Sport

2011.09.19. 09:29

A taccsra rúgott ellenfél és az elmaradt öltözői bunyó

Megszerezte első hazai győzelmét a Mezőcsokonya, mely a sokat futó, ám még többet hibázó Nagyberki ellen kozmetikázta otthoni statisztikáját.

Vas András

Egy évvel ezelőtt vélhetően kisebbfajta népünnepélyt jelentett volna Mezőcsokonyán a Berki fellépése, s a kutya sem gondolta volna, hogy a két csapat belátható időn belül bajnoki tétmeccsen fut össze, melyen ráadásul a hazaiak nyerési eséllyel indulnak harcba. Ám tizenkét hónap alatt sok víz lefolyt a Kaposon, az egykori Kaposvölgye tulajdonos-főszponzora megelégelte, hogy a klub feneketlen kútként nyeli el a pénzét, így vevőt keresett az egyletnek, az új tulaj pedig első lépésként szélnek eresztette a keretet, majd az új gárdát Vácra költöztette, s csak a bajnokik erejéig jöttek vissza Somogyba– senkit sem lepett meg, hogy a csapat búcsúzott az NB II-től.

Szerencsére Nagyberkiben nem halt meg teljesen a futball, a megyebajnokságot vállalni tudta a község, igaz, NB-s álmok nélkül vágtak neki a bajnokságnak. A régi dicsőség múlását jól jelezte, hogy négy kör után három zakó, s mindössze egyetlen siker állt a csapat neve mellett – némi reményre adott okot a vasárnapi meccs előtt, hogy az egyke győzelmet idegenben – Lábodon – jegyezte a Berki. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Csokonya az idén mindkét hazai bajnokija után pont nélkül maradt – a Csurgótól például egy hatost kapott... –, akár reménykedhettek is a vendégdrukkerek.

S a kezdeteket látva nem is ok nélkül: bekezdett a Nagyberki, gyors csatárai könnyedén kerültek a védők mögé, ám használható labda nem érkezett feléjük, így helyzet még véletlenül sem alakult ki a hazai kapu előtt. Így aztán volt ideje bemelegedni a Csokonyának, ám a nagyérdemű így sem látott futballra emlékeztető jelenetet az első fél órában – egyedül Sallai megmozdulásai emlékeztettek valamelyest a sportágra. Illetve a túloldalon Szili estében, úgy tizenötről leadott lökete, melyet bravúrral védett Závec.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Mezőcsokonya a Nagyberki ellen kozmetikázta otthoni statisztikáját
[/caption]
– Ez sem, te kerge kanári! – találta meg automatikusan egy vendégdrukker Nagy sporttársat, aki előbb egy buktatás után intett nagyvonalúan továbbot, majd akkor sem sípolt, amikor Földit fejberúgták – mindkét eset a tizenhatosan belül történt.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, szegény embert az ág is húzza alapon gólt kapott a Berki: Ceglédi szépen lépett ki a vendégvédők között, Závec pedig feleslegesen sprintelt elé vagy húsz métert, s már ünnepelhetett is a publikum csoknyai része, hiszen egy remek emelést követően a labda a hosszú sarokban landolt.

Ezek után nem csoda, hogy visszhangzott a vendégöltöző a szünetben, Gáspár edző hangját még tizenöt méterre a büfében is hallani lehetett.
– Nem értem, miért ordibál – jegyezte meg egy kissé elfogult hazai drukker -, ennyivel jobbak voltunk. Mi játszottunk, hiába mentek ezek, mint a motoros gnúk...

A Berki a második félidőben sem változtatott a tempón, s ha egy kicsit is ügyesebbek az elöl lévők, gyorsan fordíthatott volna a vendégcsapat, ám hiába érkezett megannyi labda a csoknyai kapu elé, akadt olyan támadás, amikor a befejezésnél három támadó is lyukat rúgott. Az ötösön belül...
Tóth viszont telibe talált: a kilépő Kuti J.-t akarta kirúgni taccsra, a vehemens rivális viszont felpattanva azonnal ütött – mindketten mehettek zuhanyozni.
– Gyere be az öltözőbe, lerendezzük! – heveskedett a hazai középpályás, szerencsére a kihívottnak több esze volt...

Társainak viszont kevés szerencséje, mentek ugyan előre becsülettel, ám rengeteg hiba csúszott a játékukba. Pedig a Csokonya láthatóan fáradt, igaz, kontrából viszont ők lőhettek volna akár hármat is. Negyed órával a vége előtt aztán úgy tűnt, hiába rombolnak hősiesen, Kőrösi szépen lépett ki a védők közül, ám a csatár, aki az idén már háromszor is ünnepelhetett, csúnyán az égbe lőtt. Szili ezzel szemben erő helyett ésszel élt, s egy kisszögletet követően az alapvonal közeléből a hosszú sarokba tekert – a mozdulat tapsot érdemelt, még ha kapus és védelem egyaránt vastagon benne volt a gólban.
Mely, mint utóbb kiderült, a győzelmet jelentette a hazaiaknak, ugyanis a hosszabbításban Juhász váratlanul szépített – többre már nem jutott idő, a középkezdéssel véget is ért a mérkőzés. A Mezőcsokonya megszerezte első hazai győzelmét, a Nagyberki vesszőfutása viszont tovább tart.



Mezőcsokonya–Nagyberki 2–1 (1–0)
Mezőcsokonya: 130 néző. Vezette: Nagy A. (Révész, Kántor).
Mezőcsokonya: Galabár B. – Horváth F., Vizhányó, Kuti S. – Kuti J., Bath, Ceglédi (Galabár P. 58.), Szili, Kovács Z. (Gyenesei 80.) – Kovács G. (Domokos 84.), Dobos (Kuti R. 54.). Edző: Bruncvig Róbert.
Nagyberki: Závec – Androkity (Juhász Á. 68.), Sallai, Tóth R., Vezdényi (Balogh B. 79.) – Földi (Hornyák 79.), Varga R., Böjtös, Bakdelgereh – Kőrösi, Dekkert (Sulyán 56.). Edző: Gáspár András.
Gólszerzők: Ceglédi (45.), Szili (87.), ill. Juhász Á. (93.).
Kiállítva: Kuti J. (53. – ütésért), ill. Tóth R. (53. – utánrúgásért).
Az ifjúsági mérkőzésen: Mezőcsokonya–Nagyberki 2-8

Ezek is érdekelhetik