Sport

2011.02.20. 16:58

Senki nem úszta meg szárazon, repültek az edzők

Ötödik alkalommal rendezett szinkronúszó gálát a Kapos Dynamic SZSE a városi fürdőben, ahol egyúttal megnyílt a AQUA Fittlesz Sport és Szépségközpont is.

Kun Zoltán

A Kapos Dynamic Sport és Szabadidő Egyesület hat szakosztállyal alakult 2007 áprilisában. Azóta számos viadalon tették le névjegyüket szinkronúszók, akik a nyári és téli gáláikon eddig is nagy sikereket arattak.



Legutóbb tavaly nyáron Igalban közel másfél órás programjukon mintegy háromszáz strandoló tapsolt a látványos gyakorlatok után. Júliusban pedig az egészségnap keretében a kaposvári Virágfürdőben tartottak bemutatót. A nyári szünetet követően aztán augusztusban már kemény alapozó munkát vezényelt a szakmai munkát irányító Laski Vivien vezetőedző, Barka Levente erőnléti edző és Falvai Lóránt táncpedagógus alkotta trió.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kiemelés
[/caption]

A sok gyakorlásnak jelentjük megvan az eredménye. erről pedig az a közel kettőszáz néző is megbizonyosodhatott, akik kilátogattak szombaton este a városi fürdő felújított 25 méteres fedett medencéjéhez. 
A gála persze arra is remek lehetőséget nyújtott, hogy a sportágat megismertesse azokkal, akik eddig nem, vagy csak kevés információval rendelkeztek a szinkronúszásról. Már a kezdés előtt néhány perccel rengetegen voltak a medence melletti lelátón.
A később érkezők sem panaszkodhattak. A rendezőknek hála számukra a fapados részek mellett a kőlépcsőre terített ülőpárna tette kényelmesebbé a szemlélődést.

Oscar-gálát megszégyenítő vakuvillanások övezték az első produkciót, amely a már jól ismert koreográfia szerint zajlott. A lányok egy mozgássérült társukkal közösen mutatták be kűrjüket, ami óriási sikert aratott és természetesen az első vastapsot is kiérdemelte.   
A hangulatot csak fokozta a legkisebbek színre lépése. Az egyelőre a parton előadott szárazföldi produkció is nagy figyelmet és összhangot igényelt az apróságoktól, akik már alig várták, hogy a szülőknek és családtagoknak is bemutathassák tudásukat.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Összhangban
[/caption]

Az egyéni kűrt bemutató Doktor Dominika már a versenyszintű szinkronúszásból adott ízelítőt és igazán könnyedén, harmonikusan siklott a vízben. Az őt követő 10-14 évesek számára még elkelt a parti irányítás. Edzőjük Laski Vivien szinte lekövette a mozdulatsort és talán jobban izgult, mint a medencében szereplő tanítványai. Az újabb magas színvonalú – Horváth Sára által előadott – kűrt a pöttyös duó követte. A piros pettyek nem csak a kettőst alkotó Barka Daniella és Kacsó Renáta fürdőruháján, de a legalább olyan fontos alkotóként jelenlévő sminken is visszaköszöntek. A tudósító pedig ezennel külön piros pontot ad a – hangulatra még egy lapáttal rátevő – kultikus Bud Spencer, Terrence Hill vígjáték, a Különben dühbe jövünk főcímzenéjéért.

Az est talán legdörgőbb tapsát a 2003-as születésű Kacsó Csenge gyűjtötte be, aki élete első egyéni kűrjét hallatlan magabiztossággal csinálta végig. Vidáman ficánkolt a testmagasságánál kétszer mélyebb medencében. Alig volt idősebb nála Szabó Lilla, akit szintén nagy taps köszöntött.

A programból a parton előadott country tánc, valamint a medencében végződő Hungária Csókkirálya is belefért, a fináléba pedig még a néhány alapmozgást elsajátító fiúk is bekapcsolódtak. A programot az aquafitneszt művelő felnőttek zárták, bizonyítva az egykori tv-tornás szlogent- idősebbek is elkezdhetik. A végén pedig igazi vízi fieszta vette kezdetét, itt persze nem volt probléma, hogy senki nem úszta meg szárazon.

A gála napján nyílt meg az uszodában az AQUA Fittlesz Sport és Szépségközpont. A létesítményben a sportolni vágyók igazán korszerű körülmények között – szakképzett munkatársak irányítása mellett – hódolhatnak a legkülönfélébb mozgásformáknak. Az első alkalommal ingyenes nyílt napot tartottak, ahol aerobic, zumba, basic step és alakformáló órák voltak.


Repültek az edzők

A klub szinkronúszó szakosztályában jelenleg negyvenöt sportolóval foglalkoznak. A csapat első versenye a február végi hagyományos Orka kupa lesz. A kemény alapozást követően immár a mozgások minél jobb begyakorlása van napirenden. A gálán bemutatott produkciókkal alighanem a versenyeken is sikert aratnak a kaposváriak. Ha így lesz, akkor Laski Vivient és Barka Levente edzők felkészülhetnek arra, hogy akárcsak itt a gálán vízes szokásnak megfelelően ruhástól hajítják őket medencébe a sportolók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!