A tatai Törőcsik-ösvény titka

A nyolcvanas évek elején történt, amit most felelevenítek. Jó barátom, a kiemelkedő tehetségéről, de bohém életviteléről is elhíresült futballista, Törőcsik András (a közeli barátoknak Kese vagy Törő) hatalmas rajongója volt a női nemnek. Nyitott szemmel járt-kelt a táborban, azonnal kiszúrta a „tehetséges versenyzőket”, így például azt a feltűnően csinos, sudár sprinternőt, akinek olyan tökéletes volt az alakja, hogy annál szebbet, mutatósabbat talán még Michelangelo sem tudott volna faragni… Kese rendszeresen ott sündörgött vagy éppen támasztotta a korlátot az atlétikai pálya környékén, látszólag komoly érdeklődést mutatott a sportág iránt (is). Amikor az atlétanő (a feltűnően csinos) elsuhant előtte, diszkréten brávókat mormolt, gondosan ügyelve viszont arra, hogy a hölgy ezt mindenképpen érzékelje. Így ment ez néhány napig, de igazán közelebbi kapcsolatot nem sikerült kialakítania a válogatott versenyzővel. Láttam a téblábolását, ezért felajánlottam neki a segítségemet. Mivel én már régebbről ismertem a sprinternőt, az egyik ebédnél beszélgetést kezdeményeztem vele, s úgy alakítottam, hogy az asztalunknál maradjon egy szabad hely, amelyet természetesen a híres futballistának szántam. A megbeszéltek szerint érkezett is jókor Kese, pontosan úgy, mint ahogyan a kapu előtt szokott a zöld gyepen, de aztán szinte megkukult, alig-alig sikerült néhány épkézláb mondatot kipréselnie magából, miközben a feltűnően csinos sprinternő sziporkázott, jobbnál jobb poénokkal rukkolt ki, mondhatni fordított szereposztás alakult ki, nem az udvarló, hanem az udvarolt vitte a prímet… Igyekeztem menteni a menthetőt, bedobtam, hogy este közösen látogassunk ki néhány feszültségoldó lágy italra a táborhoz közeli Cseke-tó partján megbúvó „érzelmi kombinátba”.

A délutáni edzéseket követően a Törőcsik András-ösvényen közelítettük meg a Pálma névre keresztelt vendéglátóipari egységet. Ja, azt kérdezik, hogy mi az a Törőcsik András-ösvény, amelyet egyébiránt egy tábla is jelzett ? A táborból kivezető, bokrokkal erősen elfedett kis utacskát neveztük így, amelyen oly sokszor sasszézott kifelé a népszerű Törő. Az ösvény végén magas kerítés állta el a szomjas vándorok útját, ám dolgos és értő kezek precíz munkával a rács egyik szálát ügyesen „csiki-csukira” állították, így ott könnyedén és észrevétlenül lehetett „télakolni”. A lényeg: gond nélkül megérkeztünk a Pálmába, s lányos zavarunkban gyorsan fel is hörpintettünk néhány korsó sört. Ahogyan az a világ összes italmérő helyén lenni szokott, a hangulat egyenes arányban emelkedett az elfogyasztott sörök mennyiségével. Törő egyre beszédesebb lett, a hölgy nagyokat kacagott , s mivel én is hozzátettem a magamét, a boldog békeidőket idézte asztaltársaságunk. Repült az idő, szinte észre sem vettük, hogy elmúlt tíz óra… A mellettünk lévő asztaltól egy fiatalember erősen fixírozott minket, s amikor Törőt a szükség kiszólította a mellékhelyiségbe, utána is ment. Visszaérkezéséig néhány pikáns vicc elmesélésével tartottam a frontot. Törő fuldoklott a nevetéstől, amikor visszatért a könnyítésből: – Nagy franc vagy te, Buzega! Rávetted a palit, hogy égessen be?! – Miért, mi történt? – kérdeztem, mit sem sejtve. – Odaáll mellém a srác a piszoárnál, s azt mondja, ne haragudj, öreg… Na ilyenkor szokott az jönni, hogy nem te vagy véletlenül az a híres focista, a Törőcsik? Erre mi történik most? Azt mondja a csávó, te, figyelj, a srác, aki veletek van, az nem a Buzgó Józsi…? Ja! Törőnek és a feltűnően csinos sprinterhölgynek – állítólag – nagyon kellemes éjszakája volt. Csak úgy…