Sport

2012.12.04. 19:09

Kézilabda akadémia: négy balatoni iskola is várja a diákokat

A somogyi szakképző iskolákat tömörítő TISZK Balaton-parti intézményei lehetnek a partnerei az alakulóban lévő Mocsai-féle kézilabda-akadémiának.

Fónai Imre

Az államilag támogatott akadémia az egykori balatonboglári MÁV-üdülőt kapta használatba és a többszörösen is somogyi kötődésű sikeredző, Mocsai Lajos irányításával a következő tanévtől működik. Az első körben harminc-harminc fiút és lányt iskoláznak be, az 1998. január elsején vagy ennél később születettek közül. Az együttműködésről több alkalommal tárgyalt már Mocsai Szamosi Lóránttal, a somogyi TISZK főigazgatójával.



– Érettségit és szakmát kapjanak a fiatalok tanulmányaik végén, Mocsai Lajos arról tájékoztatott, hogy a sportolóvá válás mellett ez a kézilabda-akadémia célkitűzése – mondta Szamosi Lóránt. – Ilyen képzési irányok lehetnek a vendéglátás, a környezetvédelem, a műszaki informatika, azaz „iskolára lefordítva” mind a négy balatoni intézmény partner lehet, a fonyódi Bacsák, a siófoki Baross és Krúdy, valamint a balatonboglári Mathiász is. Tovább tárgyalunk és akár komplett „kézilabdaosztály” kialakítása is szóba jöhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!