Sport

2015.09.12. 21:12

Kilenc gól különbség egy „felejtős” meccsen

Több gól, mint perc – „felejtős” meccset nyertek a siófoki lányok kilenc góllal a női kézilabda NB I. harmadik fordulójában.

Fónai Imre

Siófok KC-Galérius Fürdő–Budaörs 35–26 (19–10)
Siófok, 500 néző.

– Addig nem nyugszunk, míg bajnokok nem leszünk – reagál félkomolyan Fodor János, a Siófok KC tulajdonosa a kezdés előtt arra a fölvetésre, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét, minden héten leigazolnak valakit, legutóbb a Győri ETO-ban is megfordult spanyol válogatott irányítót, Aguilart, aki a jövő héten kapcsolódik a felkészülésbe. Nyolc idegenlégióshoz már tekintélyes büdzsé kell, feszegetjük a kulisszatitkokat, mire nem hivatalos számolgatásba kezdünk a tulajjal, hogy a Siófok költségvetése már talán a bajnok Fradiét is meghaladja. Fodor elárulja, a dán edző, Dalmose neve jelentős vonzerő, ha tárgyalni kell egy kiszemelt külföldivel, nélküle aligha lehetne őket Siófokra csábítani.



Siófokra, a Beszédes általános iskola amúgy ma már tip-top kis tornacsarnokába, melynek lelátója majdnem megtelik ezúttal is kezdésre, egy érkező azt kérdi, mi lesz az eredmény, mire valaki (természetesen férfi) kijavítja: – A Budaörs ellen nem kérdés, most a lányokat jöttünk megnézni.

A költözés egyelőre még odébb van, Fodor János azt sem titkolja, hogy jól láttuk, az utóbbi időben megtorpant az új sportcsarnok építése, merthogy „a rendelkezésünkre álló pénzt beépítettük, újabb Tao-pénzeket kell szereznünk a folytatáshoz, de márciusra kész lehet”.

Elvégre a Siófok KC a nemzetközi kupában is indul és az elődöntőt, vagy a döntőt aligha játszhatná a Beszédes-tornacsarnokban... No de odáig el is kell jutni, a Budaörs ehhez például tökéletes ugródeszka, egy légiós a nyolcból, a brazil Piedade most tér vissza sérülése után és a szélsőknek meg a spanyol Gonzaleznek kell vinni a hátán a csapatot, mert Orbán Annamáriát követő emberfogással kiveszik a játékból a vendégek. Ezek a lányok nem csak szépek – halljuk a megállapítást a lelátóról, a meglehetősen ritka pillanatnyi csendben, a hazai B-közép ugyanis dobbal és trombitával olyan hangzavart kelt, hogy kis híján leszakad fölöttük (alattunk) a „sajtópáholy”. Ja, és a szpíker, Balázs „Medve” Gábor is benne lehet a hazai top háromban-négyben... A pályán a szünetben már közte kilenc, ez marad a végén is, mondja is Dalmose edző, hogy ezt a meccset már a lefújáskor el is felejtette, mert ennél több kell...

A szelfik a drukkerekkel azért nem maradnak el, Gonzalez nem győz úgy állni, hogy ne legyen feltűnő az a két monokli, amit a szeme alá kapott a Siófok mediterrán szépsége.

 

 

Siófok KC: Pastrovics – Erdősi 8, Orbán 2, Elghaoui 3, Németh Cs. 1, Gonzalez 4, Such 7. Csere: Nikitina 1, Petersen 2, Piedade 3, Deáki 1, Maláti 3, Hamburger, Gercsó, Salamakha (kapus).

Budaörs: Andrási – Németh N. 2, Ivanics 3, Földes V. 3, Szabadfi 4, Hatala, Zsigmond 4. Csere: Vesztergombi, Szabó, Földes K.4, Karalyos 1, Bárdi 4, Kamuti 1.

Kiállítások: 8, ill. 2 perc.

Hétméteresek: 2/1, ill. 4/4

Címkék#siófok
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!