Sport

2015.03.20. 14:10

Kézilabda NB I: Golovin megy, Sótonyi hosszabbított

A következő szezontól nem Golovin Vlagyimir irányítja a női élvonalban szereplő Siófok KC-Galerius Fürdő kézilabdacsapatát, a férfi első osztályban vitézkedő Csurgói KK együttesénél viszont hosszabbítottak Sótonyi Lászlóval.

Keszthelyi Zoltán/Sonline

A külföldi játékosok – Kumpel, Piedade, Wörz – érkezését követően a legjobb négy közé jutás reményében kezdte a szezont a Siófok KC-Galerius Fürdő az élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban, ezt azonban nem sikerült teljesíteni, az alapszakasz végére ötödikek lettek Golovin edző irányításával, mint a legutóbbi szezonban.
A bajnokság mellett a KEK szereplésre sem lehetnek büszkék Siófokon, hisz búcsúzni kényszerültek az „amatőr” osztrák Hypóval szemben, melynek mindössze három profi játékos van, a többiek munka mellett kézilabdáznak.
A Magyar Kupában a Bajnokok Ligája győztes Győrt kapták ellenfélnek, mely ellen várakozás alatti játékot, illetve eredményt produkáltak.



Hosszabbítottak Sótonyival Csurgón

– A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgó hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évvel meghosszabbította vezetőedzője, Sótonyi László szerződését – adta hírül a Nemzeti Sport Online.
Sótonyi Lászlóval már a nyáron úgy állapodtunk meg, hogy az első, »kísérleti« szezon után hosszabb távon szeretnénk vele együtt dolgozni. Minderre azért volt így szükség, mert ez egy speciális helyzet, hiszen csurgóiként kell helytállnia Csurgón, ami, mint tudjuk – és ő is tapasztalja –, nem mindig hálás feladat. A klub szemlélete a nyártól valamelyest megváltozik, a terveink megvalósításához pedig Sótonyi László a megfelelő szakember" – mondta a hosszabbítás kapcsán Varga János, a Csurgói KK elnöke.
Sótonyi mellett a másod- és kapusedzőként, valamint ifjúsági csapatunk vezetőedzőjeként dolgozó Perger Zsolt is meghosszabbította szerződését, így ő is 2017 nyaráig kötelezte el magát klubunkhoz.

Békéscsabán folytatja a bajnokságot a Siófok

Elkészítették a női kézilabda NB I., 5-8. helyéért zajló rájátszás programját. A legjobb négy közül meglepetésre kiszoruló Siófok KC-Galerius Fürdő csapata április 11-én, szombaton a Békéscsaba otthonában kezdi az újabb pontvadászatot.
Az 5-8. helyért zajló rájátszás programja:
2015. április 11. szombat, 18 óra: DVSC-TVP-AQUATICUM–Fehérvár KC. 18 óra: Eubility Group Békéscsaba–Siófok KC-Galerius Fürdő.
2015. április 25. szombat: 18 óra: Fehérvár KC–Eubility Group Békéscsaba. 18 óra: Siófok KC-Galerius Fürdő–DVSC-TVP-AQUATICUM.
2015. május 2. szombat, 18 óra: Fehérvár KC–Siófok KC-Galerius Fürdő. 18 óra: Eubility Group Békéscsaba–DVSC-TVP-AQUATICUM.
2015. május 8. péntek, 18 óra: DVSC-TVP-AQUATICUM–Siófok KC-Galerius Fürdő.
2015. május 9. szombat, 18 óra: Eubility Group Békéscsaba–Fehérvár KC.  
2015. május 16. szombat, 18 óra: Fehérvár KC–DVSC-TVP-AQUATICUM. 18 óra: Siófok KC-Galerius Fürdő–Eubility Group Békéscsaba.  
2015. május 22. péntek, 18 óra: DVSC-TVP-AQUATICUM–Eubility Group Békéscsaba.  
2015. május 24. vasárnap (egyelőre időpont nélkül) Siófok KC-Galerius Fürdő–Fehérvár KC.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!