Sport

2011.05.02. 13:16

Királydöntés helyett dühében felborította a táblát a sakkozó

Nem tudta elviselni a vereséget a mohácsi játékos az atádi ellenfelével szemben, ezért feladás helyett felborította az asztalt.

Kun Zoltán

A záró forduló előtti utolsó hazai mérkőzését játszotta a nagyatádi csapat. Tartalékosan ültek asztalhoz és sok hibával játszottak ezúttal a hazai játékosok. Két órai játék után még teljesen kiegyensúlyozott volt a küzdelem, majd a mohácsiak szerezték meg a vezetést. Az atádiak elég sokáig csak futottak az eredmény után.

Az ifjúságiak jó játékának köszönhetően előbb Lipcsei Ádám, majd Varga Richárd állhatott fel győztesen az asztal mellől. Ám újból a vendégek jutottak előnyhöz, amit Bocska János szép végjáték kezelése egyenlített ki. Ennek köszönhetően 5-5-ös eredménnyel fordultak a hajrára a csapatok.



Itt aztán már kijött a rutin és előbb Vrban Mladen, majd Ferencz Miklós is több mint nyolcvan lépéses játszmában nyert. Sajnos egy sportszerűtlen közjáték zárta a mérkőzést, az utolsó partiban ugyanis egyik mohácsi játékosnál elszakadt a cérna és feladás helyett felborította a táblát. Ez egyébként olyan színtű sportszerűtlenség, ami miatt akár el is tilthatják a versenyzőt.

A rivális Fehérvár SE ugyan jól szerepelt ebben a fordulóban, de az atádiak így is 5,5 pont előnnyel az első helyről várhatják az egymás elleni záró mérkőzést.

A nagyatádi győztesek: Vrban Mladen (1. Tábla), Lipcsei Ádám (6. t.), Ferencz Miklós (8. t.), Bocska János (9. t.), Varga Richárd (12. t.). Döntetlent ért el: Máthé Gáspár (2. t.), Szijártó András (3. t.), Szijártó Attila (4. t.), Mihalecz Attila (5. t.).

Sakk NB II., Asztalos csoport, 10. forduló:
Nagyatád–Mohács 7–5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!