Foci vb 2022

2022.11.22. 17:43

Miovecz Zoltán szerint európai nagy csapat nyeri a világbajnokságot

A Rákóczi FC egykori játékosát, Miovecz Zoltánt kértük fel ezúttal némi esélylatolgatásrra a foci vb kapcsán. Arra számít, hogy a kontinensre kerül a vb trófeája.

Fenyő Gábor

Forrás: MTI

Fotó: Rungrodzs Jongrit

 A most 55 éves Miovecz Zoltán a somogyi megyeszékhelyen kezdte labdarúgó-pályafutását. Innen került a fővárosba, Újpestre a lila-fehérekhez, amelynek tagjaként előbb bajnoki címet (1990), rá négy évre pedig Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett (1994). 1994 őszén klubot váltott, s Vácon is bajnokcsapat tagja volt (1995). 

Összesen 120 mérkőzésen szerepelt az élvonalban, s 14 alkalommal talált be a kapuba. Ő az egyetlen somogyi labdarúgó, aki (az Újpest színeiben) játszhatott a 2020-ban elhunyt isteni Diego, azaz Maradona ellen, aki akkor Olaszországban a Napoli csapatát erősítette.

– Természetesen meglepett a keddi napot nyitó Argentína–Szaúd-Arábia mérkőzés végeredménye – kezdte az 55 éves Miovecz Zoltán, aki a Rákóczi színeiben játszotta első NB I.-es meccsét, s a Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U14-es csapatának a mestere. – Az argentinok bár négyszer is betaláltak az első félidőben, azonban három góljuk is érvénytelen volt. A folytatásban aztán a szaúd-arábiai csapat öt perc alatt két gólt is vágott, s ezzel megnyerték a meccset. Azt is tegyük hozzá, hogy Lionel Messi és társai meglehetősen kifacsartan érkeztek a katari világbajnokságra: ebben az évben legalább 60–70 komoly tétmeccset már letudtak a klubcsapatuk színeiben. Szaúd-Arábiának ez viszont kiugrási lehetőséget jelent. Azt nem állítom, hogy a többieket is legyőzik, vagy hogy tovább jutnak a csoportjukból, de ezzel a győzelmükkel most a figyelem fókuszába kerültek.

– De mit gondol, melyik válogatott örülhet majd a katari sorozat végén?
– Európában élek, így európai sikerre számítok – folytatta. – Az úgynevezett kis csapatokat felejtsük el gyorsan, nekik semmi esélyük. Olyan nemzet örülhet majd a végén, amely komoly labdarúgó-hagyományokkal rendelkezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!