozókon nyolc gólt kaptak és egyet sem rúgtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!