Sport

2012.07.15. 09:07

Asia-race: 9500 kilométer sivatagban, sztyepén, hegyeken át

Asia-race: sivatagban, sztyeppén, hegyeken át vezet a 9500 kilométeres tereprali verseny útvonala.

Vas András

Azt hinné az ember, elege lett a homokból egy életre, hiszen az elmúlt három évben kétszer is bejárta autóval a Szaharát: a kaposvári Lukics János előbb a Budapest–Bamakó-ralin próbálta ki magát és Mitsubishi Pajeróját, majd a klasszikus Párizs–Dakar útvonalán végighaladó Heroes Legenden amortizálta le a kocsit és saját idegrendszerét. Ám úgy tűnik, számára olyan a sivatag, mint tengerésznek a sós víz illata: ha egyszer szerencséje volt hozzá, többé nem tud elszakadni tőle.

Így aztán Lukics János – az ismerőseinek: Lujó – az idén is keresett magának egy nagy „homokozót”, csak éppen nem délnyugat, hanem kelet felé, s benevezett az Asia-race-re: a legendás Selyem-út rali útvonalán 9500 kilométert tesznek meg a versenyzők, szinte járhatatlan terepen, Ukrajnán, Oroszországon, Kazahsztánon, Türkmenisztánon át Azerbajdzsánig.

– Aki már járt mindkét helyen, azt mondta, az ázsiai terep nehezebb – indokolta kontinensváltását Lukics János. – Itt ugyanis a homok mellett hegyek és füves sztyeppe is vár ránk.

Elsőként a Kárpátok, ugyanis a mezőny Nyíregyházáról indul szombaton reggel, hogy aztán Ukrajnába átérve alig hatvan kilométer után letérjenek a kiépített utakról, s nekivágjanak a hegyeknek. Három nap alatt 2200 kilométert kell leküzdenie a huszonhárom indulónak, az első célállomás Doneck, s igazából a kelet-ukrán várostól kezdődnek az igazi megpróbáltatások. A következő célpont az oroszországi Volgadonszk, majd Asztrahán, onnan le a Fekete-tengerhez, majd fel a Fehér-hegyekbe, utána ki a sztyeppére, át a sivatagba, végül az utolsó akadály a Kaukázus, a végállomás pedig Pjatigorszk, úgy kétszáz kilométerre a Fekete-tengertől.

– Az első ötben szeretnénk végezni – jelentette ki Lujó, majd hozzátette: legalábbis, ha a technika nem babrál ki velük. Utóbbi fontos, hiszen a Heroes Legenden a kocsi felmondta a szolgálatot, így érthető az óvatosság. – Megpróbálunk vigyázni rá – folytatta Lukics János, aki bevallotta, a Kara-kumtól tart a legjobban, ugyanis igencsak rossz tapasztalatai vannak a homokról. – Aljas egy közeg, de megbirkózunk vele.



Vélhetően az elemek mellett a mindennapi környezettel is hasonlóan meg kell küzdeniük: a víztől, csakúgy, mint Afrikában szigorúan el lettek tiltva a versenyzők, akik viszont örültek, mert Ázsiába nem kellett milliónyi oltás – ettől függetlenül persze azért tartanak az ismeretlentől, hiszen nem a legbékésebb vidéken autóznak majd. Akad olyan szakasz, ahol a helyi iszlamista lázadók miatt csak konvojban lehet majd haladni...

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!