Szilveszter-rali

2021.12.27. 11:52

Hat ország több mint 200 autója versenyez a Hungaroringen

Egy év kihagyás után kedden és szerdán rendezik meg a Hungaroringen és környékén a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, melyre ezúttal hat országból érkeznek versenyzők, a nézők pedig több mint 200 autót láthatnak a mogyoródi Forma-1-es pályán.

A viadal sajtószolgálatának közleménye szerint a magyarok mellett német, lengyel, osztrák, cseh és szlovák indulók is rajthoz állnak a kétnapos, 56 kilométer össztávú versenyen, melyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni.

A nézők ezúttal csak védettségi igazolvánnyal tudják a helyszínen megtekinteni a száguldást, zárt térben pedig kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás.

A védettségi igazolványokat a nézői beléptetési pontokon fogjuk ellenőrizni, mivel ezeknek a meglétét törvény írja elő a sportrendezvényekre történő belépéshez

– mondta Füredi András, a Szilveszter-rali egyik főszervezője. Hozzátette, miután a Hungaroring környéki utakat is használhatják, a verseny apró változtatásokkal ugyan, de a 2019-es nyomvonalon zajlik majd.

Kedden kizárólag a Hungaroringen belül száguldanak majd az autók, szerdán pedig a külső pályával kezdünk, amiben 2019-hez hasonlóan újra benne lesz a benzinkút, és ezt a részt elhagyva mennek be a versenyzők a belső részre

– közölte Garamvölgyi Zoltán, az évzáró viadal másik főszervezője.

A Szilveszter-rali korábbi háromszoros győztese, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc ezen az eseményen ül az idén először versenyautóba, miután a hazai ralibajnokságot kihagyta. Vincze régi-új csapatának, a Korda Racingnek a Skoda Fabia R5-ösével áll rajthoz.

A verseny mindkét napon 9 órakor rajtol, jegyeket elővételben 3000 forintos áron tudnak vásárolni az érdeklődők. A helyszínen a belépő 3500 forintba kerül, 18 éven aluliak pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be. A rendezvény megtekintése 12 éves kor alatt ingyenes.

A viadalról internetes élő közvetítés az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is lesz a Rallye Rádió web- és Facebook-oldalán, valamint Youtube-csatornáján.

Borítókép: A Kazár Miklós, Tóth Zsolt páros Mitsubishi Lancer Evo IX versenyautójukkal a 20. Szilveszter-rali versenyen a mogyoródi Hungaroringen 2018. december 28-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!